szerda, március 31, 2010

Pék lesz, ha nagy lesz...

legalábbis ezt állítja magáról Bori és már napok óta kér, hogy keverjek össze kenyértésztát, mert szeretne / persze mind szeretnének péksüteményeket készíteni. Ma végre ráálltam, 1 dl langyos vízzel, egy élesztővel (ez itt 42 g) és egy pici cukorral kovászt készítettem, kb 20 perc után hozzáöntöttem 1 kg teljes kiőrlésű búzaliszthez, adtam hozzá egy evőkanál cukrot, bő fél evőkanál sót, kb még 5-5 és fél dl langyos vizet, 2 evőkanál étolajat, összedagasztottam és amikor jó nagyra megkelt, bekapcsoltam a sütőt 220 fokra, elosztottam három részre a tésztát, adtam a csajoknak egy sütőlemezt és mondtam, hogy amíg én a szekrényben pakolok, gazdálkodjanak a tésztájukkal kedvük szerint, szóljanak, ha be kell tennem a sütőbe.
Nagyon ügyesek és elégedettek voltak, jól meguzsonnáztak, szerintem gyakrabban be fogunk iktatni egy-egy péksütemény-sütős napot... Egyébként múlt héten linzert sütöttünk, van egy csomó szép tavaszi formánk, gyönyörű tulipánok, nyulak, lovak, stb, de a kész formákat annyira nem szeretik, mint a "KENYÉRSÜTÉST". Biztos azért, mert azt sosem hagyom nekik gyúrogatni, a meleg kezecskék és a tapicskolás nem használ a linzernek, de a kenyértészta bírja a gyűrődést:). és az is fontos szempont, hogy így nem készül két egyforma...
Sajnos csak uzsonna közben jutott eszembe, hogy megörökítsem a szerintem gyönyörű végeredményt, addigra elfogytak a nyulak, a két bárány és Panka csigáinak javarésze, de azért a lényeg így is látszik...

Egyébként van előzménye is ennek a pékesdinek, nem csak úgy hirtelen jött, hiszen a múlt héten péknél járt az osztállyal. Szóval pék lesz, ha nagy lesz. Ezt mondta, aztán persze kicsit elbizonytalanodott a koránkelés, meg a fizikai munka miatt, de mindenesetre ez volt az első mesterség, amibe beleszeretett, mert lenyűgözte, ahogy a pék egy pillanat allatt fonja meg a kalácsot meg ahogy kézzel sitty-sutty gyönyörű császárzsömlét készít.
Sok kézművessel talákoznak ebben a tanévben, régebben írtam, hogy a különféle mesterségekkel ismerkednek, voltak asztalosnál, szövőnőnél, cipésznél, voltak korongozni, többször jártak biogazdaságban, vetni, aratni, frissen szedett zöldségekből levest főzni stb... és persze nem csak ők látogatnak el a mestrekhez, hanem viszont ugyanúgy, minden mesterember elmegy az iskolába is beszélgetni, kézműveskedni. Szőttek, fontak, az asztalossal könyvespolcot készítenek, a cipésszel pici cipőket kulcstarónak. A múlt héten biopékségben voltak, gyönyörű és nagyon finom péksüteményeket készítettek, amiket haza is hoztak. Másnap az osztályban bekevertek 6 kiló lisztből kenyértésztát és a teremben csináltak sütit, hogy másokat is megörvendeztessenek azzal, amit a péknél ellestek, a nagyszünetben kosarakba tették a friss pékárút és megkínálták az iskola többi tanulóját is, na nem mind a 12 osztályt, csak az alsó tagozatot, mert ők külön udvaron vannak (van az osztályteremben egy sütő, ott szoktak néha sütni-főzni). Pénteken minden gyerek a családjának készített egy fonott koszorút, és tettek a közepébe egy szépséges piros tojást. Hétvégén kedves vendégeink voltak, szombaton velük közösen megreggeliztük a finom jó kalácsot.

na, azt mindenképpen leírom, hogy a fénykép a konyhapulton készült, mert az előbb Szonja megkérdezte csodálkozva, hogy "a parkettán fényképezted?". nem, természetesen nem a földön:), hanem a pulton.

vasárnap, március 28, 2010

Két manó

született a héten, feltettem a képeket a honlapra.

hétfő, március 22, 2010

16 hónapos

gyerek - 9 hónapos kutyával:)
ez a mosolygós kép pedig négy hónapja készült:
elképesztő tempóban nő egy kutya...

vasárnap, március 21, 2010

Pár napja kaptam

szinte egyszerre két levelet. Az egyiket Andi írta, megjegyzés volt a legutóbbi babák fotóihoz, amiben többek között azt mondta, hogy sokat változtak az évek során a babáim. Ez teljesen igaz, rengeteget, hiszen senkitől nem tanultam a varrás technikáját, lassan alakult ki a jelenleg végleges forma. A másik levelet egy anyuka küldte, akinek a kisfia két és fél év barátság után aznap vesztette el a manóját. Azt írta, hogy nagyon szomorú és nem egyezik ki egy másik, éppen aznap elkészült új manóval sem, a régit szeretné. Vagy legalábbis egy pont ugyanolyat. Ez mindig nehéz ügy, nagyon meg szokott hatni, amikor egy manónak ennyire szerencsés sors jut, hogy valaki minden este elaltatja, szeretgeti, naponta elviszi a bölcsibe... de aztán valahol elveszik (a legtöbb elveszett manó a babakocsiból szokott kiesni, vagy ott marad hintázni a játszótéren) és hiába varrok másikat, tudom, hogy az már nem ugyanaz, csak bízom benne, hogy azért hamar teljes jogú utódja lesz az elsőnek.

