péntek, február 27, 2009

Bori a barátnőjétől kapott egy kifestő füzetet, amit Panka az előbb talált meg az asztalán. Idehozta és ezt mondta:
- Anya, kié ez a füzet? tudod? mondd, hogy igen, tudom, ez a te füzeted, Panka, nyugodtan kiszínezheted...
(:-)

csütörtök, február 26, 2009

Én magam voltam legjobban meglepve, hogy milyen jól működik minden, amióta Juli is velünk van. Tényleg: jobban alszom, mint a születése előtt, a nagyok hirtelen nagyon önálló nagylányokká lettek és egyáltalán. minden olyan simán ment: tudtam, tudok varrni, főzök szinte minden nap stb. de most mégis nagyon elfáradtam.
Ma szinte csak mostam, teregettem, főztem, konyhát, szekrényt, szobát pakoltam és csak annyi időkre pihentem, amíg szoptattam Julit. Valahogy kicsúsztak a kezemből a dolgok.
Mi lenne, ha pl. hasfájós lenne a gyerekem (szerencsére négyből nulla volt hasfájós), vagy felkelne egyszer-kétszer (netán három-négyszer, mint Bori annak idején) éjjelente? Mi lenne, ha napközben sírdogálna? Persze, semmi különös nem lenne. Hamarabb elfáradtam volna (Maxibumm ennyi, hogy Pankát idézzem).

Sokszor gondolok arra, hogy a nővérei csecsemőként a napjuk nagy részét mind szabadban töltötték, csak levegőn aludtak napközben, most pedig az a betegség januárban és a folyamatos hidegek... egyszerűen szinte ki sem tudom vinni a levegőre, azt sem tudom, hogy öltöztessem és persze Panka is folyton fázik, nem öröm nagy szélben, fagyban a séta és az udvar is használhatatlan. Ennyire még sosem vártam a tavaszt (pedig minden évben nagyon várom), de szeretném, hogy végre alhasson a levegőn, hogy Panka sétáljon sokat, hogy a nagyok mehessenek biciklizni (persze, ők télen is jártak korcsolyázni, rendszeresen mennek kutyát sétáltatni, az iskolában is mindig kint vannak az udvaron hóban, fagyban, kisebb esőben is, miattuk nem kell aggódnom).

Panka taknyos. Boriéknál a fél osztály, élen a tanítójukkal beteg. Féltem Julit, nagyon remélem, hogy ebből a körből ő kimarad.

Mostanában minden délben elmegyünk a villamoshoz, nem kendőben viszem, hanem babakocsiban, mert nagyon jókat alszik benne. Amikor hazajövünk, a csajok lent maradnak az udvaron, amíg én befejezem az ebédet, vigyáznak az alvó Julira és persze közben túrják az udvaron a havat. Amikor felhozom, levetkőztetem, beteszem az ágyába és fel sem ébred. ma 4 órát aludt így, hihetetlen, mennyire elnyomja a friss levegő. és hihetetlen, milyen keveset van ő friss levegőn.
A tavaszi, nyári gyerekeink jobbkor születtek, viszont amikor ő elkezd majd enni, lesz sok gyümölcs, zöldség - mindennek van napos oldala:).

Szerencse, hogy itt van Panka mellettem egész nap és szórakoztat a folyamatos selypességével, mert így még az ilyen fáradt napokon sem érzem magam olyan rosszul. Tegnap például lefeküdt Juli mellé és isze-piszét játszott vele. A nagyok mondták, hogy ne dugja a taknyos orrát Juli szájába. Erre felült és felháborodottan közölte, hogy ne szóljanak bele, mert "ez közös" - mutatott a húgára, mintha csak egy játékbaba volna (egyébként sosem mondja az ő helyett, hogy ez - ezért is volt annyira vicces ez a mondat).

Különben a nagyok is szenvednek. Ma pl. kértem, hogy pakoljanak össze a szobájukban, fél perc múlva azt hallom, hogy Szonja sír. Hogy miért? Mert az ő asztalán nagyobb a rumli, mint Borién és ezért neki sokkal többet kell pakolnia. Ha mástól hallom, el sem hiszem. Aztán azon veszekedtek, hogy kinek van több pakolnavalója, egy óra múlva pedig azon, hogy ki pakolt többet.
Mellesleg Szonja, aki a legnormálisabb gyerekünk volt hiszti szempontjából, egyre többet pityereg mostanában olyanokon, amin azelőtt eszébe sem jutott - pl. amiatt, hogy reggel az asztalnál nem lehet rajzolni reggeli helyett, amikor épp iskolába kellene sietni vagy, hogy véletlenül az ő hajgumiját tettem Bori hajába, meg hasonló lényegi dolgok miatt.
Na de majd tavasszal:)

Csak jönne már az a tavasz:)!

hétfő, február 23, 2009

Egy waldorf iskola életében a színjátszás nagyon fontos, az osztályok másodiktól kezdve egy-egy színdarabot mutatnak be, amiben az egész osztály és bizonyos fokig az osztálytanító is jelen van. A mi iskolánkban először bemutatják egymásnak az osztályok azt a rövidebb-hosszabb darabot, amivel készülnek, majd pár nap múlva a szülőknek, ilyenkor nézőként a gyerekek nincsenek jelen.
Nem kell minden esetben "komyoly" színdarabra gondolni, a 6. osztályosok pl. zsonglőrködtek, amiben az a klassz, hogy 30 gyereket (vagyis bárkit) meg lehet tanítani arra, hogy egyszerre 3 kulccsomót, kislabdát, buzogányt, sőt tojást dobáljanak a levegőbe, egy helyben állva vagy akár sétálgatva...

