vasárnap, május 31, 2009

Amikor Panka született, szerettem volna kipróbálni a hordozókendőt, használtat kerestem az interneten, találtam kettőt, mindkét megadott név, email cím ismerős volt, megnéztem a leveleim között és láttam, hogy mindkettő anyuka neve, címe azért ismerős, mert valamikor varrtam rongybabát a gyerekeiknek:). Mivel az egyik család szegedi volt, azonnal írtam nekik és tőlük vettem egy nandu kendőt. Biztosan nem a kendő hibája, de nekem valahogy kicsit merevnek tűnt, újszülöttet nem tudtam benne kényelmesen hordozni úgy, hogy valóban mindkét kezem teljesen szabad mozoghasson, de később, amikor Panka nagyobb lett, elöl keresztezve és a csípőhordásra tökéletes volt, viszont túl sokáig sosem tudtam cipelni, mert majd' leszakadt a hátam/derekam.
Tényleg nem állítom, hogy ez a kendő hibája lenne, vannak, akik sokáig nagyon jól tudják használni (és nem is próbáltam másikat, lehet, hogy mással is így lett volna). Talán egy tanfolyam nagyon sokat segítene, segített volna.

Amikor Julit vártam, vettem egy rugalmas kendőt ami egészen más volt, szintén alig használtan jutottam hozzá, nagyon-nagyon megszerettem, Juli is nagyon szereti:) de hiába írják róla, hogy sokáig jó, én mostanában úgy éreztem, hogy bár újszülöttnek a lehető legtökéletesebb választás volt, itt az ideje váltanom. A hátamra nem tudom biztonságosan felkötni a rugalmas kendőt, elöl Juli folyton ficereg, mert szeretne nézelődni, a csípőhordás pedig nem a kedvencem. Szóval éppen nézegettem megint, hogy milyen (használt) kendőre cserélhetném le az én rugalmas kendőmet, amikor Haypál Orsi teljesen önzetlenül felajánlott kölcsönbe egy mei tai-t.Tavaly tavasszal varrtam egy manót a kislányának, Kamillának és Orsi azt kérte, hogy legyen egy mei tai is a manóhoz. Akkor, tőle hallottam először erről a hordozóról (itt nagyon részletesen meg lehet tudni róla mindent és a mamami is alaposan kimeríti a témát), próbálni most próbáltam először, Julit többször is órákon át vittem azóta a hátamon és nagyon boldog vagyok vele, szemmel láthatóan ő is élvezi az újfajta hordozást.
Nekem hihetetlenül kényelmes, az első, egész napos szegedi használat után felkészültem arra, hogy érezni fogom a vállaimon, de nagyon tévedtem, mert a hordozás örömén kívül semmit nem éreztem, persze Juli nem nehéz, de ez a mei tai tényleg nagyon-nagyon kényelmes, legalábbis nekünk biztosan...
Hálás vagyok Orsinak, hogy kipróbálhatom, használhatom és szerintem Juli is nagyon hálás neki:)...

szombat, május 30, 2009

A pelenkákról megint, röviden, félévnyi tapasztalattal a hátam mögött:).
Szeretem a textilpelenkákat, szeretem teregetni, összeszedni, elpakolni, ráadni Julira és egyáltalán - nagyon elégedett vagyok velük. Főleg a kushies AIO-okat használja, ezek éjszakára is tökéletesen beválnak egy plusz flanel betéttel, a többi inkább csak tartalék pl. olyan esetekre, ha nem mosok időben vagy nem elég gyorsan száradnak.
Amíg fűtés volt és most, hogy meleg van, szerintem a vártnál gyorsabban száradtak/száradnak, de volt egy átmeneti időszak a fűtési szezon végén, amikor bizony nagyon-nagyon lassan akartak megszáradni a tiszta pelusok. Ez az egyetlen dolog, ami szerintem ellene szólhat, egyébként egyszerűen, gyorsan feladható (és nem mellesleg nagyon szép) pelenkák. A 60 fokos mosást egyelőre jól bírják, két-három naponta kell mosnom (mondjuk, szörnyű is lenne, ha bármi bajuk lenne ennyi idő után).
Valószínűleg azért jönnek be nekem olyan nagyon, mert pont olyan egyszerűek, mint egy papírpelenka, azt meg már jól ismerem:).

