szerda, szeptember 23, 2009

Először is nagyon jól esik a sok aggódó levél (élünk-e még?:), amikor olvasok, legalább ülök nyugalomban. Hosszabb írásokra meg úgysem jut az időmből, szóval hálás vagyok érte meg a sok kedves felajánlásért a festő- és takarítójelölteknek (nézzétek el, hogy nem, vagy csak lassan tudok válaszolni!). Múlt héten anyukám hazament, de sajnos nem tudott visszajönni. Jöttek viszont Panka keresztszülei, Attila glettelt Alival, Erika játszótérre ment a gyerekekkel, kicsit kibillentünk ezekből a mostanában ránk nehezedő feszült napokból és talán egy kicsit a munkakedv is visszajött, bár nálam győzött hétfőn a reménytelen fáradtság, tegnap viszont már majdnem rózsaszínben láttam a világot: el tudtam képzelni, hogy valamikor majd nagyon jó lesz ez a ház, a mi kezünk munkájától (is), azt azért még nem, hogy a jövő héten, de majd egyszer.... Ma megint nehezen megy, várjuk Juli ötödik-hatodik fogait, éjjel is sokat virrasztunk miatta (Juli meg én) és csak várjuk, várjuk, remélem, hamarosan meglátjuk őket és alhatunk nyugodtan. Én visszaszoktam a kávéra is, pedig nagyon jól megvoltam nélküle...
Ali anyukája jött el hozzánk vasárnap, ő vigyáz a gyerekekre, amíg én pakolni igyekszem, de az sem megy, ide-oda kapkodok, nem tudok több fronton alvatlanul helyt állni, egyszerűen nem is tudom, mit pakoljak, hová pakoljak, utálatos kapkodással telnek a napok.

Az autónk múlt hét csütörtökön elkészült, Gyöngyi barátnőnk írt egy kedves levelet a Renault Ausztriának szerdán, hogy volt-e hozzá köze vagy sem, nem tudjuk, mindenesetre válaszoltak, hogy másnap délben leszállítják az alkatrészt az adott szervízbe, ahonnan koradélután már telefonáltak is, hogy vihetjük. végre. Nagyjából ez volt az utóbbi idők egyetlen jó híre.

Sokan kérdezték mostanában, hogy biztos jókor hoztunk-e kutyát a házhoz, hát erre válaszolok itt: igen. Határozottan. Először is, nem tudtuk, hogy ilyen sokára sikerül (???) elköltöznünk, másrészt ez a kicsi kutya volt Boriék legboldogabb nyári élménye. A nálunk töltött negyedik hét elteltével már teljesen szobatiszta lett (annak ellenére, hogy sosem vágytunk szobakutyára, sőt!!!), kb másfél hete már éjjel sem akar lemenni (addig hajnal 3-kor rendszeresen pisilnie kellett), szóval rendes egy jószág, nagyon okos is, bár azt, hogy a szobákba nem szabad bemennie, képtelen megérteni, vagy csak hülyének tetteti magát.

Bori a hétvégén a pénzét szorongatva megkért, hogy menjünk el egy állatboltba. (nem kapnak zsebpénzt, de összeszednek minden apró centet, illetve, ha papírboltba kell menniük ceruzáért vagy krétáért, akkor azt nélkülünk, egyedül intézik hazafelé az iskolából; adunk nekik egy-két eurot és a visszajárót bennehagyhatják a pénztárcájukban).
Kerek 60 centért vett két nagy felnőttmaréknyi kutyakekszet, mert azt olvasta a Nagyitól kapott kutyáskönyvben, hogy a kölyökkutyák remekül taníthatók a jutalomfalatokkal. A könyvben leírtak alapján el is kezdték az oktatást, fejenkét két-három pici keksszel délutánonként (nagyon effektív módon!). Tegnap délután Panka legjobb kérdése ez volt:
"Adhatunk majd délután Lolának olyan lábhozételt?":)

1 megjegyzés:

Rózsa írta...

Sziasztok!
Nagyon jó újra hallani felőletek. Én úgy értem amit írtál, hogy alakulnak a dolgok, még ha lassan is. Ha a fiúk festenek, az azért már a végét jelenti a munkáknak. Szóval szép rózsaszín lesz nemsokára minden.
Az alvás az egyetlen ami igazán fontos ahhoz, hogy nyugodt és türelmes maradj. A pakolás ráér utánna is. Sőt kár is pakolni, mert amíg nem fix a költözés, addig rengeteg mindent kell úgyis elöl hagyni. Egyszerűbb, ha az utolsó egy-két napot rászánod.
Én a dobozolást egy nap alatt összedobtam. A kipakoláshoz aztán persze több hét kellett :)
Egy kutya sose érkezhet rosszkor szerintem. Még akkor sem, ha közben sok a munka. Mi hozzánk is költözik egy a hétvégén (Döme nagyon öreg és beteg volt, a nyáron elaludt csendesen). Meglepetés lesz a fiúknak, akiket nagyon megviselt Dömi elvesztése.
Sok puszit küldünk nektek, és sok erőt a költözésig: Rózsa