Szombaton délelőtt voltunk az iskolai ünnepen. Kicsit megnyugodtam zenetanulás-ügyben;) mert a nagyobbak gyönyörűen, sok hangszeren játszottak a színpadon. Nagyon jó volt minden, sokat énekeltek és persze az is nagyon színvonalassá tette, hogy a zenei kíséretet, aláfestést mindenkinél az iskola egyik zenetanára biztosította a színpad melletti zongorán.

Boriék A brémai muzsikusokat játszották (másodikban nagyon sok az állatmese és írtam, hogy még a farsang is az állatok körül forog), sok énekkel, díszletek nélkül, a szöveget végig kórusban mondák, így mindenkinek ugyanannyi szerep jutott. Bori egyébként a cica volt, ennek a fontos szerepnek nagyon örült és nagyon ügyes is volt:) de hála az osztálytanítónak, tisztában volt vele, hogy a kórusnak azok a tagjai, akik a kezükkel ablakot formálnak, vagy háztetőt vagy kemencét, pont annyira fontos szereplők, mint az állatok. Nagyon tetszik nekem ez a kórusos előadás...
A "próbák" alatt nagyon fontos, hogy megbeszélik, ki volt nagyon ügyes és miért, ki az, akinek valamire oda kellene figyelni ahhoz, hogy a közös munka még jobb legyen (pl. a fiúk ne ökörködjenek közben:).

A 12. osztály hagyományosan valami klasszikus darabot mutat be a drámairodalomból, ami egy esti elődás, itt csak részletet láthattunk a Machbetből - angolul.

"Azokban a gyerekekben, akik végignézik ezeket a darabokat és szerepelnek bennük, a szavak, a taglejtések, a ritmusok és a különféle mozgások olyan érzéseket fejlesztenek ki, amelyek különben talán egész életükben rejtve maradtak volna. Stílusérzék, ütemérzék, formaérzék - ezeknek az érzeteknek, ha az ember alaposan végiggondolja, valószínűleg nem csak külső, esztétikai hatásuk van, hanem egész életre szóló, meghatározó jelentőségük"
(Frans Calgren: Szabadságra nevelés)
Holnap lesz farsang az iskolában, ebből a szülők kimaradnak, ez a gyerekek mulatsága iskolaidőben.
Elsőben mesefigurák a téma, mégpedig olyan meséből választhattak bármit, amit az osztálytanító mesélt nekik szeptember óta. Szonja a Csillagtallérok c. Grimm mese kislányának öltözik be. Ehhez Bori tavalyi tündérruháját húzza egy köténnyel, aminek a zsebében aranycsillagok és aranytallérok is vannak.

Boriéknál a téma: állatok. Remélem, látszik, mackó lett belőle. Plüssből varrtam egy hajpántot két mackófüllel (nem vittük túlzásba:).
Panka azt mondta, ő falusi lány lesz. Még nincs jelmeze:).

vasárnap, február 22, 2009

Ezt a linket Kriszti küldte a csütörtöki bejegyzéshez, úgy gondoltam, onnan ki kell tennem ide, mert érdemes megnézni.
Ezek a perui asszonyok egyrészt pont úgy varrnak, ahogy én képtelen lennék: "manufaktúrában", ott sorakoznak az asztalon a babakezek, fejek, valahol másutt készül a ruha, stb... Másrészt úgy varrnak, ahogy szeretnék, a legnagyobb természetességgel.
A végeredmény pedig nagyon szép:).

péntek, február 20, 2009


Negyedéves a kicsi Juli és ennek örömére kilépett az illegalitásból, ugyanis Ali ma hozta el Sopronból az első fényképes igazolványát - eddig nem volt útlevele, az itteni bürokrácia viszont igényelte (a zsebébe nem fér bele, de ha lenne hátizsákja, méreteit tekintve abba pont passzolna). Nem tudom, hány kiló, mert a konyhai mérlegünk már nem bírja, de nem egy nagy gyerek, az biztos, inkább egy csinos kislány:).

Álmodni sem lehet jobb babáról, bevallom a másik három háta mögött, hogy nekem ilyen tündérrel még sosem volt dolgom. Ha ébren van, rengeteget nevet (persze, mindig akad valaki, aki szórakoztatja), nagyon sokat dumál, hogy ő is viszont szórakoztasson minket és persze a legnagyobb áldás: még elvétve sem kel fel az éjszaka közepén, mindig végig alszik. Milyen hálás lennék, ha ez így is maradna!...

Két új manó született a héten, ha valaki a sajátjára ismerne bennük, további képeket a honlapon talál róluk:). Most egy jó időre azt hiszem, ők voltak az utolsó olyan manók, akik nem rendelésre készültek.

csütörtök, február 19, 2009

Panka, a nyelvújító...

- Anya, unatkozom.
- gyere, akkor együtt összepakoljuk a szobát és közben nem fogsz unatkozni.
- nem pakolásra unatkozom, hanem a Noé bárkájára.

ez a mondatszerkezet más változatban, ezen is mindig jót szórakozom:

- nagyon éhes vagyok.
- gyere, vágok neked almát.
- de én csokira vagyok éhes.