Régebben azt gondoltam, hogy az eldobható pelenka érdeme, hogy a gyerekeimnek soha nem piros a feneke, ettől tartottam egy kicsit, de alaptalanul, Julinak is nagyon szép a bőre.

Ha több napra elutazunk itthonról, pl. ha megyünk a Nagyihoz, papírpelenkát szoktunk venni (mert nem akarok vödörrel utazni, aminek egyébként sem lenne helye a Nagyi pici fürdőszobájában) és mindig meg is állapítom, hogy nagyon jó dolog rászokni a nem eldobható textilre, szerintem aki teheti, próbálja ki a gyerekénél;).

csütörtök, május 28, 2009

A hétvégén Szegeden voltunk, elvittük Julit ahhoz a nagyon-nagyon kedves homeopata doktornőhöz, aki már többször segített nekünk kisebb-nagyobb betegségeknél. Azért mentünk, mert gyakorlatilag folyamatosan köhög, ezenkívül semmi, őt nem is zavarja, minket már igen, mert elég régóta tart... Tudom, hogy semmi különösebb baja nincs, nem allergia vagy ilyesmi, csupán annyi, hogy amire egy enyhe betegség átmegy mindenkin, már kezdődik elölről és persze, ő a legfogékonyabb mindenre (amikor januárban a tüdőgyulladással kórházban voltunk, a konyhában volt "nagycsaládos" találkozó (:-), minden anyuka a harmadikként, negyedikként született tüdőgyulladásos gyerekével volt benn, a nagyobb testvérek pedig persze mindenütt iskolába jártak...). Nálunk a nagyok egyáltalán nem voltak betegek ebben a tanévben, legalábbis annyira, hogy itthon kelljen maradniuk, viszont ilyen-olyan kósza vírussal többször is meglepték a húgaikat. Juli sem volt most igazán beteg csak ez a ronda köhögése nem múlik.
Mindenesetre kapott 9 szem golyócskát, 3 napig 3 szem naponta, aztán majd meglátjuk.
A homeo-bogyók azt mutatták, hogy mégis érdemes elkezdeni a hozzátáplálást, mert hihetetlenül boldog a golyócskákkal, kifejezetten rágni próbálja és mindig várja a következőt:), nyitja a száját, pedig azt hittem, a nyelvével majd automatikusan ki fogja lökni a szilárd darabokat a szájából, de úgy látszik, ennek a reflexnek vége (erre az esetre javasolta volna a doktornő, hogy oldjuk fel vízben és úgy adjuk). Ezért kapott ma almát, de nem reszelve, csak szopogatni, rettentően örült neki, úgyhogy majd hétvégétől talán reszelek is, mert nagyon kell figyelnem, nehogy véletlenül letörjön egy nagyobb darab belőle.
Ja és ha lát valami apróságot, pl. ma kis, 1 cm2 anyagdarabkákat (km...) akkor nagyon koncentrálva két ujjával felszedegeti, azt hiszem, már ez is az evésre felkészülés jele.
Ülni ugyan még nem nagyon sokáig, de már gyönyörűen tud és ha valakibe belekapaszkodhat, máris húzza fel magát. Azontúl pedig egyre gyakrabban éhezik meg, legalábbis sokkal többet szopizik, mint eddig.
Ez mind a szilárd ételek kóstolgatásának idejét mutatja, annak nagyon örülök, hogy ilyenkor ismerkedik velük Juli, amikor hamarosan lesz egy halom friss, finom gyümölcs és zöldség.
Pankával, hazafelé a délelőtti sétából.
- Anya, barchobázunk?
- igen.
- gondolj te. Élőlény?
- igen.
- tárgy?
- nem.
- ember?
- igen.
- uborka?
- nem.
- ez rákérdezés volt, ugye?
- igen.
- akkor szabad a gazda....

szerda, május 27, 2009

Szonja egy elhullott nagy éjjeli pávaszemet talált az iskolaudvaron, a dobozt, amibe tette, ő maga készítette, na nem a lepkének, csak mert ez volt az iskolai feladat, valamit (nem tudom, mit) fognak beletenni és Frau B. odaadta neki, hogy legyen miben hazahoznia, amit talált, de a dobozt holnap vissza is viszi.
A nagy éjjeli pávaszem egyébként védett, eszmei értéke 10 000 Ft.A hétvégén az autópályán (?) fogott az autónk orra is egy lepkét, azt is leszedtünk még akkor és most odatettük a pávaszem mellé (azt ugyan nem tudnám megmondani, miért és meddig tartjuk a két lepke-tetemet, de gondolom, ilyen szép nagy lepkét nem gyakran nézegethetünk meg ilyen alaposan).
Délelőtti nyugalom


