szombat, január 31, 2009


Két napja esik a hó, tegnap (ezen a télen először és remélem, utoljára, mert várom a tavaszt) elővettük a szánkókat és elmentünk Georgenbergre. Én nem szánkóztam, mert Juli rám volt kötve, Panka csak egyszer és a végén úgy tűnt, mintha ennél egyszer kevesebbszer szeretett volna - Ali szerint előző életében folyton havat lapátolt vagy valami más rossz emlékei vannak, mindenesetre azt mondta, fáj a lába a hótól és kiszánkózta magát erre az évre... A többiek viszont nagyon élvezték.





szerda, január 28, 2009

Tegnap nem írtam le, hogy Juli jól van, bár az orvos azt mondta, hogy még egy hétig továbbra is inhaláljon ebben a téli időben, nehogy megint elkapjon valamit a nagyobbaktól. nem örülök neki, de nem merem megkérdőjelezni, szóval a puffok maradnak, ellenőrzésre már nem kell visszamennünk. Egyébként a kórházban flottul ment minden, akiket kontrollra rendelnek vissza, egy teljesen más épületszárnyba mennek, mint a betegek, hogy ne találkozzanak - ez nagyon tetszett, bár lehet, hogy otthon is így van. Magyarországon szerencsére nem voltak kórházi kalandjaink a gyerekekkel.
Egyébként akárki meglátja Juli karján a bcg nyomát, amit Sopronban, a kórházban kapott, mindenki elájul és aggódva kérdezi, hogy miért kapta. Sőt, a háziorvos első pillanatban azt sem tudta, mi van a kezén, azt hitte, valami csípés vagy seb, ugyanis itt már egyáltalán nincs ilyen, vannak olyan országok is, ahol pedig kifejezetten ellenjavallt a tuberkolózis elleni védőoltás. Fogalmam sincs, nálunk miért adják, de lehet, hogy mégis itt kellett volna születnie? akkor ezt megúszta volna. Itt az első oltás majd februárban lenne esedékes. Rotavírus ellen. Ez meg gondolom, Magyarországon nincs....

kedd, január 27, 2009

Ma voltunk kontrollon Julival a kórházban és hazafelé megálltunk egy bio szupermarketnél. A múlt hétvégén jártunk ott öko mosogatószert, mosóport, szappant vásárolni, most zöldségekért mentünk és nagyon megörültem, mert észrevettem, hogy a pénztár mögött nem csak kávédaráló van, hanem egy ilyen házi malom is, mint gyerekkoromban a kávé- és mákdaráló a boltokban. Közösségi használatú kézimalmot még soha sehol nem láttam:). Már nagyon régóta szeretné(n)k egyet (nem pont ilyet, amit Írisz Pinokkinónak nevez (:-), hanem egy fiókosat néztünk magunknak) meg egy kézi pelyhesítőt is, Karácsonyra majdnem meg is vettük, még a pénz is megvolt rá, de végül lebeszéltük magunkat, mert
  1. kicsi a konyhánk, alig férünk el.
  2. valami miatt hihetetlen párás a lakás, ami nem jó sem egy ilyen malomnak (csak a vizes ablak előtti pulton lenne neki hely), sem arra, hogy gabonákat tároljunk.
  3. úgy gondoltuk, hogy ha már lenne malmunk, akkor kellene egy kamra, ahol nagyobb mennyiségben tarthatnánk a megőrlendő magvakat, mert annak semmi értelme, hogy nejlonba csomagolt búzát, rozsot, akármit kilónként vegyünk, majd áram segítségével előállítsuk azt a teljes lisztet, amit meg amúgy szintén kilónként, sokkal környezetbarátabb papírcsomagolásban veszünk meg. A malom lényege pont az lenne számunkra, hogy ne kelljen annyit boltba járnunk, ne vásároljunk annyi csomagolóanyagot, hanem itthon elő tudjuk állítani a friss lisztet, ami gazdagabb, finomabb és a gyerekek látják a majdnem teljes folyamatot a búzától a kenyérig (azért majdnem, mert a vetés-aratás-cséplés nem fér bele az életünkbe:).
  4. Amióta Ausztriában lakunk, annyira finom és annyira változatos kenyereket eszünk, hogy sokkal kevesebbet sütünk, mint Szőregen.
  5. Végül azt sem tudjuk, meddig maradunk itt, a nyáron lehet (valószínű), hogy majd el kell költöznünk. Hátha majd lesznek még ideálisabbak a feltételek (Szőregen ideális lenne, de ott meg nem lenne rá pénzünk;).
Így lemondtuk róla és most kiderült, hogy azért még lehet friss lisztünk, persze csak hébe-hóba, nem járunk oda minden nap. Gyorsan őröltünk is magunknak egy kiló biobúzát, mindjárt sütök belőle kenyeret. A búza amúgy olcsóbb volt, mintha egy kiló teljes őrlésű biolisztet vettünk volna...

