szerda, szeptember 23, 2009

Először is nagyon jól esik a sok aggódó levél (élünk-e még?:), amikor olvasok, legalább ülök nyugalomban. Hosszabb írásokra meg úgysem jut az időmből, szóval hálás vagyok érte meg a sok kedves felajánlásért a festő- és takarítójelölteknek (nézzétek el, hogy nem, vagy csak lassan tudok válaszolni!). Múlt héten anyukám hazament, de sajnos nem tudott visszajönni. Jöttek viszont Panka keresztszülei, Attila glettelt Alival, Erika játszótérre ment a gyerekekkel, kicsit kibillentünk ezekből a mostanában ránk nehezedő feszült napokból és talán egy kicsit a munkakedv is visszajött, bár nálam győzött hétfőn a reménytelen fáradtság, tegnap viszont már majdnem rózsaszínben láttam a világot: el tudtam képzelni, hogy valamikor majd nagyon jó lesz ez a ház, a mi kezünk munkájától (is), azt azért még nem, hogy a jövő héten, de majd egyszer.... Ma megint nehezen megy, várjuk Juli ötödik-hatodik fogait, éjjel is sokat virrasztunk miatta (Juli meg én) és csak várjuk, várjuk, remélem, hamarosan meglátjuk őket és alhatunk nyugodtan. Én visszaszoktam a kávéra is, pedig nagyon jól megvoltam nélküle...
Ali anyukája jött el hozzánk vasárnap, ő vigyáz a gyerekekre, amíg én pakolni igyekszem, de az sem megy, ide-oda kapkodok, nem tudok több fronton alvatlanul helyt állni, egyszerűen nem is tudom, mit pakoljak, hová pakoljak, utálatos kapkodással telnek a napok.

Az autónk múlt hét csütörtökön elkészült, Gyöngyi barátnőnk írt egy kedves levelet a Renault Ausztriának szerdán, hogy volt-e hozzá köze vagy sem, nem tudjuk, mindenesetre válaszoltak, hogy másnap délben leszállítják az alkatrészt az adott szervízbe, ahonnan koradélután már telefonáltak is, hogy vihetjük. végre. Nagyjából ez volt az utóbbi idők egyetlen jó híre.

Sokan kérdezték mostanában, hogy biztos jókor hoztunk-e kutyát a házhoz, hát erre válaszolok itt: igen. Határozottan. Először is, nem tudtuk, hogy ilyen sokára sikerül (???) elköltöznünk, másrészt ez a kicsi kutya volt Boriék legboldogabb nyári élménye. A nálunk töltött negyedik hét elteltével már teljesen szobatiszta lett (annak ellenére, hogy sosem vágytunk szobakutyára, sőt!!!), kb másfél hete már éjjel sem akar lemenni (addig hajnal 3-kor rendszeresen pisilnie kellett), szóval rendes egy jószág, nagyon okos is, bár azt, hogy a szobákba nem szabad bemennie, képtelen megérteni, vagy csak hülyének tetteti magát.

Bori a hétvégén a pénzét szorongatva megkért, hogy menjünk el egy állatboltba. (nem kapnak zsebpénzt, de összeszednek minden apró centet, illetve, ha papírboltba kell menniük ceruzáért vagy krétáért, akkor azt nélkülünk, egyedül intézik hazafelé az iskolából; adunk nekik egy-két eurot és a visszajárót bennehagyhatják a pénztárcájukban).
Kerek 60 centért vett két nagy felnőttmaréknyi kutyakekszet, mert azt olvasta a Nagyitól kapott kutyáskönyvben, hogy a kölyökkutyák remekül taníthatók a jutalomfalatokkal. A könyvben leírtak alapján el is kezdték az oktatást, fejenkét két-három pici keksszel délutánonként (nagyon effektív módon!). Tegnap délután Panka legjobb kérdése ez volt:
"Adhatunk majd délután Lolának olyan lábhozételt?":)

csütörtök, szeptember 10, 2009

Ez az orgonasíp

három hete készült a bécsi állatkertben és nekünk nagyon-nagyon tetszik...
Bori, Borcsa, Szonja, Sára, Panna, Zsombor, Juli.