és délutáni boldogság:), amikor minden lányom az udvaron játszik a szomszéd gyerekekkel (a konyha ablakból fényképezve)...

kedd, május 26, 2009

Ideteszem ezt a videót, hátha valaki még nem látta, én ma több helyen is belefutottam, pl. Rozálnál, Lívinél és mindig nagyon vidám lettem tőle:), KajaBeja egyébként is nagy kedvence az egész családnak.

hétfő, május 25, 2009

Panka kért uzsonnára kenyeret (mert Szonja is elővette az iskolai tízórai maradékát) és miközben evett, jött a szomszéd kisfiú, hogy lehívja őket játszani. Panka odaszaladt az ajtóhoz:
- ich habe ein szendvics, schau: uborka und vaj.

Eddig is nagyon jól elbeszélgetett a szomszéd gyerekekkel és közben mindig elképzelte, hogy éppen miről is beszélgethetnek, például amikor A.-nak begyulladt a szeme és orvoshoz vitték a szülei, nekünk azt mesélte, hogy azt mondták, mennek a Schönbrunnba...
De volt, hogy valamelyik nap felhívtam és hallottam, amint szól a gyerekeknek, hogy "ich mama föl" és utána még hosszan folytatta számomra ismeretlen eredetű, de kétségtelenül németesen hangzó halandzsával, aztán velem tényként közölte, hogy mindent megbeszélt A.-val. No de ilyen kerek, egész német mondatot, mint ma a szendvicséről, még soha nem hallottam tőle:DD

BARÁTSÁG

Bálint és Panka, egy járókelő szerint pedig Jancsi és Juliska...



szerda, május 20, 2009

Ezek Bori kézimunkái.
Egy gyönyörű sál, amit nekem készített az iskolában. Imádom, hogy ilyen fantasztikus színeket válogatott hozzá és nem rózsaszín, piros árnyalatokat, amik az ő kedvenc színei egyébként. Rengeteg fonal volt, mindenki kedvére válogatta, váltogatta a színeket. Úgy, ahogy van, nagyon tetszik és ha megint hideg lesz, ezt fogom hordani.

A lovat itthon kötötte, itt-ott segítettem neki (igen, tudom, vak vezet világtalant:) még én sem kötöttem soha lovat. Szerintem nagyon aranyos ez is, annyi baja lett, hogy elszámolta a sorokat és a mellső lábai egy picit vékonyabbak lettek, mint a hátsók de szerintem így is tökéletes és annak nagyon örülök, hogy ennyire szereti Bori a kézimunkát.
Az elmúlt hat hónapnak rengeteg olyan pillanata van, amit soha nem szeretnék elfelejteni, bár voltak komoly megpróbáltatások is, elsősorban a januári tüdőgyulladás, és hogy magamról is írjak valami rosszat, a múlt héten életemben először találkoztam olyan problémával, hogy tejcsatorna-elzáródás, mellgyulladás... Ezenkívül küzdök két hónapja a hajhullással, tudom, hogy ez is a szoptatással van összefüggésben, mert a hatodik hónap csak szoptatás után az előző három alkalommal is így volt ez, de akkor is szörnyű, persze, lehet, hogy valami vitaminszedéssel kéne próbálkoznom, csak az nem olyan nagyon szimpatikus.

A gyümölcsös (vagyis "hozzátáplálási") kísérleteket egyelőre feladtam 3 nap után, a következő tapasztalatokkal:
1. nap: csupa boldogság az evés, Alival alig hittünk a szemüknek.
2. nap: az öröm korai volt, nem akkora a boldogság, mint amikor az újdonság varázsa is játszik.
3. nap: köszöni, elég volt, többet semmi ilyesmit nem kér, marad a tejnél. Mindezt olyan határozottan hozta a tudtomra, hogy egy időre elment a kedvem az edény-, kanál- és ruhakoszolástól, majd egy vagy két hét múlva újra próbálkozunk, pedig gondoltam, hogy most majd ennél a gyereknél nem várok vele túl sokat, hátha így könnyebben megy - nem volt igazam.
Azért is akartam már most elkezdeni a hozzátáplálást, mert Panka egyik nap hagyta, hogy Julinka nyalogassa az almáját (...) és ettől olyan nagyon boldognak tűnt, hogy ezen felbuzdulva másnap adtunk neki kanállal almát (ami közvetlenül azután még nagyon jó döntésnek tűnt).