Viszonylag sokat kellett már újravarrnom, általában ugyanolyat (még azon az áron is, hogy nem volt elég nagy anyagom és az adott kis darabhoz kellett méreteznem a manót, hogy beleférjen a ruhájába), néha pedig teljesen másmilyet kértek az elveszett helyett, hiszen pont olyanra úgysem sikerül...
A most újjászületett manó elvileg csak annyiban más, mint az, amit 2007-ben készítettem, hogy a kantárhoz nem maradt elég anyagom, sárga vásznat használtam hozzá, h a manóogy passzoljon a sárkányhoz (viszont itt pont látszik, mennyit változott egy manó két és fél év alatt:).
Egyébként közelről nézve és egymás mellé téve minden manó/baba teljesen más.
2010 2007
és valahol útközben:)

hétfő, március 15, 2010

Tegnap

este már lusta voltam feltenni a képeket a két új manóról. A kék már hazatalált, a sárga manó (az éjjeli újabb havazás ellenére tavaszias nadrágban:) még megvan. Képek a piactéren...

vasárnap, március 14, 2010

A múlt héten

elkészült babának született egy testvére:).
Az az anyuka, aki a múlt héten készült babát kiválasztotta a kislányának, megkért, hogy varrjak még egyet a másik kislányának is, hogy együtt utazhassanak haza.
(a piactérre is varrtam két manót, majd este feltöltöm a képeket...)



kedd, március 09, 2010

könyvajánló...

Kivettük a könyvtárból Gál Éva Gyerekjóga könyvét, amiről kiderült, hogy szimpatikus családi összefogás eredménye. Az ászanákhoz rövid Varró Dani versek is kapcsolódnak, ettől még játékosabb, élvezhetőbb a gyerekek számára. Elhatároztuk, hogy esténként közösen jógázunk mind az öten (Julika nem határozta el magát). Nagyon jó és hasznos mókának tűnik, remélem, megmarad mindannyiunk lelkesedése. hátha más is kedvet kap hozzá, szerintem érdemes...

vasárnap, március 07, 2010

Mostanában

kevesebb időt töltök a konyhában (sajnos) és a számítógép mellett (szerencsére), viszont rengeteget varrok, ahogyan ez gondolom, látszik is. Most sem futja többre az erőmből, csak arra, hogy feltegyem a fényképet a héten készült babáról és manóról, mert bár már mindketten villámgyorsan haza is találtak, szeretem, hogy itt hetente megvannak a babákról a fotók, mert a honlapot lusta vagyok gyakran frissítgetni, az sokkal stabilabb, mint ez a blog (bár nagyon szeretném azt is rendbetenni végre). A piactérre ugyan hetente sok fotót felteszek, de ott azok mindig eltűnnek, hogy helyet adjanak az újabbaknak...

Annyira jó, hogy ilyen türelmes velem az egész családom, hogy ennyit tudok varrni... Ali főzött a hétvégén, a csajok tegnap hárman egész nap a régi főbérlőnknél voltak, üres volt a ház, de hétközben is sokszor kötök, horgolok benn a szobájukban, vagy varrok itt a gép mellett, amíg ők játszanak. Ilyenkor többször jut eszembe, hogy micsoda mázli, hogy mind lányok, mert ugyanazok a játékok kötik le őket. Leginkább a babaház, ott kuporognak órákig és játszanak, vagy rajzolnak, vagy matricákat csere-berélnek (vagy veszekszenek persze:)... Ja, és persze szerintem az is jó, hogy közös szobájuk van, mert így a kicsik sem rekednek ki a játékokból. Bori sokat olvas a kisebbeknek (gyönyörűen, folyékonyan, hibátlanul olvas), szóval gyakran találok magamnak időt a kézimunkára, bár leginkább akkor tudok kedvemre varrni, amikor este lefekszenek a csajok, Ali meg elmegy kutyát sétáltani.

A lányokkal naponta kétszer megyünk sétálni a kutyával, délelőtt a kicsikkel, délután mindannyian, Juli csak a babakocsiban, kint a levegőn alszik napközben, de akkor minimum 2-3 órát. Na jó, előfordul, ha hideg van, délután csak Bori és Szonja viszik el Lolát, mi nem megyünk, meg persze ritkán az is, hogy csak kint az udvaron játszanak vele, meg még ritkábban az is, hogy Lola csak egyedül játszik az udvaron. Pannával minden délelőtt megnézzük a pataknál a vadkacsákat, egyetlen vadkacsapár, nagyon helyesek, Panka órákig tudná nézni őket, Lola persze közben majd' megőrül:).
Ahogy a képeken is látszik, itt megint hó van, bár a csajok azt mondták, hogy elég volt, nem akarnak már szánkózni, tavaszt szeretnének. Egyet értek... én is nagyon várom, hogy ne kelljen hosszú percekig öltözködni, öltöztetni, bugyolálni, amikor elindulunk sétálni és saras, vizes, havas csizmát, ázott koszos kutyatappancsokat törölgetni, amikor megjövünk...

Szóval a héten készült egy rózsaszín ruhás nagybaba és egy igazán zöld kismanó zöldalmás nadrágban (nagyon szeretem a zöldet, ha nem derült volna ki eddig:).
Rengeteg havas fotó van róluk a honlapon.