kedd, szeptember 08, 2009

Ali munkatársának a kölcsönkért Fiatjához csak tegnap tudott alkatrészt szerezni az ásotthalmi autószerelő, ami tovább bonyolította az egyébként is reménytelennek tűnő helyzetünket. Szombaton Ali szülei kölcsönadták nekünk az autójukat, így azzal haza tudott jönni, anyukámat is hozta, hogy legyen segítségünk a tenger feladatunk közepette, tegnap pedig hazakerült a kölcsönkért, megjavított Fiat Ulysse is, mégpedig igen kalandosan...
Hogy minél több szereplőt bevonjunk a feladat megoldásába, úgy sikerült megszerveznünk, hogy Szonja keresztpapája elvitte Szegedről Ásotthalomra Panna keresztpapáját a szerelőhöz (akinek Ali előzőleg elfaxolta az adatait, hogy vihesse a kocsit). Ő elautózott Pestre, Ali addig elment vonattal, majd cseréltek, Ali átült a Fiatba, A. pedig felült egy szegedi vonatra.
Máshogy nem ment, mert annyi ideje senkinek nem volt, hogy Szeged-Bécs távot menjen autóval + vonattal. Mindenesetre az még idekívánkozik, hogy a házon az összes átalakítást (ahogyan annak idején Szőregen is) Bori keresztpapája tervezte... (Juli még nincs megkeresztelve, különben bevonhattunk volna még valakit a buliba:).
Nagyon köszönjük a keresztpapáknak és a nagyszülőknek a segítséget!
(Nagy szükségünk volt rájuk).

Ali ma reggel bement megnézni a Renault szervízbe a mi autónkat is, ott állt mellette egy másik ugyanolyan (csak fiatalabb) Espace, ugyanazzal az ékszíj-problémával! A szerelő azt mondta Alinak, hogy ez az alkatrész-hiány a válságnak tudható be, lelassult a gyártás, nem csak a Renault-nál, hanem minden autónál ugyanilyen alkatrészgondok vannak. Nem nyugtat meg, de legalább már beletörődtünk és ezen már nem bosszankodunk.

Egyébként jól vagyunk, a csajoknak tudtam szombaton cipőt is venni, a logisztika sem volt nagyon bonyolult: csak a legközelebbi boltba sétáltunk el, délelőtt Szonja+Panna+Juli+én, addig Bori vigyázott a kutyára, délután pedig Szonja cserélt Borival.
Tegnap elkezdődött az iskola is, a csajok nagyon örülnek, bár elég nehezen ébrednek reggel, még át kell állniuk erre a koránkelésre. Sajnos kedden és szerdán nem egyszerre végeznek. Ide nem baj, mert gyakran jár a villamos, tavaly is úgy volt az erdei napokon, hogy külön jártak haza, de oda nem lesz vidám, majd nagyon szem előtt kell tartaniuk a menetrendeket.

Hat éve, amikor Bori elkezdte az ovit, talán még zűrösebb volt az évkezdés, akkor kellett beköltöznünk a még el nem készült szőregi házba, de azon is gyorsan túltettük magunkat...

szombat, szeptember 05, 2009

BARÁTSÁG - képekben


Hajnalban, amikor le kell vinni a kutyát az udvarra pisilni, néha azon gondolkodom, jó ötlet volt-e, de tulajdonképpen mindig igen a válasz. Hihetetlen édesek együtt. Harcolnak a játékokért, másznak egymás mellett finom falatokra vadászva a földön és Juli boldogan nevet közben. Azt hiszem, Lola jobban tart tőle, mint fordítva:)...