Minden más, amiről írni tudnék, csakis a legnagyobb öröm volna a négy gyerekkel kapcsolatban, szeretem, hogy ennyien vannak, bár bevallom, néha jól esne a csend egy-egy órácskára, mert hihetetlenül el lehet fáradni a folyamatos zsivajtól, de persze, ha nem lenne hangzavar, akkor hiányozna nagyon:).

Juli forog minden irányban, a saját tengelye körül és hasról hátra, hátról hasra - így görög végig a szobában egészen addig, míg egy nagyobb lendülettől akkorát nem koppan a feje, ami szinte már nekünk is fáj:).
Kinőtte a fürdető vödröt és legnagyobb bánatomra úgy érzem, kinőtte a rugalmas kendőt is, egyre többet ficereg benne, tekeredik jobbra-balra (viszont tegnap délután lent az udvaron 4 órát aludt babakocsiban).
Most úgy gondolom, leginkább Szonjára hasonlít, talán ő volt ilyen kiskorában. A nővérei nagyon imádják, minden reggel mind a 4 gyerek itt van a nagy ágyban és nem győzik szeretgetni a legkisebbet.

Az elmúlt félév itthon leggyakrabban elhangzott mondatai:
"megfoghatom a Julit?" és "nézzétek, milyen édes!"
(azt hiszem, közvetlenül ezek után az jön a sorban, hogy "legyetek szívesek, pakoljatok össze a szobátokban")...

kedd, május 19, 2009

Mostanában készült...
három manólány, közülük ketten ikrek, mint azok a kislányok, akikhez utaznak születésnapot ünnepelni.


Anyukájuk azt kérte tőlem, hogy ne legyenek teljesen egyformák, de legyenek hasonlóak, barna hajuk és szemük legyen, mint a kislányoknak és rózsaszínes-lilás árnyalatú ruhájuk.
Az egyik manó rózsaszín "rugdalózóban" és rózsaszín nadrágban, a másik lila rugdalózóban és vajszínű nadrágban van.

A harmadik manólány szintén copfos, rögzített sipkával (és néhány váltóruhával:).
Szerintem a piros pöttyös nadrágjában igazi erdei manónak néz ki:


és készült egy újabb autós kertésznadrág a "testvérének":


hétfő, május 18, 2009


Bori valamelyik nap azt mondta legnagyobb meglepetésemre, hogy ő már nem szereti az oroszt (régebben mindkettőjük kedvence volt, mert az összes gyerek imádja Frau G...kovát).
- miért?
- mert nem csinálunk semmit, nem tanulunk semmit, csak énekelünk meg játszunk és én már szeretnék végre beszélni tanulni, csinálni valamit.
- és most melyik órát szereted a legjobban?
- a kézimunkát és a hittant.
Azt nem kérdeztem meg, hogy ezeken az órákon mivel tanulnak többet, mint angolon meg oroszon, de talán a kézimunkától és a hittantól nem vár el semmi olyasmit, mint egy nyelvtantól? (persze, én mondjuk magamban tudom, hogy a kézimunka órákon például leginkább számolnak, hiszen a kötés/horgolás közben számolniuk kell a szemeket, különben nem sikerül a munkájuk). Mindenesetre azt hiszem, ez volt az első negatív kritikai észrevétele az iskolával kapcsolatban, ami így a második év vége felé belefér.
Igen, persze azt is megjegyezte, amikor kezdődtek a "terápiás hétfők", hogy most csak heti 4 napot járnak így iskolába (de azóta ezt már nem bánja). Régebben írtam, hogy az osztálytanító szerint nem eléggé kitartóak a gyerekek, mindenbe hamar beleunnak, semmit nem csinálnak folyamatosan elég hosszan, ezért találta ki, hogy a hétfő olyan nap lesz, amikor 5 órán keresztül gyalogolnak az iskolához közeli Maurer Waldban, egészen év végéig.