és egy kép Noé bárkájáról, amire Panka annyira unatkozott. A legnagyobb élvezettel szokta előpakolászni a kék selyemkendőre a sziklákat, kagylókat, a zöldre a csigákat. néha sárgát is terítünk és akkor Noé meg Noémi (:-) dobálják egymást homokkal.
Most ígértem meg, hogy lezárom, bocsánat, általában kevés időm van a jegyzetekre, sietek velük, aztán még ez is, az is eszembe jut.
A waldorfos anyukák mind tudnak babát, manót varrni, ha éreznek erre késztetést (sőt, még 5.-ben vagy 6.-ban a gyermekük is megtanul). A babák alapja mindenütt nagyjából ugyanaz (fej, arányok, haj... stb). És ezt a tudást szívesen átadják, megmutatják másnak. nem fénymásolatokat küldözgetnek, hanem megmutatják. Szerintem minden iskolában működik varrókör, mint ahogyan itt is, és én csak azért nem járok (egyszer voltam), mert számomra elfogadhatatlan az, hogy "te varrod a fejet", "te horgolod a sapkákat" stb. és a végén a sok részletből összeáll valamennyi egész.
Nekem a babavarrás a lábtól az utolsó hajszálig tart. Egy embernek egy babát kell megvarrni, elejétől a végéig, egyszerre csak egyet (nem sorozatrészeket gyártani) és a végén a ruhával befejezni, csak úgy lehet figyelni rá de ez itt sajnos nem így működik.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a waldorf baba készítése nem féltve őrzött titok:).

szerda, február 18, 2009

Varrás. Utálom már ezt a témát, ha más is, akkor ugorja csak át - nevetségesen kicsinyes az egész, de egy kérdés még nagyon foglakoztat és vannak dolgok, amiket nem jó cipelni.

Akaratomon kívül bántottam meg valakit. Nem érzem idegennek, egy számomra kedves embert. Félreértett, nem róla szólt a pár nappal ezelőtti bejegyzés - egy egyszerű tényt leírtam, amihez köze van (amit szerintem már másfél éve tisztáztunk) és ő bántó szándékot érzett mögötte. Pedig nem volt. Legkevésbé sem, és ez a félreértés mindkettőnknek okozott sok rossz pillanatot az elmúlt napokban, pedig csak másként látunk dolgokat. A lelkiismeretem tiszta, mert azt már megtanultam, hogy merni kell kimondani dolgokat.

A világ bizony soha nem fekete-fehér. Nem erkölcsös, másokkal mindent megosztó emberek állnak a műhelytitkolózó erkölcstelenekkel szemben. Mások vagyunk, van, aki nyitott, társasági lény és vannak kevéssé nyitottak, ha feltétlenül kategorizálni kellene, én inkább az utóbbiak táborába tartozom.
Ha valaki sok emberrel megosztja az összes szabásmintáját, kivéve egyet, a legféltettebbet, azét a gyönyörű babáét, amiért keményen megdolgozott, hogy olyan legyen, amilyen, akkor miért állunk más oldalon, egymással szemben, ő meg én?
Olyan nagy kérés egy kis változtatás egy lemásolt mintán? Komolyan, egy gomb. és az is csak akkor, ha valaki nem ajándékba készíti. nagy dolog? Nagyon leegyszerűsítve - ha mindenki ugyanazt varrná, elvesztenék a varázsukat.

Erről írtam régen, valamikor, hogy egyik legnagyobb csalódásom az volt, amikor összekevertem két babakészítőt. Megkérdeztem valakit egy vásárban, hogy ő árul-e egy szegedi kézműves boltban. nem, csak mindketten ugyanabból a könyvből varrtak (mellesleg gyönyörű babákat).
Nagyjából ez volt a vasárnapi bejegyzés magva.

A honlapra másfél éve feltettem egy szabásmintát, amivel dolgoztam, én rajzoltam meg és felírtam annak a könyvnek a címét, ami segíthet mindenkinek, aki babát akar varrni. Nyílván nem tehetek fel sehová képeket belőle, ennyivel tartozunk a szerzőnek. Persze, volt már, hogy számomra kedves embereknek fénymásoltam belőle, nekik szívesen kölcsön is adnám a könyvet, ha nem lennénk messze egymástól.
Sokmindenkinek küldtem el a nadrág egyébként baromi egyszerű sablonját is. Akiről azt gondoltam, hogy talán hozzám hasonlóan abba sem tudja majd hagyni a babavarrást, annyit hozzátettem, hogy ha árulni szeretné majd valaha, egy picit változtasson rajta, hogy ne mind ugyanazt a mintát használjuk. És szoktam segítséget adni babahajhoz, akármihez levélben, ahogy én is kaptam annak idején Ancsa barátnőmtől, aki megtanított horgolni. Miután már minden babám le volt zsűrizve, megvettem egy babavarrós könyvet is, kis változtatással abból készült Panna újszülött babája.
A számítógépem tele van gyönyörű képekkel. Anyukáktól kaptam, akik a feltett mintám alapján varrtak álommanót, manót a gyereküknek, nagyon szépeket, sokat - és ezeket mind-mind őrzöm szeretettel.
Nem akarok én senkit meggátolni a babavarrásban, sőt. mindenkit arra bíztatok, hogy fogjon hozzá, varrja meg a gyermeke babáját, az első lépést ott találja a honlapon. Már sokmindenkinek segített.
Nem lesz több bejegyzés a témáról.
Ha valakit megbántottam, sajnálom, a legkevésbé sem állt szándékomban. Nem emberekről írtam, hanem korrektségről. Ez a blog eddig sem komoly gondolatokról szólt, csak a gyerekekről és arról, amit megtanulnak, megtanulunk a waldorf iskolában. Ezen nem is szeretnék változtatni, csupán egy-két múlt heti levél hatására írtam le, amit úgy éreztem, le kell írom. Úgy gondoltam, arra is jó ez a blog, hogy kiírjak ilyeneket magamból.
És főleg nem nektek szólt, akik szabásmintát kértetek, nehogy ti is magatokra vegyétek, mert akinek adtam, jó szívvel tettem és most is nagyon boldog vagyok például attól, hogy valaki egy oviban éppen varrókört szervez az óvónénikkel és a szabásmintám alapján készülnek majd pici álommanók.
És most nem szeretnék kommenteket, mert nem akarok semmiféle lavinát elindítani.
Panka és az óvoda. Ez még egy nagyon távoli jövő, de tegnap úgy hozta a véletlen, hogy belekóstolt:). Egyébként úgy tervezzük, hogy itthon marad még legalább egy évet, bár Szonja ovija maga volt a csoda, várom, hogy Panka is járhasson, de egyrészt nincs gyerektársaság szűkében, még ha a szomszéd gyerekeket nem is számítjuk (pedig számíthatnám, hiszen nap mint nap együtt játszanak), másrészt nagyon sok pénz már az iskola is, nem tudnánk feltétlen ovit is fizetni, ha nem muszáj (márpedig nem az).
Reggeli után azt mondta: "Anya, játsszunk olyat, hogy én egy mogyoróformájú kisegér vagyok, aki bebújik az egérlyukba". A mogyoróformát nem értettem, egérlyuk helyett takarók segítségével az emeletes ágy aljából kuckót varázsoltunk, oda beköltözött és azt játszotta, hogy ő egy mogyoróformájú... egészen addig, amíg nem csengetett a kéményseprő. Lementem, beeresztettem és kértem, hogy várjon, mert velem nem megy sokra, szólok a főbérlőknek. Ők felettünk laknak és a mama egy családi napközit üzemeltet, mert így itthon lehet a két kisebb gyerekével, kap pénzt, sőt, amióta van elég "gyereke", azóta már igazi munkahelynek számít, karácsonyi és nyári szünettel, fix pénzzel. Fantasztikus, nem? -Nos, felmentem, Frau K. leszaladt a kéményseprőhöz, mi Pankával ott maradtunk a gyerekekkel (5 1,5 - 2,5 éves kisgyerek), majd amikor visszajött, mondta, hogy hagyjam ott Pankát, ha megunja, majd lejön. Persze, nem akartam, de ő szinte kidobott:), Panka meg eltűnt és már szorgalmasan főzte a babáknak az ebédet, így kénytelen voltam hazajönni. Amikor visszamentem, Frau K. azt mondta, mehet minden nap, mert nagyon jót játszott, erre én azt válaszoltam, hogy ingyen nem, semmiképp, hiszen ő most dolgozik, nem kell még egy gyerek a nyakába, de megkérdeztem, mennyibe kerül délelőttönként egy óra ovi. 2 euro, nem horror, lehet, hogy megfontolom. 1 héten 3 nap 1-1 óra? Talán. Ha le akar jönni, lejön - egyébként is önállóan közlekednek a gyerekek a két lakás között.