A másik nagy felfedezés (ebből is látszik, mennyire nem járok soha a városban): ma először láttam olyan FUND BOX-ot az utcán, amiről akkor írtam, amikor meglettek az irataim. Minden kerületben van, akármit találsz, csak behajítod egy ilyen dobozba, ahonnan a "talált tárgyak osztályára":) végül pedig a jogos tulajdonoshoz kerül. Valószínűleg a jogosítványom is így talált haza.

vasárnap, január 25, 2009

Ali nemrég azt mondta, örül, hogy nem hagytam magam lebeszélni a textilpelenkázásról. A köldökcsonk leesése óta használja Juli a textilpelenkákat és remélem, ő is elégedett velük annyira, mint én. Nagyon jó érzés, hogy az új családtaggal nem nőtt a háztartási szemetünk!
Mivel nem ismertem semmit, kipróbáltam sokmindent és nem szeretnék elveszni a nevek között (tulajdonképpen mindegyik textilpelenka tetszik, amit megismertem, újabbakkal nem fogok kísérletezni), de röviden leírom az eddigi tapasztalatokat.
Először kipróbáltunk többféle Popolinit, az ebayen vettem valakitől nagyon olcsón egy kezdő próbacsomagot, amiben volt a gyártó által forgalmazott mindenféle pelenkából és pelenkakülsőből egy-egy darab, szinte mind még bontatlan gyári csomagolásban, ezek a pelenkák már 3 kilótól használhatók, vagy azért, mert kisméret, vagy mert patentokkal állítható a nagysága. Teljesen meg voltam velük elégedve, de a "kedvenceim" (már ha lehet ezt mondani valamire, amit nem én használok:) a Kushies-ok lettek, amiket 4 kg-tól javasolnak. Szerintem gyorsabban száradnak, zseniális bennük a zseb, amibe plusz rétegeket lehet tenni és így, hogy kihajtható, ki is lehet vasalni azt a részt, ami közvetlenül a baba fenekéhez ér, lehet "fiúsra" és "lányosra" is felhajtani benne (gondolom, ennek akkor lehet jelentősége, amikor nagyobb a baba). Ezek Julira sokkal jobban illeszkednek. Kétféle Kushiest vettem. A clasic puha flanel, szerintem sokkal-sokkal jobb nedvszívó, mint a Popolini.
Az "All In One" közülük a legkisebb csomag a popsin (mondjuk, a Popolini EasyFix nem nagyobb) és nem vészes a száradás ideje sem (ettől féltem legjobban), ha késődélután mosok, másnap reggel biztosan ráadhatom Julira, persze, a radiátornál szárítom, nem tudom, mi lesz a fűtési szezon után... ettől eléggé tartok. meg attól is, hogy a rengeteg mosás majd megviseli őket, legalábbis biztosan jobban, mint azokat a pelenkákat, amikre nincs rádolgozva a külső záróréteg, de egyelőre nem tűnik úgy, mintha nem bírnák, pedig elsősorban csak ezeket használjuk.
Minden pelenkába teszek egy flanel betétet, amiket a pelenkákkal együtt vettem, csupán azért, mert így maga a pelenka mindig csak pisis lesz, azt azonnal bedobom a pelenkatartó vödörbe, a belsőt pedig gyorsan leöblítem, ha épp kakis (ha nem, akkor azt sem). A vödör egy egyszerű ikeás doboz jól záró fedéllel. A z aljába és a fedél belső felére pár csepp teafaolajat szoktam csepegtetni, soha nincsen pisiszag és egy cseppet sem büdös, amikor a tele vödröt kipakolom.
Szóval, aki gondolkodik a textilpelenkán, azt biztatni tudom, én örülök, hogy kipróbáltam, kár, hogy nem hamarabb. Jó érzés, hogy nem szemetelünk és az is jó benne, hogy a gyerekek látják, hogy ami koszos, azt kimossuk és nem kihajítjuk a kukába (mint az ő idejükben:). Panka mindig lelkesen válogat, amikor tisztába teszem Julit, vannak kedvenc mintái, édes, ahogy pakolgatja őket, ráadásul a babájának is szép flanel pelenkákat varrtam, ő is pont úgy tud pelenkázni, mint én:).

szerda, január 21, 2009

KÖNYVAJÁNLÓ:)
Ezt a videót Panka keresztszüleinek küldöm, ugyanis a keresztapja szerint tökéletesen lehet érteni, amit mond - aki nem ismeri a könyvet, annak garantálom, hogy egy szót sem fog érteni belőle.
Tegnap olvasta a babájának (elárulom a címét is: Jó éjszakát, Annipanni). Amikor kb ötödször mesélte (felváltva, hol ezt, hol az Annipanni és Boribont), akkor felvettem videóra úgy, hogy lehetőleg ne vegye észre...
Tény, hogy ennyire nem szokott gyorsan mesélni, beszélni és ennyire nem tragikus ám a helyzet, de nem tudom, mikor fog már egy kicsit több mássalhangzót használni. A magánhangzókkal jól áll, azokat mindet használja, jól. és tökéletesen szokott ragozni is, kerek egész mondatokat mond, csak ne lenne az a sok fránya mássalhangzó:).
Egyébként ez teljesen új nekünk, a nagyobbak soha nem selypítettek, mindig nagyon szépen beszéltek persze biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb majd Panka is megtanul:).
Még az előző bejegyzéshez szerettem volna leírni, hogy nagyon figyel mindent, teljesen lekötik például az ágya felett a selyemangylkák, amiket mi csináltunk neki. Mint ahogy látszik is, nem volt bonyolult:), Ali meg Bori vettek pár darab selymet még az iskolai adventi bazárban, a közepébe gyapjút tettünk és felkötöttük körbe egy selyemmel bevont fémkarikára. A plafonról lóg és nagyon szép, mert magától is mozog finoman a sok színes selyem, ami nagyon leköti Juli figyelmét.

kedd, január 20, 2009



Juli ma kéthónapos.