Hogy valami vidámat is

írjak, meg persze, hogy ne felejtsem el, Panka (is) mennyire édes:

Félrenyelte a vizet, köhögött, majd könnyes szemmel, bölcsen közölte velem, hogy a víz cigánykerekezett a torkában.
(nyílván hallotta, hogy cigányútra szokott menni, de annak semmi értelmét nem látta...)

Este Lola nem akart aludni, én mesét olvastam a csajoknak, ő pedig kint hangoskodott, fel volt háborodva, hogy nem engedjük be a szobába (a két hálószobába és a fürdőbe nem mehet be). A mese végén kimentünk a három naggyal megnézni, mit csinál és azt hittem, elájulok, mert a kutya odakakált a parkettára... Megesik egy kölyökkutyával sajnos, ez volt az első ilyen sokkoló alkalom. Mondtam viccből a csajoknak, hogy bosszúból csinálta, mert kicsuktuk a szobából. Panka komoly arccal bólogatott:
"igen, bosszúból. vagy azért, mert kakilnia kellett.":)

péntek, szeptember 04, 2009

Ha ez mással történik, akkor rossz viccnek gondolom. Így, hogy velünk, a vicc szó épp nem jut eszembe, de sokminden más igen...
Ali úgy gondolta, hogy azt a 3 embert, aki segített nekünk, hazaviszi Szegedre, úgy gondolta, hogy ez neki dolga (szerintem nem lett volna) és annyira eltökélt volt, hogy még egy munkatársa autójával is képes volt erre. Én nem lettem volna, de biztosan igaza van, rendes ő mindig mindenkivel, örülhetek, hogy ilyen empatikus apukája van a gyerekeimnek...

Egy órája hívott fel: tönkrement A. autójának a kuplungja. Mondjam azt, hogy biztos voltam benne? Tudtam, hogy egy ócska régi Ulysses, féltem is ettől az egész utazástól, mondtam neki, hogy azzal az autóval nem szabadna elindulni...
Még odafelé, Szeged előtt tönkrement, a holnapi napja vidám lesz, szerelőt kell keresnie (hiszen most két autót javíttathatunk egyszerre...), hogy visszajöhessen, remélem, legalább még sokba is fog kerülni. Az én napom talán még vidámabb: nyakamba veszem a négy gyereket (remélem, a kutya közben nem szedi szét a lakást - még sosem hagytuk egyedül) és elindulok cipőt venni, legalábbis igyekszem, mert nagyon kevés pénz van itthon, bankkártyám nincs, Ali elvitte (vasárnapig pedig nem várhatok, mert akkor itt nagyon helyesen zárva van minden üzlet...). Remélem, szakadni fog az eső.
Lassan fokozhatatlannak érzem ezeket az izgalmakat, de már bosszankodni sem tudok miattuk. Ugye, vége lesz egyszer?!
Fogalmam sincs, mi és hogyan ment tönkre az autón, az ékszíj szakadt el, a hibás alkatrész valami kis kütyü, ami azt meghajtja. Ez a valami itt nincs, állítólag megkérdezték Magyarországon, Németországban és ott sincs. Nem egy ősrégi autóról van ám szó, éppen ötéves, vagyis nem azért nincs, mert már forgalomban sincs az espace...
Megrendelték, szerda estét ígértek, aztán csütörtököt, aztán azt mondták, ma már biztosan meglesz.
Ali ma (is) felhívta őket (nem ám ők telefonáltak...), az alkatrész megjött, csak nem az, ami kellett volna - vagy ők adtak le rossz rendelést vagy a gyár hibázott (én az előbbire tippelek, de semmi jelentősége sajnos).