Hazajöttem, Juli aludt, a nagyok iskolában voltak és nem tudtam mit kezdeni ezzel nagy csenddel, nyugalommal. Tudtam, hogy takaríthatnék, varrhatnék, főzhetnék, de amikor mindent megtehetne az ember, akkor általában semmit nem csinál. Elvesztem a bőség zavarában, pedig néha én magam is meglepődöm azon, hogy amikor semmire nincs időm, mennyi minden meg tudok egyszerre csinálni:).
Ebéd után aludtak mindketten, sokáig, a nagyok haza sem jöttek, mert a suli után közvetlenül egy barátnőjükhöz mentek játszani úgyhogy én egész nap pihentem a csendben. Nem akartam megtörni, így a varrógépet be sem mertem kapcsolni és szinte lábujjhegyen közlekedtem:). A nagy szabadság eredménye az lett, hogy nem csináltam semmit. Fogalmam sincs, mivel telt a napom:)...

hétfő, február 16, 2009

Boriéknál megint írás-epocha van, már nem nyomtatott nagybetűkkel írnak, de még nem is kötik össze a betűket, viszont már nem "szabadon" írják, hanem vonalakat húznak maguknak, amikre figyelniük kell. Az előző írás epocha többek között azzal telt, hogy gyurmázták az abc-t (kisbetűket), majd sorban kirakták, hogy jól lássák, érezzék térben az egymáshoz való viszonyukat: melyik nyúlik fel, le stb.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy úgy tanulnak írni, hogy közben várják a tavaszt és figyelik, hogyan bújik elő (egyelőre sehogy. egész nap esett a hó, fújt a szél), és a beszélgetéseken elhangzott mondatok kerülnek a füzetbe.
Ezt most rajzolta a tavaszváró írásfüzete első lapjára:

Kaptak egy mesekönyvet is, amiből olvasnak. Borinak szerintem ez picit nehezen megy (vagy csak azért tűnik úgy, mert egyébként magyarul nagyon szépen olvas), de nem csoda, hiszen egyáltalán nem ért minden szót, így persze, hogy nem olyan egyszerű... de így legalább nem szóképeket lát, hanem betűket.
Amiben bizonytalan vagyok, hogy vajon kell-e neki magyar helyesírást tanulnia vagy sem, mert majd úgyis jön magától az olvasással. Néha irogat, pl. mesét rajzol és írja rövid tőmondatokban hozzá a történetet én pedig attól tartok, egy-egy szó rögzülhet rosszul, vagy nincs ilyen? Remélem, nincs.