Voltam vele a háziorvosnál ellenőrzésen, tökéletesen meggyógyult (ezt tudtuk eddig is, mert se nem szörcsög, se nem köhög). Szerinte az inhalálásra sincs igazán szüksége, de azt mondta, adjuk neki még a kórházi kontrollig (pont egy hét), viszont csak napi 3-at a 4 helyett, ami nagy öröm, végre nem kell kelnem hajnalban - eddig ugyanis 6 óránként, mindig 3-kor és 9-kor inhaláltunk, vagyis hajnal 3-kor csörgött az órám, ami elég kellemetlen bírt lenni olyankor, amikor pl. előtte 1-kor evett... (A kórház óta nem alszik jól éjszaka, sajnos legalább kétszer felébred enni, de remélem, majd visszaáll a rend). Egyébként kereken 4,5 kg (így mi már, ha akarnánk, sem tudnánk itthon mérni a konyhamérlegünkkel)
Nem tudom, írtam-e, hogy az első igazán tudatos mosolyok a kórházban születtek és azóta folyamatosan azzal szórakoztatja a családot, hogy nevet. A kórházban is folyton vigyorgott mindenkire:).

vasárnap, január 18, 2009

Szombaton nyílt nap volt az iskolában. Elvileg azoknak a szülőknek szólt, akik jövőre szeretnék hozni a gyereküket de persze azoknak is, akik meg akarták nézni, mi történik ott napközben a már iskolás gyerekükkel. Az elsősöket még nem terhelik ilyesmivel, a másodikosokat már igen, így megnézhettük Bori osztályát. Mindenki, aki kért, kapott egy lapot arról, hogy melyik teremben mit láthat, de az ajtókra is ki volt írva, hogy hanyadik osztály, milyen óra, mi a szaktanár neve.
Normális tanítás volt, épp csak nyitva voltak az ajtók és be lehetett menni, leülni a gyerekek háta mögött és figyelni. Elsősorban a másodikosok számtan epocháját néztük meg, utána pedig az euritmiájukat. Alinak ez nem a kedvence (azt hiszem, kicsit határozottabban fogalmazta meg:), de én le voltam nyűgözve tőle, egy gyönyörű teremben zongorával kísérve körbe-körbe táncoltak, eljátszották, hogy ők hópelyhek, majd hóviharrá váltak, erdőben menekülő, vagy épp lopakodó vadakká. Teljesen olyan hangulata volt nekem, mintha valami kosztümös film próbáján lennék, ahogy az egyforma zöld ruhájukban próbáltak a zongora dallama, ritmusa szerint mozogni.

Egyébként mi csak felszínesen bekukkantottunk szinte mindenhová: sport foglalkozás, kézimunka (ott épp a 12. osztályban volt könyvkötészet), 4. biológia óra (Ali szerint nem kellene már 4.-ben ennyire mesélni:), geometria, ahol épp kis bőrlabdákkal zsonglőrködtek meglehetősen ügyenesen a hatodikosok. A hetedikesek vajat köpültek, éppen a zsírokról tanultak, láttunk oroszórát (alig tudtak oroszul, pedig orosz anyanyelvű tanár volt), angolt (Ali szerint abban nagyon jók voltak a 10.-esek) és láttunk színjátszást, láttuk, hogy hamisítanak Rembrandt-t a festőteremben:), stb...
Bementünk az oviba is (az iskolához 2 ovi tartozik, az egyik pár utcányira tőle, azt már ismerjük, a másik az iskola emeletén, ezt most láttuk először). Ha lenne sok pénzünk és itt maradnánk még jövőre is, akkor jó lenne, ha Panka járhatna oviba, de sajnos sem a sok pénzre sem a maradásra nincs sok esélyünk... Mindenesetre az ovisok éppen búzapelyhet csináltak egy kézi pelyhesítővel a magokból, volt, aki az óvónénivel gyapjút kártolt és voltak, akik játszottak. Engem a w. ovi hangulata mindig nagyon lenyűgöz, így most is, de azért lehet, hogy Szonja oviját választanám Pannának, ha arra kerülne sor. Az óvónéni azt mondta, hogy akár már 2 és fél évesen is mehetne Panna, ekkora most a legkisebb gyerekük.

Ami nem volt újdonság, megállapítottam, hogy mindig is ilyen iskolára vágytam és úgy gondolom, hogy ideális nyelvtanulásra is a waldorf pedagógia:). Azt is megállapítottuk (és ez sem újdonság számunkra), hogy Borika nem egy gátlástalan gyerek, inkább mondjuk visszahúzódó, de sokat változott itt a másfél alatt. Vezéregyéniség nem lesz belőle, ez már biztos:). Na jó, azért nem antiszociális, nem ücsörög egyedül a sarokban, amikor megérkeztünk, lelkesen (de csendesen:) kő-papír-olózott egy kislánnyal.