Most számtan epocha van, na, itt meg szerintem lassú nagyon a tempó, de gondolom, megvan az oka, a tanító tudja, hogy mit miért csinál.
A múlt hónapban írás volt, megtanulták a folyóírást (itt sem hiszem, hogy érte őket hátrány amiatt, hogy nem másfél éve tanulták, hanem csak most). "Igazi"ceruzát még nem használnak, csak viaszceruzát (ami úgy néz ki, mint a zsírkréta), azzal írják a betűket, számokat, minden máshoz továbbra is a kis téglácskákat használják, a füzetet maguk vonalkázzák meg, hogy a betűk megfelelő helyre kerüljenek egymáshoz képest. Az írásnál szerintem nagyon hasznos volt a hosszú rákészülődés (pl gyurmabetűk formázásával) és nagyon jó dolog a három különböző szín (szint), Bori nagyon szépen ír és gondolom, a többiek is mind az osztályban.

Szonja füzetei közel sem annyira gondosak, sőt:). Ő a házi feladatot sem belső, hanem szinte kizárólag külső kényszerből csinálja, bár egyszer, amikor elfelejtette és este rendrakás alatt jutott eszébe, akkor olyan szépen, lassan, akkurátusan írta meg a házi feladatot (amíg Bori pakolta a szobát), hogy Frau B. másnap körbemutatta az osztályban, hogy milyen gyönyörű, alapos munkát végzett, milyen szép háttérszínt kevert:D. (Bori közben érthető módon dúlt-fúlt).
Volt olyan is, hogy szóltam neki, hogy írjon házit. Belenyúlt a táskájába a füzetért, meglátta a tízórai maradékot, kivette, szólt Pankának, elmajszolták boldogan, majd szépen becsukta a táskát azzal a biztos tudattal, hogy mindent elintézett, amit akart. Vártam egész délután, hátha eszébe jut, este végül szóltam neki...
Na hát, szerencsére nem egyformák.

szerda, május 13, 2009



Ha az előző bejegyzésből nem derült volna ki, leírom, hogy Julika nyugalma nem a lánctól tért vissza és akkor azt is ideírom, hogy tegnap este és ma reggel is azt vettem észre, hogy boldogan markolássza, nyalogatja, folyamatosan játszik vele (közben el kell ismernem, nagyon édes:). Egy cseppet sem félek attól, hogy megfulladhat, a szemek egyesével, biztonságosan vannak felcsomózva, de azért nem örülök neki, lehet, hogy egyelőre mégsem fog borostyánt hordani, most úgysem tűnik nyűgösnek. Egyébként evidens, hogy a nyűgösség nem magam miatt zavar, csak az ő kiegyensúlyozott vidámságát nem szeretném veszni látni, persze, nem tagadom, amikor a két nagy veszekszik, Panka valamiért sír és még Julit sem tudom letenni, mert szegénykének valami baja van, amit nem tud elmondani - na, ez le szokott fárasztani....

A lánc 32 cm, mint mindegyik, amivel eddig én találkoztam és azt mondják, hogy akár 3-4 hónapos babákra is adható. Tudom, hogy az én lányom picike, de nem hiszem, hogy ennyre:), ezzel az erővel más babák is folyton ezt nyalogatják, ha éppen olyan ruha van rajtuk (jelen esetben átlapolós body), ami alól könnyen kicsusszan...

hétfő, május 11, 2009

Pongyola pitypang

Nem tudom, mi volt Julival a múlt héten, talán talán csak kisbabából nagybabává lett:), mindenesetre pár nap nyüszögés után ismét ugyanolyan nyugodtak a napjaink, mint azelőtt (mármint az a része, ami Julin múlhat, a többit inkább hagyjuk). Belegondoltam, hogy ha nem néhány nap, hanem négy-öt hónap telt volna el úgy, hogy másfél-két óránként szoptatom és még persze ott a másik három gyerek... (néha még így is félholtan dőlök be az ágyba és sajnos nem azért mert folyton csillog-villog a lakás).
Mindenesetre elhatároztam, hogy majd valamikor bemegyek a gyógyszertárba megkérdezni, hogy mennyibe kerül a borostyán, de nem tartottam nagyon sürgősnek, viszont szombaton a DM-ben véletlenül észrevettem a babacuccoknál, hogy van egyetlen darab lánc, majdnem feleannyiért, mint az, ami a bioboltban kapható, úgyhogy meg is vettük neki (ugyanis teljesen egyet értettünk Lívivel, amikor a múlt heti borostyános kérdésre azt írta, hogy ha nem használ, akkor is szép:). Ennyi lány között biztos gazdára lelne még úgy is, ha nem tapasztalnánk semmiféle jótékony hatást, de tulajdonképpen bízunk is benne.
(Az teljesen lényegtelen volt, hogy néz ki, de annak, hogy nem lekerekített, hanem szabálytalan szemek, nagyon örültem és még a szabálytalan tarkaság is teszik benne.)