Az egyetlen dolog, amivel nem vagyok megelégedve az iskolában, az a furulya-tanulás. Szonjáék ma kapták meg először a furulyákat, Boriék kb 2 dallamot tudnak rajta eljátszani, ő abból is inkább csak egyet, a többieket nem tudhatom, csak azt, hogy többet nem is gyakoroltak. Persze azért minden nap hazahozza és általában elő is veszi, a gyakorlás kb két és fél percig tart.

vasárnap, február 15, 2009

Ali pénteken szülői esten volt az elsősöknél, ahol sok minden más mellett a tetűkérdésről is volt szó. Mi tavaly találkoztunk először és remélem, utoljára a lányok hajában tetűvel, itt írtam róla, azóta szerencsére nem. Sok újdonságot nem tudtunk meg, de azt az érdekes tényt igen, hogy pl. sapkával gyakorlatilag nem terjed a tetű. Semmi különös extra tisztításra nincs szükség, csak a hajról kell írtani. Amelyik lemegy a fejről (úgy értem, nem közvetlenül egy másik fejre), az már a halálán van. Elvileg nem fejen két napot él.
Egy anyuka beszélt róla, tulajdonképpen a legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a tetű ellen leginkább "együtt" nyíltan lehet felvenni a harcot. Akár mérgezi az ember, akár csak fésülgeti, a rendszeres ismétlés nagyon fontos. Megcáfolta azt a tévhitet is, miszerint a waldorfosoknál több tetű van:). Mindenesetre Ali (mivel erről nincs meggyőződve:) vett szép színes fésűket, amiket erről a honlapról rendelt az anyuka. Onnan van ez a jó képeslap is.
Hangsúlyozom, hogy a felirat ellenére nekünk nincs tetűnk, bár tudjuk, hogy nem lenne szégyellnivaló, ha volna:))
Itt van az angol honlap is, sajnos képeslapok nincsenek, de helyette sok hasznos információ.
Ezzel a bejegyzéssel bennem régóta kavargó dolgok végére szeretnék pontot tenni. Kényes, népszerűtlen dolog, de sajnos eléggé általánosnak tűnik, hogy a "szellemi termék" szabad préda (Magyarországon? lehet, hogy másutt is, csak egy kis országban feltűnőbb). Amikor Panka született, a kórházban rápillantottam a szobatársam kezében lévő Nők lapjára és a babám vagy babáim néztek vissza rám, megjegyzem, a honlap címe és tán a nevem is fel volt tüntetve, nem ez volt vele a bajom, csupán meg voltam döbbenve. Levelekből értesültem a kéretlen ingyen reklámról és erősen fontolgattam, hogy írok az újságnak, de volt jobb dolgom is annál, aztán meg el is felejtettem. (mellesleg nagy hatása volt, de kinek hiányzik egy rendelésekkel teli postaláda, amikor hazamegy a 3 napos harmadik gyermekével a kórházból...). Lehet, hogy én gondolom nagyon rosszul, de szerintem attól, hogy valami az interneten megtekinthető, még nem jelenti azt, hogy önkényesen fel is használható. Szerintem ez fontos.
Ha a fenti copyright logo egy országos lap munkatársának nem mond semmit (annak, aki nem tudná: a honlapon minden egyes oldalon fel van tüntetve és aki ráklikkel, elolvashatja, hogy arra kérek mindenkit, hogy ha használja a képeket, szövegeket, szóljon róla nekem), akkor mit is várhatnék olyan anyukáktól, akik szintén babavarrásra adták a fejüket? Van olyan babás honlap, ahol a címek, a fényképek furcsán egybeesnek az enyémmel, még a háttérszín is emlékeztetett valamire, a tisztításról a leírás is nagyon gyanúsan ismerős kifejezésekkel íródott - de ha valaki nem tudja magától leírni, amit szeretne, az az ő baja, ezért nem foglalkozom vele, épp csak felbosszantott, amikor valaki felhívta rá a figyelmem, de szólni nem szólok.
Egyetlen babavarrót kértem meg, hogy ne szó szerint vegye át a honlapom szövegeit, őt is csak azért, mert többen is írtak nekem a zavaró hasonlóságok miatt, sőt volt, aki összekötötte az én vezetéknevemet az ő keresztnevével és még olyan is volt, hogy egy neki szánt levelet én kaptam meg. Ez már kicsit sok volt. Írtam neki, megkértem, hogy a honlapján az oldalak címe ne legyen ugyanaz és pl. a színek, de főleg a szövegek legyenek mások. Én mindig különbözni szerettem volna másoktól, de nem mindenki ennyire antiszociális:).
Arról már nem is nagyon érdemes beszélni, amikor valaki műanyag játékokat és kínai hungarocell fejű, nagyszemű, műszálas rongybabának nevezett tömegtermékeket árul és háttérképként a babáimat használja, vagy másvalaki teknősös oldalán link-gombokként az én képeim szerepelnek. Írhatnék még egy-két ilyen megdöbbentő hülyeséget, de ez itt önmagában azért nem nagy baj, mert nem kever össze minket senki.
Mindenesetre egy-két ilyen meghökkentő eset óta a honlapomon sajnos már nem nagyíthatók fel a babákról készült képek.

A napokban valahogy a leveleim középpontjába kerületek a manók: voltak, akik szabásmintát kértek (és kaptak) és volt, aki megvarrt manónadrágról küldött nekem képet. A mai napig és talán örökre nagyon hálás leszek Gáborjáni Rékának azért, amiért 2005-ben megkért, hogy a gyermekeinek plüss testű waldorf babát varrjak. Bevallom, ha nem kér meg rá, talán soha nem varrok ilyet magamtól egész egyszerűen azért, mert nekem valamiért nem igazán tetszettek ezek a babák. Szabásmintám nem volt hozzá, érzésre készült de a méretet ő mondta meg. Íme, életem első ilyen babája:

nagyon más volt még. Rékának hármat varrtam, aztán nem sokkal később készítettem egy kék ruhás, csíkos sipkásat egy Benedek nevű kisfiúnak (majd kb. két éve egy barnát a Barnus nevű kistestvérének:) és az ötödiknél (aki egy Samu nevű kisfiúnak készült) jöttem rá, hogy mi az, ami nekem hiányzik a ezekből a babákból: hosszú sipka, kertésznadrág. Nekem ők nem babák, hanem manók. Samu babájának lett nadrágja, a következőnek pedig már hosszú sipkája is a nadrág mellé és azóta is nagyon szeretem őket. A nadrág szabásmintájánál minimálmegoldásra törekedtem, egyrészt mert nem vagyok varrónő:), másrészt mert azt szerettem volna, hogy egy kisgyerek könnyen levehesse a manójáról - ráadni ugyan nem tudja, de nem baj, mert a manón rugdalózó van, nem lesz meztelen. Ezért adtam neki a zsűrizésnél a Vetkőztethető manó nevet.
Rengeteget varrtam és a számomra érthetetlen kérdésre még mindig azt tudom válaszolni, hogy nem, nem unom őket és azt hiszem, soha nem is fogok beleunni.