Mint minden iskolai megmozduláson, most is lehetett waldorf babákat venni, össz-vissz 180 euróért a 40 cm-esek darabját. Na ezen azért elgondolkodtam.... A plüss manók (persze mindenféle ruha nélkül) 60 euróért voltak (kb. 15000 Ft. - amíg varrtam, én ennyiért adtam az 50 cm-es öltöztetős hajasbabákat teljesen felöltöztetve, itthon festett tiszta gyapúhajjal....). Ha egyszer még lesz időm varrni valaha, be kell törnöm az osztrák piacra:).

Délután gyerekopera előadás volt az iskola nagyszínpadán (nem diákok), oda vitte Ali a csajokat, vasárnap pedig korcsolyázni az Alte Donaura. Iyen rendes apukájuk van:D

péntek, január 16, 2009

Boriéknál számtan epocha van, most éppen szoroznak. A múlt héten kalapácsot kellett vinniük az iskolába és ezt csinálták:

Ali waldorf- laptopnak hívja:). Minden számhoz tartozik egy szín. Eddig a táblán csak 3 szín van: narancssárga - 2, kék - 3, piros - 4. Mondják a szorzótáblát és a megfelelő színt a megfelelő számhoz tartozó szögre tekerik. Íme a 3 többszörösei (30-ig de egyébként sosem tízig mondják, mindig 12-ig):

A házi feladat pl. ma ez: le kell írni a számokat, ehhez kapnak papírcsíkokat, amiket össze kell ragasztaniuk (egy nagy "kígyó"lesz belőle) és a 3 többszöröseit kékkel kell kiemelni. Mellesleg onnan tudom, hogy mi a házi, hogy az egyik barátnőjének az anyukája felhívott megkérdezni, mert a kislánya nem figyelt. Ez már előfordult néhányszor és ilyenkor mindig nagyon örülök, hogy Bori megbízható hírforrás - számomra ez azt jelenti, hogy nincsenek problémái a némettel.
Pár napja iskola után egy osztálytársához mentek, Szonja is, ő is, mi csak este mentünk értük. Az anyuka mondta, hogy amikor legutóbb ott volt Bori, akkor is nagyon jót játszottak, de a hangját nem nagyon hallotta (tavaly is többször meghívták), most viszont nagyon sokat beszélt ő is, Szonja is (többek között elmesélte, hogy született Juli).

A másik, amit Boriról írni akartam: november óta használnak viaszceruzákat, előtte csak krétával írtak (minden új számnál jön az új szín). Valamelyik ceruzája eltört, mert leesett és rálépett, mondta, hogy kell újat vennie. Ali adott neki 3 eurót, hogy iskolából hazafelé jövet menjen be a papírboltba és vegyen magának. Jó, lehet, hogy nem nagy dolog, de én annak érzem mert örülök, hogy ilyen önálló (ráadásul németül) mert ő inkább csendes, visszahúzódó, viszont mostanában naponta ámulok el az önállóságán és azon, hogy egyre talpraesettebb. Hazajött és mondta, hogy 80 centet kellett fizetnie, adott két 50-est és így most maradt 2 euro és 20 cent:).

csütörtök, január 15, 2009

Emlékeztek rá, hogy októberben elvesztettem a pénztárcámat? Amíg a kórházban voltam, a múlt héten kaptam egy levelet, hogy menjek be az irataimért a "talált tárgyak osztályára". Az a furcsa, hogy eltelt több, mint két hónap (közben vajon hol voltak?) és nem úgy történt, hogy valaki kivette a pénzt, leadta a tárcát az iratokkal, hanem leadta az iratokat (még a lényegtelenebbeket is, mint pl. a szegedi fogorvos névjegykártyáját vagy a csajok lejárt schönbrunni éves bérletét, ami az egyetlen arra utaló jel, hogy lehet valami közünk Bécshez, de persze cím azon sincs és ezentúl erről semmi nem árulkodott).
A papírok mind tiszták, rendben vannak, biztos, hogy nem hánykódtak egy fél napot sem az utcán.

A pénztárcámat és a pénzemet nem kaptam vissza, de örülök, hogy megvannak a papírjaim mert mondanom sem kell, a két hónap nem volt elég nekem arra, hogy csináltassak új jogosítványt vagy lakcímigazolót, vagy bármit... Milyen jó, hogy legalább ezekre nem költöttem:) most aztán tudok majd újra autót vezetni.
Kár, hogy nem fogom megtudni, mi történt. Elejtettem, kiesett vagy kivették? Mikor, ki és hol adhatta le? Övé lett-e a pénz, vagy ő csak így talált rá? Ez már nem derül ki soha...