Ali felhívta a győri Renault-t, azt mondták neki, valóban nincs Magyarországon sem, kb 5 újabb munkanap, mire megjön, sőt valamiért Győrön keresztül érkezik meg majd Bécsbe. Azt is mondták, hogy otthon 96%-os a Renault tartozékok országos lefedettsége, pech kell ahhoz, hogy olyasmi menjen tönkre, ami a maradék 4%-ba tartozik...
Semmit nem értek (miért kell 2009-ben 10 napot várni egy vacak kis alkatrészre, amit 10 perc beszerelni?), csak azt, hogy minimum 100 ezer Ft lesz ez az alkatrész és akkor még nem gondolkodtam el a járulékos kiadásokon: kölcsönautó, hogy kijusson Ali a házhoz, kölcsönautó, hogy hazavigye Szegedre a munkásokat (meg a szerszámaikat, amiket mégsem cipelhetnek a buszon) és buszbérlet...
Hétfőn kezdődik az iskola, a csajoknak nincs őszi cipője, már az is egy vagyon, 3 pár cipő + még 2 mert a nagyoknak benti cipő is kell az iskolába (a pacsnikat kinőtték, szandáljaikat szintén, nyáron lábujjközti papucsot hordtak, azt nem vihetik. ja és egyforma a lábuk!), nem beszélve arról, hogy az egész családnak villamos-, buszjegyet kell venni ahhoz, hogy eljussunk cipőboltba.

Minden gyereknek jár bérlet a tömegközlekedéshez 100 km-es körzeten belül a lakóhely és a suli között, mi persze tavasszal már a K-i címet adtuk meg, mert azt hittük, mostanra ott lakunk. Vagyis szeptemberben mindenképp kell bérletet vennünk nekik, de így akkor nekem is, mert bár hazafelé tavaly is egyedül jártak, a korareggeli csúcsforgalomban félálomban még sosem mentek egyedül villamossal és érthető módon nem is szeretnének. Hű de vidám lesz...

Azon is nehéz túllépnem, hogy erre az "autópénzre" milyen nagy szükség lett volna most a háznál, de már igyekszem nem bosszankodni, mindig arra gondolok, hogy ha egyszer oda tudunk költözni, nagyon jó lesz nekünk.
Meg arra is, hogy Alitól kérdezte a héten Bori egyik barátnőjének az anyukája, hogy C. jöhet-e hozzánk iskola után bizonyos napokon, mert a férje agyvérzést kapott a nyáron és bár már jól van, valószínűleg még nem tökéletesen. Na, ehhez képest nekem tényleg semmi okom itt panaszkodni.

Mellesleg tegnap megfőztem nekik az ebédet, kiderült, hogy nem lesz kész az autó, így Ali a főbérlőnket kérte meg, hogy vigye ki a házhoz. Azért az jó, hogy ennyire rendes szomszédaink vannak (még cementet venni is elment vele Frau K. az obiba:)...

Nagyon nyomasztanak továbbra is ezek a napok és a nyárnak is határozottan vége, de talán az autónélküliség rákényszerít minket néhány nap csendre, nyugalomra. vagy pont hogy megszázszorozza a gondjainkat...
Mindenesetre Ali ma hazavitte a kőműveseket. Nem kell se húst se sokat főznöm! Hurrá!

csütörtök, szeptember 03, 2009

BARÁTSÁG

Anya, tudod, mit csinálnak? Lola próbálja megenni Juli fülét, Juli pedig próbálja lerángatni Lolának a farkát.