2007-ben véletlenül láttam meg egy fórumon egy hosszú sipkás, megkötős kantáros nadrágos manót. Ugyanolyan nadrág volt, mint az "enyém". Ha valaki a gyerekének varrja, akkor természetesen semmi bajom vele, de az, hogy árulta, bevallom, kicsit rosszul esett. Csak akkor merült fel bennem, hogy ezt elmondom, amikor ő maga írta nekem, hogy egyszer egy anyuka megkérte, hogy olyan manónadrágot varrjon neki, mint amit a honlapomon látott. Én egy ilyen kérésre kapásból azt felelném, hogy pont olyat nem akarok de ezzel persze nem szeretném megbántani, mert egy nagyon szimpatikus kedves lányról van szó, akinek azóta is szívesen olvasgatom a gondolatait és sokat olvastam, tudtam meg tőle iskoláról, nevelésről stb. amiért igen hálás vagyok neki. Akkor kértem, hogy egy kicsit változtasson rajta, meg is tette, azóta már mások a manónadrágjai, semmiféle rossz érzésem nincs vele kapcsolatban. Most objektíven, személyeskedés nélkül írok a szellelmi termékekről:) és gondolom, ő is megért engem.
Aztán persze van még egy nagyon szimpatikus anyuka, aki szó szerint ugyanezt írta, hogy valaki megkérte.... és még régebben küldött képet ilyen nadrágos manóról. Először nem szóltam semmit mert tartottam tőle, hogy megbántom. A napokban megint váltottunk levelet, ismét küldött ilyen képet és úgy gondoltam, hogy nehogy már ne merjek szólni valakinek, ha egyszer szinte biztos vagyok benne, hogy megérti az érveimet, így végre-valahára rászántam magam és megkértem őt is, hogy ha árulni szeretné ezeket a manókat, valamit változtasson a nadrágon.
Természetesen megértette, így vele is tisztáztam, mindezt most csak azért írom le, mert ettől nagyon megkönnyebbültem.
Egyébként az vicces, hogy magyar honlapokon nem is létezik "waldorf" plüsstestű baba nadrág vagy szoknya nélkül, pedig régebben biztosan nem volt. Nem gondolom, hogy ez hatalmas trouvaille, de azt igen, hogy itt nagyon gyorsan elterjedt - másutt szerintem nincs nadrág ezeken a plüss babákon legalábbis nem általános mert én soha nem találkoztam vele. Azt mindenképp szeretném, hogy az a nadrág, az a manó, amit én "megálmodtam", ne válljon "tömegcikké". Ha más is varr nekik nadrágot, akkor másmilyet. Hangsúlyozom, nem arról beszélek, amikor valaki a saját gyerekének varr, én most csak az árusításról beszélek. Amíg nem jelenik meg pl. egy könyvben (nem tervezek semmi ilyesmit:) addig az az én "szellemi termékem", tulajdonom, amit minden anyuka elkészíthet a saját gyerekének vagy ajándékba a szomszéd gyereknek, viszont egy lemásolt mintát korrekt módon nem árulhatna - ugyanúgy, ahogyan paneleket sem vehetne át egy kész honlapról.
szerintem.

péntek, február 13, 2009

Nem terveztem sorozatot, de most már ez a páros is idekívánkozik: a legnagyobb a legkisebbel:).


Még egy testvérpáros. (a második és a negyedik:). Szonja talán a leggondoskodóbb nővér, Bori annyira nem "babázik" Julival, ő viszont folyton kérdezgeti, hogy "felvehetem? adhatok neki egy puszit?" és mindig igyekszik szórakoztatni, betakargatja, pelenkát hoz neki, ha meghallja a hangját, már szalad is megnézni.
Emlékszem, amikor elkezdett járni ide a waldorf oviba, az összevont nyári csoportban az óvónő rögtön az első pár nap után mesélte, hogy Szonja öltözteti a kisebb gyerekeket. Amikor a saját csoportjába került szeptembertől 5 és fél évesen, akkor is a "legjobb barátnője" egy nem egészen 3 éves kislány lett:), akinek az anyukája nem győzte mondani nekem, hogy a kislány csak Szonja segítségével tudott beszokni, anyja helyett anyja volt:). Egyébként meg szabadidejében fára mászik a fiúkkal az iskolában.

kedd, február 10, 2009

Pihenés ebéd után. Ki altat kit?:)