szerda, január 14, 2009

Nagyon hosszú, talán túlságosan is részletes (és remélhetőleg egy picit tanulságos is) lesz ez a bejegyzés a betegségről.
Úgy kezdődött, hogy Panka beteg volt. 3 nap magas láz, taknyos volt és köhögős, aztán szépen lassan mindenki. Csak Ali és én voltunk (és maradtunk) a kivételek. Hogy Juli pontosan mikor kezdett el köhögni, nem tudom, talán vasárnap, mindenesetre semmi jelentőséget nem tulajdonítottunk neki, úgy gondoltuk, hogy valami kis gyenge vírus, a nagyokat sem viselte meg (láza csak Pankának volt).
Hétfőn délelőtt Juli hányt. sugárban és ijesztően. Én még örültem is neki, mert a gyerekeink eddig még sosem hánytak, csak a taknyos betegségek vége felé, gondolom, így tudott megszabadulni a szervezetük a sok ki nem fújt, lenyelt szörnyűségtől. Szóval azt hittem, Juli kihányta a sok taknyot és máris jó lesz minden, de nem így volt. nem tudom, hányszor, de többször hányt.
Kezdtem érezni, hogy kevesebbet eszik. Továbbra is kb négy óránként akart enni, mint eddig egész életében (:-) de csak kevés ideig, hiszen levegőt is nehezen vett közben és gondolom, fájt is valamije. Sírni nem sírt, ugyanolyan nyugodt volt, mint szokott. Először hétfőn délután jutott eszembe, hogy meg kéne mutatni valakinek, de megnéztem, a mi doktornőnk akkor nem rendelt, legkorábban szerda délután vihettem volna (nekem egyébként a csípőkontroll miatt csütörtök délre volt hozzá időpontom).

Kedden (vízkereszt) munkaszüneti nap volt, én aznap már többször lefejt tejet adtam neki cumisüvegből (ezt a főbérlőktől kaptuk ajándékba, ami először feleslegesnek tűnt, de most nagyon hasznossá vált), mert így láttam, hogy eszik valamit és könnyebben a "szájába folyt". Nagyon paráztam, hogy kiszárad, megfullad stb, de még nem tűnt különösebben betegnek és Ali nyugtatgatott, hogy Magyarországon se vinnénk ügyeletre, ha nem lázas. Végül ebben egyet is értettünk. Még fel is hívta a soproni kórházat, hogy kell-e egy pisilős láztalan, köhögős taknyos gyereket ügyeletre vinni. Sajnos csak egy bizonytalan ápolónővel beszélt, nem lettünk okosabbak. Minden pelenkája pisis volt, ezt kb óránként - kétóránként ellenőriztem. Nem üvöltött úgy, mint akinek valamije fáj. Láza nem volt és tulajdonképpen, ha keveset is, de evett. Késő délután azonban már nagyon köhögött, aggódtam, hogy semmi javulás, így 5 felé előkerestük azt a lapot, amit legutóbb kaptam a gyerekorvostól, a bécsi ügyeletekről. Soha nem gondoltam, hogy lehet rá szükségem, főleg nem, hogy ilyen hamar! Kinéztünk találomra egy kórházat és elmentünk. A nagyok addig a számítógépen egy hosszú mesét néztek, és megbeszéltük, hogy ha valami van, lemennek a szomszédhoz, vagy hívnak telefonon.
Az ügyeleten kb 30 beteg gyerek köhögött, eszünkbe sem jutott kivárni a sorunkat, így hazajöttünk, Ali felment a főbérlőkhöz, gondoltuk, hogy ha van 3 gyerekük, csak tudnak egy orvost, aki hajlandó kijönni hozzánk most este is akár. Nem tudtak, sőt! Ők is előtte jöttek haza az ügyeletről Annabellával:/.
Juli ekkor már kicsit lázas lett: 38,4, ennél feljebb soha nem ment. Ali kinézett az interneten egy gyerekorvost a közelben, akihez rögtön reggel korán mehetünk, mert a miénk csak másnap délután lett volna elérhető, ügyeletre nem akartunk menni.
Ez az éjszaka borzalom volt. Folyton csak Julit néztem: kiszárad-e, lélegzik-e, felébred-e. Sápadt volt, a szeme mintha beesett lett volna, nagyon betegnek tűnt.

Szerdán reggel az idegen gyerekorvos megkérdezte, melyik kórházba szeretném bevinni, mondtam, hogy szerencsére egyet sem ismerek, amit ajánl, oda. Azt mondta, St Anna, erről mindenkitől csak jókat hallott.
A nagyok iskolában voltak, mi négyen hazajöttünk, kiírtam a postaládára, hogy ne csöngessenek, csak menjenek fel, majd telefonálunk, ha nem érnénk fél egyig haza és bementünk a beutalónkkal a kórházba. Igazából én akkor még bíztam benne, hogy kap valami antibiotikumot, mert biztos felülfertőztük és kész, ha pisil és nem fenyegeti a kiszáradás, talán hazamehetünk, de erről persze szó sem volt...