A hétvége legnagyobb eseménye azonban persze nem ez volt, hanem az, hogy úgy éreztem (és a tapasztalatok szerint helyesen), hogy itt az ideje az első falat gyümölcsnek. Mindenre el voltam készülve, sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, mert bennem van a többiek arca, amikor az első szilárd falattal találkoztak. Van (sajnos nem digitális) fotónk is ezekről a kétségbeesett pillanatokról és arra is emlékszem, hogy Szonja 7 hónapos elmúlt, amikor végre nem köpte ki, vagyis hajlandó volt megkóstolni azt a kevéske kis gyümölcsöt, amit kapott.
Aztán még ott volt bennem az is, hogy Juli kapott szájon át rotavírus elleni oltást (mert itt benne van az oltási rendben és nem láttam értelmét tiltakozni ellene), de minden alkalommal félelmetes volt, amikor adta neki a doktornő, mert annyira öklendezett, mintha meg akarna fulladni. Át is adta nekem, hogy inkább adjam én, persze, ő csak nevetett rajta és azt mondta rá, hogy egy igazi Schauspielerin (színésznő). Mellesleg ugyanezt csinálta az antibiotikummal is, mindig a frászt hozta rám, hogy megfullad.
Nos, a beavatás komoly családi program volt, mindenki körbeülte Julit, aki az első falat után nyitotta a száját és követte a kanalat!!! Nem mondom, hogy a mennyiség, amit evett, mérhető lett volna, de mindenesetre örömmel kóstolgatta az almapépet, az biztos. Ma már köszönte, mindent tud róla, ami érdekelte, többet nem kér semmi ilyesmit - legalábbis egyelőre, mert tegnap még nyitotta a száját, ízlelgette, amit kapott, ma viszont kiköpte, öklendezett, stb (ugyanazt a fajta almát kapta, nem az íze volt más).
Pedig milyen boldog lettem volna, ha ez az etetés könnyen megy, na de még van idő, azért én minden nap kitartóan próbálkozom egyelőre csak almával.

Két kép az első falatokról. Az egyiken Panka eteti (azt hiszem, látszik a kifogástalan kanáltartáson:), a másikon Bori.



Ezt a labdahálót Bori horgolta az iskolában kézimunkaórán, szerintem nagyon jó feladat a szemek számolgatása horgolás közben és persze gyönyörű a végeredmény, a színeket minden gyerek szabadon választja. Annyira megirigyeltem, hogy meg fogom kérni, mutassa meg, hogy csinálta, mert mindenképpen szeretnék én is egy ilyen táskát magamnak:).

Kézimunka órán a feladatokat mindig csak nagy vonalakban kapják a gyerekek, mindenki saját kedve szerint és a saját tempójában alkot. Kell horgolniuk labdahálót, kell hozzá egy labdát kötniük vagy varrniuk, aki ahogy akarja (Bori kötni fogja), kell kötniük minimum egy állatot, de azt, hogy milyet, mindenki maga dönti el. Bori bárányt kötött és a tegnapi családi kirándulásunkra azt is hozta a táskájában, a szintén maga készítette ugrókötéllel együtt. Egyébként a tanító rábízza a gyerekekre, hogy ki milyen sorrendben végzi a feladatokat, sőt, párhuzamosan is dolgozhatnak egyszerre több munkán, Bori is így csinálta, szerintem nem véletlen, hogy a kézimunka órákat szereti legjobban:).

péntek, május 08, 2009

Megpróbálom leírni, miért merült fel bennem a lánc-kérdés és miért csak most.
Juli egy hihetetlenül békés, nyugodt baba, valóban hihetetlenül. Három gyerek anyukájaként úgy gondoltam, egész éjjel alvó pici gyerek talán nincs is, vagy legalábbis nagyon ritka és ha van, akkor nem igény szerint szoptatja az anyukája, esetleg éjjel elhatározásból hagyják sírni egy kicsit, vagy éjszakánként cumisüvegből kap valamit vagy mit tudom én. El sem tudtam képzelni, mindenesetre úgy gondoltam, hogy aki ugyanúgy csinál mindent, mint én (ami egyáltalán nem biztos, hogy jó, csak a párhuzam kedvéért mondom), annak a gyereke ugyanúgy felébred éjjelente, gyakran többször is és igényli a szoptatást.

