kedd, szeptember 01, 2009

Amikor kitaláltuk(ta...) ezt a házfelújítgatást, akkor nagyon logikusnak tűnt a gondolat. Egyszerűnek, megvalósíthatónak, sőt, nagyszerűnek. Álomvilágban éltünk egy rövid ideig, túlontúl optimisták voltunk. Egy kedves ismerősömnek elküldtem a képeket a házról és azt írta válaszként, hogy mi vagyunk a legbátrabb ismerősei. Akkor ezen jót nevettem, majd Alival együtt jót nevettünk, azóta pedig minden nap eszembe jut ez a mondat, már nem nevetek rajta, mára annyira kimerültem, hogy legszívesebben feladnám az egészet (most már értem, miért mondta). Több, mint egy hónapja főzök folyamatosan a kőműveseknek valami húsos ebédet (ennyi húst életemben nem láttam, nem fogtam, nem főztem), magunknak valami hústalant, Julikának valami egyszerűt, fűszertelent és kis adagot minden nap bizakodva, na majd most, most talán meg is eszi és nem dobom ki (de nem eszi meg). Aztán még itt van Lolakutya is, aki még naponta háromszor eszik és százszor pisil...
Minden nap használom minden egyes lábasunkat, szinte minden tányérunkat és folyamatos szélmalomharcot vívok a konyhában, az egész lakásban, képtelen vagyok egy hónapja elérni, hogy rend legyen, minden estét egyedül viszek, kvázi amikor rendet teszek ebéd után, elaltatom Pankát, elaltatom Julit, kiteregetek (mert ennyi emberre naponta mosni kell), felszámolom a főzés romjait, már vacsoráznak is a csajok, fürdenek, mese, alszanak, Ali fél tíz - tíz előtt nem igen ér haza, addigra már hulla vagyok, róla nem is beszélve (reggel megy a munkahelyére, délután pedig dolgozni K.-be).
Közben Julit rengetegszer szoptatom napközben (és hat hónapos kora óta, amikor elkezdett jönni a foga, éjszaka is!). Mindezzel együtt a költözködéstől fényévekre kerültünk, pedig ebben a hónapban muszáj lesz, október 1-től már más lakik itt (hogy mi hol, azt nem tudom...).

Azt hiszem, kicsit sok most ez így mindenből, Ali ma hajnalban 4-kor Győrbe akart menni, hogy a fűtésszerelőt hazavigye az 5.50-es buszhoz. Este 8-kor veszekedtem vele telefonon, hogy jöjjön haza, aludja ki magát, ne vezessen fáradtan. Fél tízkor dühös voltam, hogy nincs itt, amikor megjött, kiderült, hogy tönkrement az autó. Hívta az autómenőt, ők elvitték a kocsit egy szakszervízbe, a javítás gyors lenne, csakhogy mégsem az, mert nincs raktáron sehol a környéken alkatrész, meg kell rendelniük, két nap, mire megjön, a párszáz euro javítási költségről már nem is beszélve, ami igen érzékenyen érint minket a mostani helyzetünkben. És persze napi 42 euróért még bérelnünk is kellett egy kocsit, mert máshogy a házhoz sem tudnak kimenni.

Egyébként a házfelújításban nagy tapasztalatunk van, annak idején Szőregen egy lepusztult vályogházat vettünk, mi ketten tettük le a hajópadlót, mi burkoltuk a fürdőszobát, Ali csinálta a konyhabútort, a villanyszerelést és a festést... nagyon rutinosnak éreztük magunkat. Akkor Szonja volt pici, mint Juli most.
Ali azt is mondta valamelyik nap, hogy ha ezzel végez, csináltat magának egy tetoválást: ráíratja a kezére, SOHA többé nem újít fel egy házat se, nehogy megint elfelejtse:)...
Na hát így állunk, gyűlnek a terheink, de előbb-utóbb biztosan megszabadulunk tőlük.
Ezért van, hogy a levelekre sem reagálok, nem győzöm, szerencsére szinte nem is internetezem. Féltem a pakolástól, költözéstől, de hol van az még... hozzá sem fogtam és már hullafáradt vagyok. Az a szerencse, hogy Bori, Szonja nagyon sokat segít, Panna, Juli és Lola pedig folyton megnevettet valamivel, így azért könnyen túl tudom magam tenni ezeken a reménytelen napokon, amikbe belegabalyodtunk.
Mit nem adnék érte, ha Juli megint úgy aludna, mint az első félévben. Jó lenne valamikor hat órát egyhuzamban végigaludni, hogy kicsit türelmesebb legyek a nagyokkal is. na jó. talán öt is elég lenne...