A kórházban megállapították, hogy kétoldali, vírusos tüdőgyulladása van, nem vészes mértékű, de mivel picibabáról van szó, nem veszélytelen. A laborvizsgálatok után elküldetek minket a felvételi irodába. A csecsemőosztályra mágneskártyával lehet bejutni, mindketten kaptunk egyet, így később Ali is akkor jöhetett, amikor csak akart. Elmondták, hogy az ottlétünk (vagy tán az enyém) napi 16 euro lesz a mi biztosításunkkal, ami egyébként alig több, mint a "GYES" napi összege. (Az is kiderült, hogy jó biztosításunk van, nagyon jó szobába kerültünk, ezt azt hiszem, Ali már írta).
Felmentünk az osztályra, meglepetésemre a gyerekorvos, aki fogadott, magyar volt (sajnos csak arra a tíz percre láttam, így mindenkivel németül kellett továbbra is beszélnem.
Elmondták, hogy számítsak egy hétre biztosan, Julit megnézték, felöltöztették, kötöttek be neki egy infúziót, hogy kapjon elég folyadékot és beköltöztünk a szobába (amire egyébként már érkezésünkkor rózsaszínnel ki volt írva a neve:). Aliék hazamentek (a kapuban találkoztak pont a nagyokkal, úgyhogy épp időben).
Én ott maradtam és néztem ezt a szegény sápadt kisbabát, amikor jött egy orvos és azt mondta, nem tehettünk volna semmit, nézzek szét az osztályon, ha nagy testvérek hazavisznek valamit iskolából, oviból, akkor ez van. (ezért jobb tavasszal meg nyáron születni!) Nincs életveszélyben, de nem is mondhatja, hogy stabil az állapota, készüljek fel arra, hogy másnapra még rosszabb lehet - az esetek nagy részében még szokott romlani és lehet, hogy majd a légzését is kicsit segíteni kell. Mindenesetre egy ekkora gyereknek kiszámíthatatlan az immunrendszere.
Szerencsére Juli ennél erősebb volt, romlani már nem romlott, eleinte a kórházban is hányt, majd szép lassan visszanyerte a színét, erejét.

Javasolták, hogy lefejt tejet adjak neki üvegből, mert a szoptatás kifáraszthatja. De soha, senki nem kérdezte meg, hogy hány óránként eszik és mennyit. (Szegeden egyszer voltam gyerekkórházban, Borival a sárgaság miatt. Az maga volt a pokol. Egy pici, folyosószerű szobában volt 3 kiságy, 3 fehér műanyag kerti szék. Az anyukák reggel 9 és este hat között 3 óránként bemehettek 20 percre (!) szoptatni, szépen egymás mellett a kerti székeken. Ha 20 perc alatt nem evett annyit a gyerek, amennyit ők jónak láttak volna, akkor sem lehetett tovább maradni, kapott "pótlást". este 6 és reggel 9 között lefejt tejet, gondolom. nem láttam....).
Az osztályon volt egy kis konyha, ahol volt folyamatosan friss, meleg szoptatós tea, kézi fejőgép, cumisüvegek stb (a kórházban csak egyszer adtam neki lefejt tejet egyébként szoptattam) de nagyon tetszett, hogy mindenki békén hagy ebben a dologban - végül is az én gyerekem:). Semmit nem csináltak vele, csak a tüdejét hallgatták, meg minden nap hoztak neki tiszta ruhát, pelenkákat. A beépített babafürdőkád is a szobában volt:).

Nos, sokan vizsgálták, hihetetlenül kedves volt mindenki. Ha épp az ágyamon volt, amikor bejöttek hozzá, akkor lehajoltak és úgy, "kétrétgörnyedve", ha szoptattam, akkor úgy és persze mindig sosem látott türelemmel, kedvességgel. Mindig mindenki bemutatkozott és ha véletlen összefutottunk az épületen kívül (pl az ebédlőben), akkor mindig megkérdezték, hogy van a kis Júlia. Ezek hihetetlen apróságok, de sokat számítanak.

Egyébként a kórházban valóban semmi, csak a gyerek kényelme, érdeke számított. Nagyobbaknak van tanítónő, óvónő és vannak "sárga nővérek", akik mindennap bejöttek megkérdezni, hogy szeretnék-e elmenni sétálni, bevásárolni, (még haza is jöhettem volna kicsit), mert addig ők szívesen vigyáznak a gyerekre.
Juli kapott "puffot", amit inhalálnia kellett, eleinte kétóránként, aztán egyre ritkábban, úgy, hogy közben hallgatták a tüdejét. Hétfő reggel azt mondta az orvos, hogy négyóránként mehet az inhalálás, majd megvizsgálják és eldöntik, hogy elég stabil-e a napi 4 (hatóránkénti inhaláláshoz). Hétfő éjjel (éjfélkor pontban) megjelent az ügyeletes orvos, félhomályban, úgy, hogy Juli fel sem ébredt, meghallgatta, majd azt mondta, hogy nagyon meg van elégedve, mostantól hat óra, délelőtt hazamehetünk.
Na, azt sem gondoltam, hogy az éjszakai ügyeletesnek a sürgősségi eseteken túl is van dolga...
Hát így voltunk a kórházban. A szobámban volt tv, bár soha eszembe sem jutott, hogy bekapcsoljam, olvastam viszont sokat. Középiskolás korom óta többek között először újra ezt a könyvet: Émile Ajar: Előttem az élet. Olvassa el más is, aki teheti:).

Ja és amit még akartam: a zárójelentésen nem az van, hogy a csecsemő, vagy a gyermek vagy bármi ilyesmi, hanem az, hogy Júlia szerdán érkezett, blablabla és ez igazán jól esett.