Most is pont úgy csinálok mindent, mint az előző három alkalommal, kizárólag anyatejet kap Juli is, mint a többiek, ugyanúgy igény szerint szoptatom (na jó, neki kisebbek az igényei, de ez nem rajtam múlik), viszont ő alszik, minden éjjel. Számomra ez még mindig egy olyan hihetetlen csoda, amivel nem győzök betelni, sőt, ha jobban belegondolok, már az is elképesztő volt, hogy újszülöttként is tökéletes ritmust alakított ki magának az evések között (igen, csodagyerekről van szó:D). Nem ám másfél óránként, mint pl. Bori annak idején, hanem 3-4 óránként akart enni és mindig is szemmel láthatóan jól érezte magát a világban (persze, nem állítom, hogy ebben nem volt szerepe a besárgulásnak).

Ezután persze meglepő és váratlan, hogy pár napja nagyon nyűgös szegényke. Sokszor sírva ébred - eddig sosem tette, rövideket alszik, olyan, mintha az alvás alatt is meglehetősen éber lenne, sokat sírdogál, gyakran szoptatom és nagyon nyáladzik is. Nem jöttem rá, mitől van, de elég evidens, hogy mondjuk, jön a foga vagy esetleg kevés neki a tej (az ínyét nem látom duzzadtnak, mérlegünk nincs, hogy tudnám, mennyit eszik).
Hát ezért gondoltam, hogy a lánc segíthet, amíg nem vagyok biztos a fogzásban, nyilvánvalóan homeopátiás szert sem adok, így elgondolkodtam a borostyánon.

Nyolc és fél éve meg voltam róla győződve, hogy az akkor 5-6 hónapos Borikának jön a foga. Nyűgös volt, akármennyit evett, éjjel is két-három óránként ébredt, én pedig úgy gondoltam, hogy ha "szomszéd Pistike" is átalussza már az éjszakát, aki egy kilóval még kisebb is nála, semmi más nem állhat a háttérben, csak a fogacskák. Azonnal szükségem volt valamire, amivel segíthetek neki. Beszereztünk valami zselét a gyógyszertárból, meg homeós bogyókat, aztán csak vártuk, vártuk a fogzás biztos jelét meg a nyugodtabb éjszakákat - de mondanom sem kell, mindkettőt hiába. Borika kb. két évesen aludta végig az éjjeleket (előtte csak úgy alkalmanként), az első tortáját pedig fogak nélkül majszolta boldogan. A szülinapja után aztán rohamtempóban bújtak elő a fogak, észre sem vettük szinte, egyik a másik után.

A többieknek kb. 7-8 hónaposan jöttek ki az első fogacskák és bizony szinte fel sem tűnt (Szonjánál pl. úgy vettem észre, hogy etetésnél koppant a kiskanál) és talán pont azért, mert ennyire nyugodt soha senki nem volt közülük, egy kisebb nyugtalanság fel sem tűnt, most viszont Julinál annál inkább...
(a helyzet sajnos azóta sem javult, sőt még egy védőoltást is kapott tegnap).

szerda, május 06, 2009

Van valakinek bármilyen tapasztalata a borostyánlánccal kapcsolatban? Nagyon tanácstalan (szkeptikus?) vagyok, de szívesen kipróbálnám, ha nem csak a forgalmazók pozitív leírásaival találkoznék.
Két napja nagyon aktuálisnak tűnik a kérdés.
Köszönöm, ha valaki tud válaszolni!

vasárnap, május 03, 2009

A héten varrtam.... nem sokat, mert úgy érzem, kezdenek kicsúszni a dolgok a kezemből (a háztartás és a rendelések), egyre kevesebbet tudok ideülni a varrógép mellé, lehet, hogy mégsem olyan egyszerű négy gyerek mellett?:)


Ez a ló egy hétéves kislány születésnapjára készült, hozzá pedig egy nemezkoszorú hét kisvirággal és hosszú idő után újra varrtam egy manót (autós kertésznadrágban:).