kedd, október 27, 2009

Bori egyik nap egy dvd-vel jött haza az iskolából, amit egy barátnőjétől kapott. Nem értettem teljesen, miért kapta kölcsön, de meg kellett néznie, úgyhogy meg is nézték: egy lánybandáról szólt a film.
Másnap hazahozott egy titkos naplót, elmondta, hogy bandát alapítottak és a naplóba írják bele a szabályokat (pl. hogy sosem fekhetnek le este 8 óra előtt vagy hogy milyen ételt nem ehetnek stb....). Tesznek bele képeket, mindenféle titkokat és történeteket írnak bele és természetesen senkinek nem mutathatják meg. Nekem sem mondott el semmi többet, ezt is csak úgy magától, mert persze semmit nem kérdeztem.

Bori mostanában egyébként is nagyon "kiskamaszként" viselkedik, mindenbe beleköt, semmi nem elég jó neki és naphosszat csak olvasna, ha tehetné, egyre többször marad ki a húgaival a közös játékokból (nem főz a babakonyhában, nem babázik stb.). Többnyire nem akarja meghallgatni az esti mesét sem, inkább ő olvas magának (most épp a Végtelen történetet).
Mindig is elég önálló volt, de mostanában különösen az lett. Sajnos sokat vitatkozunk is.
Olvasgattam a Rubikon korról (ez lesz a jövő heti szülői est témája), és nagyon jót mosolyogtam magamban: Borival minden a legnagyobb rendben, épp csak a rubikon-korszakát éli:).

"A gyermek átérzi, hogy a korábbi gyermekség aranykorába nem vezet vissza üdvös út. Bátorságra és erőre van szüksége, hogy átléphesse a rubikont, akkor is, ha mindazzal, ami eddig volt szakítania kell, és nem világos, hogy hová vezet ez az út. Az osztályban csoportok alakulnak ki, vitatkoznak és szervezkednek. Leveleket írnak, titkolóznak. A felnőttekkel vitatkozni kezdenek, váratlanul felmerülő, de igen mély kérdéseket fogalmaznak meg az életről, a világról és önmagukról. A mély szomorúság és a fékevesztett jókedv közti hullámzást is tapasztalhatjuk több-kevesebb ideig. Néhány gyereken valóban érzékelhető, hogy úgy viselkedik, mintha nem tudná eldönteni, hová is álljon: legyen kicsi gyermek, aki helyett megoldják a feladatokat, vagy legyen öntudatos, már-már mindentudó, kész "kis felnőtt". A közöny és az élénk érdeklődés váltakozása nagyon jellemző ebben a intenzív időszakban, ami hosszabb-rövidebb ideig eltarthat. Megközelítőleg az ötödik osztály idején nagy változást tapasztalhatunk. Elcsitulnak a kedélyek, a gyerekek vonásai kisimulnak. Sajátos harmónia, mozgékonyság és életöröm jellemzi őket ebben a korban. E korszak egyedülálló sajátossága lelkesedésben, külső és belső aktivitásban jut kifejeződésre. A gyerekek mozgása harmonikussá válik. Túljutottak ekkorra a rubikon krízisén, bátorsággal és biztonsággal tevékenykednek a földi világban. Egyfajta megérkezés ez a gyermek fejlődési útján. A gyerekség csúcspontjának is nevezik ezt a korszakot, melybe az ötödik osztályos lép. Sajátos módon találkozik itt az individuális fejlődésben mindazzal, ami az emberiség történeti fejlődése során, a görögkor idején végbement."

Ezt az írást a Kispesti Waldorf iskola honlapján találtam.


Juli 11 hónapos elmúlt, 4 foga van, egyet-egyet már lép kapaszkodás nélkül is. Keveset, de válogatás nélkül, vagyis nagyon jól eszik és határozottan felismerhetően mond egy-egy szót. Például azt, hogy Lola. Imádja a kutyát, az utóbbi napokban rendre becsücsül pár percre a kutya kosarába, amit Lola nagyon jól tűr (akárcsak a fülhuzogatást) - egyébként Juli az egyetlen, akitől mindent elvisel.
Egy hete le kellett vágnom a haját, mert nagyon a szemébe ért, azért ilyenjól fésült és egyenes a frufruja:).

vasárnap, október 25, 2009

LÁMPA

Ezt a lámpát egy "rögtönzött bolhapiacon" találtuk kb másfél hónapja, még nem laktuk itt (kabáthoz a gombot). Mentünk az úton és egy ház előtt láttunk néhány idősebb embert mindenféle jó kis kacattal: néhány szomszéd összefogott és kipakoltak egy nagy asztalra mindenfélét, amire már nem volt szükségük. Mi véletlenül mentünk arra, de ilyesmit sosem hagynék ki, úgyhogy kiszálltunk a kocsiból szétnézni... nagy mázli, mert nagyon szeretem ezt a lámpát.