Juli nagyon jó hangokat hallat már mostanában. Boriék azt mondták, olyan, mintha beszélne (amilyen arccal nézi közben a feje felett lebegő angyalkákat, tényleg olyan). Panka válasza erre:
- "nem tud még beszélni. Látod, hogy még nem nőttek ki a fogai"...
A napokban kaptam több olyan levelet, aminek kb lefordítva, tömörítve az volt a lényege, hogy "hogy van időm, energiám 3 gyerek és egy csecsemő mellett a varrásra, főzésre, háztartásra?". Mielőtt bárki azt hinné, hogy rendkívüli erőkkel rendelkezem, szeretném elmondani, hogy a varrás nem munka, hanem már-már mindennapi szükséglet nálam:). Nem kényszerből ülök a varrógéphez, hanem csakis azért, mert ez kell nekem ahhoz, hogy jól érezzem magam (művészetterápia:D). Ilyekor tudok gondolkodni mindenfélén, pl. hogy mit, mikor, hogyan kell elintéznünk (stresszmentes cselekvési és logisztika tervek:). Ha Pankának épp olyan kedve van, szívesen ül mellettem a varrógépnél, segít (...) vagy épp csak itt játszik valami aprósággal. Persze általában nem olyan kedve van, de akkor nem varrok és kész. Varrás közben szoktam neki mesélni is a szűkös repertoáromból, és persze igyekszem minden házimunkát délelőtt végezni (főzés, mosás stb) mert akkor ő is kiveheti a részét belőle, így délutánonként, amikor a csajok hazajönnek, van időm nyugodtan varrni, hiszen ők nagyon jól elvannak hárman (ebéd után a nagyok házit írnak, Panka alszik, akkor is tudok pakolni vagy varrni). Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem csillog-villog a lakásunk, nem szoktam minden nap talkarítani (sőt...) és el tudom azt is viselni, ha tele van a szennyesláda a fürdőszobában vagy nem kerülnek azonnal a helyükre a kimosott ruhák. Sőt, a mi szekrényünkre éppen nagyon rá is férne egy nagy pakolás, de még nem jutottam el odáig sem, hogy a kismama ruhákat kivegyem belőle. Ahogy végignézek az asztalomom, háát, azt kell mondanom, hogy kissé ... rendetlen de majd mindjárt varrok egy kicsit és közben elgondolkozom rajta, hogy hogyan is kellene majd valamikor összepakolni:).
Ali hihetetlen sokat segít, minden reggel ő viszi el a csajokat a suliba, ahonnan egyedül járnak haza villamossal, vagyis nekem az iskolával semmi dolgom;). Hétvégén gyakorlatilag kizárólag ő főz (esetleg közösen), ő vásárol be, esténként ő fürdeti Julit és felügyel a nagyok fogmosására. Az esti mese úgy zajlik, hogy én (általában még szoptatás közben) olvasok Borinak egy hosszú, folytatásos mesét (most épp már sokadszorra az egyik nagy közös kedvencünket, Méhes György Szikra Ferkóját, előtte Timothee de Frombelle Ágrólszakadt Tóbiását), közben ő a másik szobában Szonjának, Pankának olvas rövid meséket, énekel nekik. Varrni akkor is ráérek, amikor a gyerekek lefeküdtek. Tévénk régóta nincs, amikor évekkel ezelőtt száműztük a házból, rájöttünk, hogy ez rengeteg szabadidőt/szabadságot jelent. A híreket nagyon jól el lehet olvasni az interneten és ha van olyan film, amit szeretnénk látni, akkor szintén a számítógépen, dvd-n nézzük meg.
És persze, mindez valószínűleg nem menne, ha Juli nem egy igazi kistündér volna. Egész éjszaka alszik!!!! Este 8-kor lefekszik és hajnalban ébred. Mivel nem kell felkelnem szoptatni, nagyon jól ki tudom pihenni magam. Nappal is ritkán eszik (igény szerint), etetések között vidáman elvan, az ágya felett lebegő selyemangyalkák teljesen lekötik. Néha beviszem a gyerekek szobájába, az ottani nyüzsgés is lefoglalja és persze jókat alszik is, gyakorlatilag sosem sír, elképesztően nyugodt baba. Az udvar is nagy segítség, előfordul, hogy a 3 nagy lent játszik, Juli pedig alszik mellettük a babakocsiban és én olyankor pakolok, az ablakból pedig látom őket jól.
Hát így van időm arra, amire szeretném, hogy legyen.
És ha valaki azt gondolná, hogy a blogolás is sok idő, annak még elmondom, hogy sokkal kevesebb, mint mindenkinek elmesélni mindent a lányokról, hiszen amióta Bécsben lakunk, a nagyszülőkkel is ritkán találkoznak, a barátainkkal sem találkozunk, így egy forrásból mindenki tud mindent, aki kiváncsi ránk és nem kell sokszor ugyanazt elmesélnünk több embernek. A receptest pedig mi használjuk, mert így könnyen gyorsan kereshetünk rá egy-egy bevált receptre.
Szóval nagyon rosszul érezném magam, ha nem használhatnám a varrógépemet és tényleg nem varrok sokat csak pont annyit, amennyit szeretnék:).

szerda, február 04, 2009

Pankával dominóztam. Fölállította a szabályokat:
- Aki kezd, az nyer. én kezdek, oké, anya?

kedd, február 03, 2009


Mielőtt Juli megszületett, rendelést nem vállaltam, de varrtam jópár manót a magam örömére és egy új oldalt nyitottam a honlapon nekik. Meglepő gyorsasággal hazataláltak mindannyian, én pedig örültem, hogy nem szorított határidő, nem kellett feltúrnom egy-egy anyagért a lakást, nem kellett hosszasan egyeztetnem a színekről, mintákról, hanem a manók súgtak, ők dolgoztak a színekkel, anyagokkal a kezem alá. Komolyan mondom, sokkal-sokkal gyorsabban ment a kézimunka, élveztem benne a hirtelen ötleteket, az új párosításokat. Azt hiszem, csak így kellene varrnom, ez a kulcsa a családi békének, mert ha érzem, hogy varnom kell, be kell fejeznem valamit időre és órák, napok mennek el azzal, hogy levélben egyezkedünk a színekről (ez gyakran valóban sok idő), akkor ideges vagyok, feszült, mert nem szeretek párhuzamosan kettőt varrni, egyszerre csak egy egyre tudok figyelni így csak várok és tudom, hogy már a következőt is varrni kellene... Amíg az egyik nincs kész, képtelen vagyok elkezdeni egy másiknak a fejét vagy bármit. Olyankor türelmetlen vagyok, fáradt és kiabálós. Persze most még a múlt évről rengeteg függő rendelésem van, nem tudom, hogy lehet ezt korrektül megoldani, így azokat még igyekszem (...) a megígért módon megvarrni, de utána már csak magamtól szeretném készíteni a babákat. Sajnos nem fair senkivel, aki régóta várja, hogy elkészítsem, amit kér, de csak így tudok varrni, másképp nem megy egyelőre. Nem is tudok órákat a gép előtt tölteni, így még egyesével is nagyon lassan születnek a manók, amikor időm, kedvem van, leülök a gép elé, de van, hogy erre napokig nem kerül sor.