Most így utólag már könnyű, de mindennek ellenére úgy gondolom (remélem, Juli nem haragudna érte nagyon, ha tudná:), hogy a gyerekek lelkét még mindig inkább a vírusok fölé helyezem (már csak azért is, mert azokkal úgysem tudok mit kezdeni). Nem tiltunk ki egy köhögőset sem a szobából, bár puszilgatni nem szabad, de amíg írok, Panka most is a kiságyban alvó Juli mellett alszik a mi nagy ágyunkban és ha rengeteg szobánk lenne, lehet, hogy akkor sem lenne ez másként:). Egyébként most mindenki jól van. Mivel Bori volt a sorban az utolsó, neki egy kicsit folyik az orra, de ez messze van mindenféle betegségtől.
Tegnap hazajöttek. Minden a legnagyobb rendben, ha nem számítjuk, hogy majd egy hete nincs otthon internet és feltehetőleg csak ma lesz. Gondolom, majd Ági ír, ha teheti:-)
Amúgy 4300 grammal jött ki Juli a kórházból (szóval annyira nem lehet rosszul), kap még puffot, antibiotikumot és orrcseppet. A többi nő is örül a húgának és az anyjának. Ezen kívül esik a hó.

csütörtök, január 08, 2009

Szerencsére úgy tűnik Juli éppen elég rosszul volt már tegnap is, mert ma már sokkal jobban van. (tegnap a lelegeztetőgépet emlegették Áginak mára, csak nem akartam ezzel sokkolni senkit ezért nem részleteztem) Igazából én azt, hogy Juli mikor mennyire van jól nem nagyon tudom, mert engem olyan rettenetesen soha nem ijesztett a köhögése. De Ági ma már sokkal nyugodtabb, Julit is lehet szoptatni stb. A kórház nagyon jó. Amikor fölvették Ágit kaptunk két mágneskártyát, azzal lehet bejutni az osztályra neki, meg nekem is, ha megyek. Igen egyszerű megoldás és rettentő európai:-)
Amúgy sok napos oldala van a kórháznak, például legalább Ági pihen én nem dolgozhatok stb. No meg az is, hogy sok okosat megtud az ember arról, hogy másutt milyen az egészségügy, meg milyen egy kutató (ez én vagyok:-)) társadalmi megbecsülése. Mindig azt hittem, hogy nekünk a legrosszabb biztosításunk van itt, azért is gondoltam, mert tudom, hogy a munkahelyemen is vannak olyanok, akiknek a szerződésével valami előnyösebb biztosítás jár. Mindenesetre, mint kiderült Ági már így is "hochklassig" beteg, ezért saját szobája van, saját ággyal, fürdőszobával, míg mások dupla szobában vannak fölhajtható ággyal:-)
Amikor először hallottam Ágitól ezt, akkor igen undorítónak találtam, hogy ilyen különbségek vannak, ő is el volt szörnyedve, de talán nem teljesen ördögtől való ez, ha ugye az egészségügyi ellátásban nincs különbség. A baj csak az, hogy Mo-n valóban a legalsó biztosítás járna nekünk, ha lenne ilyen, és valószínűleg marhavagonokban altatnának, ha tehetnék...
Amúgy, állítólag vannak a kórházban tanárnénik a beteg gyerekeknek, óvónénik és valami sárga nővérek, akik szórakoztatják őket (szerintem ez nem biztosítás függő), de ezt majd Ági elmeséli, ha egyszer kikerül onnan .
A nagyok fantasztikusan rendes gyerekek. Szonja (aki egy rettentő puncsolós gyerek) folyton az iskolából hozott süteményeket küldi be az anyjának, ezenkívül rajzolnak, Panka néha mondja, hogy neki hiányzik Juli, Bori segít nekem kiválogatni a ruhákat, amiket fölhúznak, valóban jól neveli őket az anyjuk:-)

szerda, január 07, 2009

Szegény Juli kórházban van Ágival. Nem tudom mikor kellett volna elmennünk orvoshoz, hogy időben menjünk, meg azt sem tudom, hogy az idegen (nyelvi) környezet, vagy esetleg az én túlzott optimizmusom miatt nem mentünk.
Az biztos, hogy Juli legalább egy hete, ha nem kettő, szörcsög, az is biztos, hogy tegnapig nem volt láza, de már hétfőn is hányt. Tegnap is hányt és Ági folyamatosan mondta nekem, hogy nem eszik eleget, illetve amit eszik azt kihányja, de én ezt nem akartam elhinni egyrészről, másrészről pedig úgy gondoltam, hogy mivel ez valami vírus, igazából úgysem lehet semmit csinálni.
Mindenesetre tegnap este elmentünk az ügyeletre (vízkereszt itt ünnepnap), de annyi beteg gyerek volt ott a sorára várva és annyira nem gondoltuk (tam), hogy rettentő súlyos Juli állapota, hogy nem mentünk be. Mo-n talán megpróbáltuk volna valamilyen módon kikerülni a sort...
Mindenesetre az esténk nem volt különösebben nyugodt, Ágié valószínűleg szörnyű volt, mert attól retteget, hogy Juli kiszárad. Én persze ezt sem hittem el, egyrészt a pisis pelenkák, másrészt a túlzott optimizmusom miatt.
Ma reggel sem volt még a mi körzeti orvosunk, így kerestünk egy másik doktort, aki természetesen nagyon nem volt boldog attól, hogy odamegyünk, ráadásul azt mondta, hogy Julinak kórházban a helye. Kaptunk egy beutalót, ezzel elmentünk a Szent Anna gyerekkórházba, ahol már a bejelentkezésünkkor mondták, hogy ők lefoglalnak egy szobát Áginak, Julinak.
Vért, vizeletet vettek, megröntgenezték és kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. Láza igazából azóta sincs (37,6 vagy 37,1 nem emlékszem hogy levonva vagy anélkül mondta Ági). Infúziót kap és folyamatosan nézik a szívét, légzését, vére oxigén tartalmát. Ijesztően néz ki.
Amúgy vírusos tüdőgyulladás, az osztály állítólag tele van ilyen gyerekekkel, sőt az egyik doktor szerint ez a novemberi gyerekek sorsa, ha van testvérük.
Nem tudom van-e a dolognak tanulsága, mert könnyen lehet, hogy ezt nem lehetett volna megúszni, maximum, ha nem engedjük be a gyerekeinket a szobánkba. Az biztos, hogy mi jobban figyeltünk Panka lelki épségére, mint Juli testijére...
Ahogy én a vírusfertőzéseket elképzelem ennek mindenképp kórház lett volna a vége, ráadásul nem biztatták Ágit azzal a kórházban, hogy Juli állapota már most kellően rossz. Azt mondták, hogy holnapra valószínűleg még rosszabb lesz. Persze nem akarom mentegetni magamat, reméljük azért nem úgy van, hogy Julinak miattam kellett a kocsiban születnie és miattam van kórházban:-)