ŐSZI KÉPEK

Ezek a képek október 23-án készültek, gyönyörű őszi időben a ház mögötti játszótéren. Amióta kutya van a háznál, mi is egészségesebben élünk, mert sokat kell vele sétálni, naponta minimum háromszor szoktuk elvinni, amit a gyerekek is ugyanannyira élveznek (egyelőre), mint Lolakutya. Egyébként hihetetlen, milyen tempóban nő, még nincs négy hónapos, de már jön az első csontfoga (3 tejfoga esett ki) és persze hatalmas.


Csak a rend kedvéért teszek ide két olyan képet is, amik két hete, október 12-én készültek. Szép volt a környék a sok piros-sárga-barna falevélbe öltözött fákkal a hóesésben...

Mai képek: a két kicsiről

és a három nagyról:)

kedd, október 13, 2009

Ez a blog teljesen elvesztette az utóbbi időben az eredetileg neki szánt szerepét. A költözködés miatt az átlagosnál jobban szorultunk a családunkra, barátainkra, mindenkivel intenzívebb volt a kapcsolattartás, mint egyébként, így nem volt mit leírnom. Persze, magunknak legalább archiválhattam volna, de mindig győzött a fáradtság... meg aztán néhány napig internetünk sem volt (nem is hiányzott, mostanában is csak annyi időre kapcsolom be a gépet, hogy a leveleimet elolvassam).
A költözködésen túl vagyunk, nagyon erős túlzás volna azt állítani, hogy minden simán ment, sőt!
Szeptember utolsó napjának reggelén szerettünk volna jönni, de végül egy idegőrlő, fáradt egész napos pakolás/takarítás után is csak úgy sikerült este későn átadnunk a kulcsokat a főbérlőnek, hogy a gyerekeinket ott hagytuk - megkértük az alsó szomszédokat, hogy vigyázzanak rájuk, mert az utolsó körrel sem férnek be az autóba. Ők szerencsére annyira átérezték a helyzetünket, hogy még palacsintát is sütöttek nekik vacsorára, jól tartották őket, mire Ali egyet fordult és visszament értük, én legalább szivacsokat tehettem le a földre, hogy legyen hol aludnunk.
Készen még nem vagyunk, sokáig nem is leszünk szerintem, de most már sokkal nyugodtabb napokat élünk, ami az elmúlt hetek után igazán nagy szó. A gyerekek Mihály-napi bátorságpróbája az iskolában semmi nem volt ahhoz képest, amit itthon kellett teljesíteniük két fáradt, ideges, kialvatlan szülővel a rengeteg doboz között (még mindig nincsen kipakolva a dobozokból), de tényleg remekül helyt álltak.

Mindennel együtt megérte persze, egyszer nagyon szép lesz ez a 120 éves ház itt az erdő szélén, az biztos. Fantasztikus a levegő, a környék, az (egyelőre csak kívülről áradó) nyugalom.
Furcsa Bécs után, hogy ebben a 3000-es lélekszámú kis faluban mindenki mindenkinek köszön (még az iskolából hazatartó gyerekek is). A legnagyobb meglepetés és öröm, hogy a csajok suli után nem utaznak hosszabban idefelé sem, mint amoda, sőt pár perccel hamarabb itthon is vannak, mint az előző lakásban. Villamos + távolsági busszal jönnek, Bori minden nap 12.50-kor végez, Szonja 11.50-kor és az udvaron megvárja a nővérét, mert szívesebben jön vele, mint egyedül (addig is fára mászik, hogy minden nap legyen mit kimosnom:).

Hát így vagyunk, Boriék voltak egy biogazdaságban szüretelni, majd egész évben minden munkát végigkísérnek ugyanabban a gazdaságban, de sajnos nem (heti) rendszerességgel. Kapnak új furulyát, bár még (igen, ez a vesszőparipám) a pentatont sem tudják "használni"...
És hogy mennyire fantasztikus közösség ez a waldorfia: a költözködés alatt telefonált egy anyuka, hogy nekem most annyi bajom van, hogy megcsinálta helyettem az adventi bazárra szükséges apróságokat: a harmadikosoknál ez 40 (!) darab kézzel készült akármit jelent, pl. nemezelt kis hajbavaló, ilyesmi..., a másodikosoknál pedig 3-5 kicsi kötött, varrott vagy nemezelt manó. Ennél nagyobb segítséget, kedvességet hirtelen el sem tudok képzelni, persze, megfogadtam, hogy amint rend lesz, kötök azért öt pici manócskát a bazárra...

Juli egy hét múlva 11 hónapos lesz, nagyon édes, ügyes, keveset, de jól (=mindent, amit kap) eszik. Lolakutya már nagyobb, nehezebb nála és tualjdonképpen ő is nagyon rendes, hihetetlenül szeretik egymást. Azért is jó ez a falu, mert a nagyok (néha Pankával együtt) egyedül is járhatnak kutyát sétáltatni - amit nagyon élviznek ők is és a kutya is.
Lola jól viselte a költözködést, amint kiürül egy doboz, máris alszik benne egy jót:).