vasárnap, március 21, 2010

Pár napja kaptam

szinte egyszerre két levelet. Az egyiket Andi írta, megjegyzés volt a legutóbbi babák fotóihoz, amiben többek között azt mondta, hogy sokat változtak az évek során a babáim. Ez teljesen igaz, rengeteget, hiszen senkitől nem tanultam a varrás technikáját, lassan alakult ki a jelenleg végleges forma. A másik levelet egy anyuka küldte, akinek a kisfia két és fél év barátság után aznap vesztette el a manóját. Azt írta, hogy nagyon szomorú és nem egyezik ki egy másik, éppen aznap elkészült új manóval sem, a régit szeretné. Vagy legalábbis egy pont ugyanolyat. Ez mindig nehéz ügy, nagyon meg szokott hatni, amikor egy manónak ennyire szerencsés sors jut, hogy valaki minden este elaltatja, szeretgeti, naponta elviszi a bölcsibe... de aztán valahol elveszik (a legtöbb elveszett manó a babakocsiból szokott kiesni, vagy ott marad hintázni a játszótéren) és hiába varrok másikat, tudom, hogy az már nem ugyanaz, csak bízom benne, hogy azért hamar teljes jogú utódja lesz az elsőnek.

Viszonylag sokat kellett már újravarrnom, általában ugyanolyat (még azon az áron is, hogy nem volt elég nagy anyagom és az adott kis darabhoz kellett méreteznem a manót, hogy beleférjen a ruhájába), néha pedig teljesen másmilyet kértek az elveszett helyett, hiszen pont olyanra úgysem sikerül...
A most újjászületett manó elvileg csak annyiban más, mint az, amit 2007-ben készítettem, hogy a kantárhoz nem maradt elég anyagom, sárga vásznat használtam hozzá, h a manóogy passzoljon a sárkányhoz (viszont itt pont látszik, mennyit változott egy manó két és fél év alatt:).
Egyébként közelről nézve és egymás mellé téve minden manó/baba teljesen más.
2010 2007
és valahol útközben:)

5 megjegyzés:

Lívi írta...

Nekem is feltűnt már, hogy változnak a munkáid! :-) Közelebb került a szemük is, igaz?

Kató írta...

Volt a középső lányomnak egy plüss libája. Gágá nevezetű. A mi időnkben (Magyarországon) még nem volt hordozókendő, én kenguruztam és hátiztam. Hátiból - zihereisztűvel biztosítva - mégis eltűnt Gágá. Óriási dráma. Angol cégnél próbálkozni másodpéldánnyal. Sajnos már évek óta nem gyártják. (Öröklött darab volt, amúgy nagyon-nagyon segítőkészek voltak). Nagymama varrt egy "majdnem ugyanolyant". Ami azért nem tökéletes. Két hét múlva (mindez januárban, hó, sár, egyebek), a naponta bejárt útvonalon a nagyobbik - még nem hároméves - felkiált: Nézd, anya, ott a kertben, a tarka kutyusnál ott van a Gágá! És tényleg ott volt, becsöngettünk érte, kicsit pörköltfoltos volt, de kimostuk. A kutyát kárpótoltuk, Gágá még mindig megvan. (Gazdija ágyában, aki amúgy 13 elmúlt, hetedikes.) Fontos dolgok ezek.

Karina írta...

Ez olyan megható!

Kató írta...

A történetben talán az angol gyártócég hozzáállása volt a legklasszabb, teljesen átérezték a problémát, és világszerte próbáltak elfekvő készletek között Gágát nyomozni, végül felajánlották, hogy válasszunk bármi mást, és elküldik kárpótlásul... de addigra meglett az originál példány.

Réka írta...

Ági!

Mostanában pont azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lehetett az első baba / manó, amit varrtál? Esetleg van róla képed? Izgis lenne látni azt is. ;)

Réka