kedd, január 06, 2009

Még év végén szerettem volna idetenni képekben a múlt évünk egy-két vidám pillanatát, de nem tudtam, hogy férnek be sokan egyszerre, azt hittem, van erre valami egyszerű módszer (ha van is, nem jöttünk rá, hogy valami webalbummal hogy lehetne könnyen, gyorsan megoldani:), így lassan, de végül sikerült. Aztán az elmúlt napokban a betegségek és a folyton vacakoló internet miatt nem jutottam el idáig.
Az autó csalás, az az egy idei kép (most csináltam az ablakból), mert tavalyit nem találtam róla, de mivel az volt Juli születési helye, fontos szerepet töltött be a családunk életében és egyébként is tavaly került hozzánk:).
(a többi kép tökéletes sorrendben van).
2008. Nekünk.




Aki hallott már egy pici törékeny csecsemőt köhögni, folyamatosan szörcsögni és rekedten sírni, az most pont el tudja képzelni, milyen a mi kis Julink már két napja. Tegnap legalább négyszer hányt sugárban a sok lenyelt takonytól, amit nem sikerül kiszippantani az orrából (3 lepedőnket kellett mosni, nem beszélve a járulékos ruhákról...). A baj az, hogy szegényke próbál enni, de nem nagyon sikerül neki, mert be van dugulva az orra és a sok próbálkozásba annyira belefárad, hogy egyszerűen elalszik anélkül, hogy eleget enne. Épp csak mindig pár korty. Gondolom, nincs mit tenni, ha van elég pisis pelenkája, nem lázas, de akkor is nagyon tehetetlennek érzem magam. Rossz látni, amikor egy gyerek beteg, még ha csak egy kis nátháról is van szó, szerencsére semmi komolyabb. Ráadásul egyszerre négyen köhögnek, ketten (jó indulattal hárman) fújják folyton az orrukat és ma van a nagyoknak a szünet utolsó napja. Láza senkinek nincs, Pankának volt 3 napig, annak vége, de az orra folyik.
Az a rossz ebben a téli születésben, hogy szinte be vagyunk zárva a lakásba ebben a szörnyű hidegben (főleg, mert beteg gyereket nem vihetünk le, hogy sétálgasson a mínuszokban) és mindenfelől mindenki köhög Juli körül, így persze nem csoda, hogy ő sem ússza meg. Szerencsére Alinak és nekem semmi bajom, remélem, legalább mi nem fogunk kidőlni.

csütörtök, január 01, 2009

Panka sajnos rosszul kezdte az évet, még a múltkori vírus maradéka, vagy már egy újabb, mindenesetre láz + köhögés. A mai napot gyakorlatilag végigaludta, átlag 39 fokos lázzal, amit nem próbáltunk gyógyszerrel csökkenteni (bár biztos, ami biztos, Ali vett lázcsillapítót a gyógyszertárban, mert tegnapelőtt 39,3-mal ébredt, méghozzá úgy, hogy az előző napokban még csak nem is köhögött és az orra sem folyt). Egyszer adtunk neki belladonnát.
Juli januárra virradóra átaludta az éjszakát, és már betöltötte a 4 kilót - igen, tudom, sokan ennyivel születnek, de ő szerencsére nem:).
A nagyok most először ébren voltak éjfélkor, bár eredetileg nem akartuk engedni, ők egyszerűen annyira felpörögtek a sok petárdahangtól, tűzijáték-fénytől, hogy nem tudtak elaludni. Először Szonja felköltözött Borihoz az emeletes ágy tetejére, hogy jól lássanak az ablakból, aztán már lemásztak és csak "gyönyörködtek":). Olyan, mintha Bécsben mindenkinek lenne tűzijátéka és még belegondolni is szörnyű, hogy mennyit durrogtatnak el, de persze, ez nem furcsa, hiszen még az élelmiszerboltban, ahová bevásárolni járunk, is lehet ilyenkor venni.

Nem tudom, jövőre hol kezdjük az évet, reméljük, hogy Bécsben, mindannyian szeretnénk még itt maradni...