kedd, szeptember 01, 2009

Amikor kitaláltuk(ta...) ezt a házfelújítgatást, akkor nagyon logikusnak tűnt a gondolat. Egyszerűnek, megvalósíthatónak, sőt, nagyszerűnek. Álomvilágban éltünk egy rövid ideig, túlontúl optimisták voltunk. Egy kedves ismerősömnek elküldtem a képeket a házról és azt írta válaszként, hogy mi vagyunk a legbátrabb ismerősei. Akkor ezen jót nevettem, majd Alival együtt jót nevettünk, azóta pedig minden nap eszembe jut ez a mondat, már nem nevetek rajta, mára annyira kimerültem, hogy legszívesebben feladnám az egészet (most már értem, miért mondta). Több, mint egy hónapja főzök folyamatosan a kőműveseknek valami húsos ebédet (ennyi húst életemben nem láttam, nem fogtam, nem főztem), magunknak valami hústalant, Julikának valami egyszerűt, fűszertelent és kis adagot minden nap bizakodva, na majd most, most talán meg is eszi és nem dobom ki (de nem eszi meg). Aztán még itt van Lolakutya is, aki még naponta háromszor eszik és százszor pisil...
Minden nap használom minden egyes lábasunkat, szinte minden tányérunkat és folyamatos szélmalomharcot vívok a konyhában, az egész lakásban, képtelen vagyok egy hónapja elérni, hogy rend legyen, minden estét egyedül viszek, kvázi amikor rendet teszek ebéd után, elaltatom Pankát, elaltatom Julit, kiteregetek (mert ennyi emberre naponta mosni kell), felszámolom a főzés romjait, már vacsoráznak is a csajok, fürdenek, mese, alszanak, Ali fél tíz - tíz előtt nem igen ér haza, addigra már hulla vagyok, róla nem is beszélve (reggel megy a munkahelyére, délután pedig dolgozni K.-be).
Közben Julit rengetegszer szoptatom napközben (és hat hónapos kora óta, amikor elkezdett jönni a foga, éjszaka is!). Mindezzel együtt a költözködéstől fényévekre kerültünk, pedig ebben a hónapban muszáj lesz, október 1-től már más lakik itt (hogy mi hol, azt nem tudom...).

Azt hiszem, kicsit sok most ez így mindenből, Ali ma hajnalban 4-kor Győrbe akart menni, hogy a fűtésszerelőt hazavigye az 5.50-es buszhoz. Este 8-kor veszekedtem vele telefonon, hogy jöjjön haza, aludja ki magát, ne vezessen fáradtan. Fél tízkor dühös voltam, hogy nincs itt, amikor megjött, kiderült, hogy tönkrement az autó. Hívta az autómenőt, ők elvitték a kocsit egy szakszervízbe, a javítás gyors lenne, csakhogy mégsem az, mert nincs raktáron sehol a környéken alkatrész, meg kell rendelniük, két nap, mire megjön, a párszáz euro javítási költségről már nem is beszélve, ami igen érzékenyen érint minket a mostani helyzetünkben. És persze napi 42 euróért még bérelnünk is kellett egy kocsit, mert máshogy a házhoz sem tudnak kimenni.

Egyébként a házfelújításban nagy tapasztalatunk van, annak idején Szőregen egy lepusztult vályogházat vettünk, mi ketten tettük le a hajópadlót, mi burkoltuk a fürdőszobát, Ali csinálta a konyhabútort, a villanyszerelést és a festést... nagyon rutinosnak éreztük magunkat. Akkor Szonja volt pici, mint Juli most.
Ali azt is mondta valamelyik nap, hogy ha ezzel végez, csináltat magának egy tetoválást: ráíratja a kezére, SOHA többé nem újít fel egy házat se, nehogy megint elfelejtse:)...
Na hát így állunk, gyűlnek a terheink, de előbb-utóbb biztosan megszabadulunk tőlük.
Ezért van, hogy a levelekre sem reagálok, nem győzöm, szerencsére szinte nem is internetezem. Féltem a pakolástól, költözéstől, de hol van az még... hozzá sem fogtam és már hullafáradt vagyok. Az a szerencse, hogy Bori, Szonja nagyon sokat segít, Panna, Juli és Lola pedig folyton megnevettet valamivel, így azért könnyen túl tudom magam tenni ezeken a reménytelen napokon, amikbe belegabalyodtunk.
Mit nem adnék érte, ha Juli megint úgy aludna, mint az első félévben. Jó lenne valamikor hat órát egyhuzamban végigaludni, hogy kicsit türelmesebb legyek a nagyokkal is. na jó. talán öt is elég lenne...