Januárban varrtam egy moherhajú babát és három sipkás manót. Nem rendelésre, csak a varrás öröméért, most feltettem közülük két manót ide és útjukra engedem őket:). A harmadiknak (piros rugalózóban) még nincs nadrágja, de a napokban ő is elindulhat. Szóval, ismét szabad a vásár:)).

A babát pedig azért nem teszem fel, mert egyrészt még nincs teljesen készen (még kardigán kell neki, cipőcske és kötény), másrészt a lányok nagy bánatára máris "gazdára" lelt. Amikor befejeztem a haját és a kék kockás ruháját, kaptam egy levelet: valaki egy kékkockás vagy kékvirágos ruhás, moherhajú babát rendelt. Hihetetlen, nem? Postafordultával:) küldtem is neki a majdnem kész babáról a képet. Ami még nincs kész rajta, azt teljes mértékben rám bízta, mintha érezte volna, hogy én most pont ezt szeretném:). Szóval hála a nyugodt kis Julinak, amikor a 3 "nagy" játszik vagy alszik, én megint varrok. Gondolom, pontosan addig, amíg Juli el nem kezd kúszni-mászni, forgolódni, de addig még van egy kevéske idő:).
Tegnap Sopronba kellett mennünk egy halom dolog miatt. Az első az volt, hogy egy pecsétet kellett szereznünk Juli osztrák kiskönyvébe arról, hogy az első napokban a vizsgálatokat a soproni kórházban végezték. Mielőtt indultunk, Ali felhívta a csecsemőosztályt, hogy nehogy feleslegesen menjünk.
Ali: szeretnénk egy pecsétet arról, hogy megtörtént a csípőszűrés stb.
nővér: rendben, előkészítem a papírokat. A baba neve?
Ali: Pettkó-Szandtner Júlia.
nővér: ó, nem ő az, aki a hátárnál hm... született?
mivel skype-on folyt a beszélgetés, mindent hallottunk, egyszerre mondta az egész család, hogy de igen:). Amikor odaértem, nagyon kedvesek voltak, kérdezték, miért nem hoztam föl megmutatni a babát, mire azt feleltem, hogy lent alszik az autóban. Erre mindenkiből kitört a hahota. Szerintem meggyőződésük, hogy mi az autóban élünk:).

Aztán eljutottam a hathetes kontrollra is, minden a legnagyobb rendben, még ultrahanggal is alaposan megnézett mindent az orvos, tökéletesen összehúzodott a méh. Mondjuk, tényleg ilyen gyorsan még sosem regenerálódtam, a szülés után két héttel már semmi nyoma nem volt vérzésnek sem, még a derekam sem fájt egy pillanatig sem (Panna születése után viszonylag sokáig igen és akkor azt hittem, hogy ez "már a korral jár":)).
Nagyon rendes a doki, átbeszéltük a szülést, mi hogy, mikor történt pontosan. Amikor Ali útközben a kocsiból felhívta és mondta, hogy a burok még ép, azt gondolta, hogy ha ilyen jól tartja magát, akkor biztos odaérünk... Végül azt mondta, hogy majd ha nagyobb lesz a gyerek és elmeséljük neki, hogy senki nem volt ott a szülein kívül, amikor megérkezett a világba, biztos örülni fog:).

Ezenkívül megszereztük Juli taj-kártyáját és elintéztük az egyszeri anyasági támogatást. na, ez hihetetlen volt! egy alagsori jégverembe kellett mennem, ahol egy ablak mögött pulloverben, melegítőfölsőben ült egy ügyintéző. Az ablak fölött egy odaragasztott papír, Államkincstár felirattal... Kínos, de komolyan mondom, portásnak néztem a melegítője miatt. Mint kiderült, egy szál hősugárzó volt az "irodájában", de ő ugye a nyitott ügyfélablaknál ült, ahonnan viszont ömlött be hozzá a hideg. Nem elromlott a fűtése, így volt egész télen! Elképesztő, hogy ma Magyarországon állami alkalmazottak ilyen körülmények között dolgoznak...

A gyerekeink hihetetlenül rendesek, türelmesek voltak egész végig, az elsőtől az utolsóig, pedig még el is néztem volna nekik, ha nyűglődnek, teljesen megértettem volna:).

vasárnap, február 01, 2009

Aki érdekelt az antropozófus gyógyászat, a waldorf nevelés stb. területén, itt támogathatja aláírásával az ELIANT szövetség (Alkalmazott Antropozófiai Kezdeményezések Európai Szövetsége) aláírásgyűjtő kampányát (a kampány egyáltalán nem új, csak számomra az). Céljuk egymillió európai aláírás gyűjtése. Bővebben a linkelt oldalon.
Rövid részlet a szövetség alapítóleveléből:
"Az Európa jelenében a minden polgárt megillető individuális fejlődés joga nem pusztán a választás szabadságát követeli meg, hanem a választható lehetőségek szabadságáét is. Elengedhetetlen, hogy a szülők nevelési meggyőződésük szerint választhassanak iskolát; hogy mindenki az életmódjának megfelelően táplálkozhasson, egyéni döntése alapján vehessen igénybe orvosi ellátást."