14 megjegyzés:

irisz írta...

Hűha, nem lehet könnyű. Nem tudom, mit is tudnánk segíteni, de ha bármit is, csak szóljatok! Addig is küldjük a pozitív energiákat és házfelújításgyorsító energiákat.
Esetleg szívesen megtervezzük Ali tetoválását :))

mamazon mama írta...

Hajrá! 10 év múlva meg jönnek az unalmas hétköznapok :))

KAnya írta...

Ági, gondolok rád sokat, túl lesztek rajta és biztos szuper lesz a ház. Mi is átéltük ezt, 3 éve, soha többé nem vágunk bele. Hajrá!!!!

Ali írta...

Nincs különösebb jelentősége a dolognak, de az autó ugyan 42 euró egy napra, ami nem horrorisztikus, de a 100 km fölötti kilóméterek 45 centek, ami azt jelenti, hogy 10 euróért tudnék K-ba menni. Ráadásul egy szar Golf és én nem vagyok autóbuzi, de pont ég és föld a különbség egy rönó meg egy golf (ötös) között kényelemben, és a szépséget még nem is számítottam.
Igazából, valószínűleg csak ideges vagyok:-)
Irisz, a tetoválás valóban érdekel.

enikő írta...

Jaj, szegény Ági! De nézd a dolgok pozitív oldalát: abban a nagy felhajtásban biztos senki nem unatkozik (tudom, tudom, ti az a család vagytok, amelyik soha semmilyen körülmények között nem unatkozik, csak hirtelen nem tudtam, mit használjak bátorításul).
Lesz ennél jobb, talán csak ennyit. :)

Hargitaiék írta...

Hajrá Mari néni!:)

Azért, ha kész lesz, nagyon jó lesz, ugyanúgy, mint a szőregi.
Addig is kitartás!

Rózsa írta...

Sokat gondolunk rátok, még ha ez túl sokat nem is segít.
Azt hiszem megtaláltam a dolog jó oldalát: ha megszorultok kifőzdét nyithatsz :)Most csak gyakorolsz.
Sok puszi: Rózsa

nyagi írta...

köszönöm mindenkinek az együttérzést, tényleg sokat segít. Persze már leírni is megkönnyebbülés volt miután aznap kiborítottam egy lábas hokaidokrémlevest a konyhában (úgy, hogy meg sem kóstoltuk, ráadásul élénksárga massza borított mindent). Amikor feltakarítottam -Lola menj innen és Juli ne gyere most ide kiáltásokkal-, akkor kiborult egy üveg fahéj...
Azóta már kicsit vidámabban látok mindent, és pillanatnyilag semmire nem vagyom, csak azokra az unalmas hétköznapokra, amiket mamazon mama emleget:)...

Szentpyr írta...

Óóóó Ági, ez igen!!! Tudod, most Te adtál erőt nekem. Mi is hasonló cipőben járunk, de segítettél látni, hogy van olyan lábbeli, ami még a miénknél is jobban szorít!

Én ma padlizsánkrémes pizzát készítettem a gipszkartonosoknak és meg is kaptam, hogy azért hússal másabb lenne:))! Sooook erőt kívánok és mi kedves és dolgukat értő álommanókat küldünk a kis Julkónak!;)

Katalin írta...

nem ismerjük egymást - bár egy babád itt lakik minálunk:) - de mindig olvasom a blogod, és most én is jöttem erősítésnek, sok erőt és kitartást a helyzet viseléséhez!:) nem tudom, ismered-e az Osanit nevű homeos bogyót, Ausztriában nagyon népszerű (nálunk nem kapható, de megrendelhető), kifejezetten fogzásos-alvásos panaszokra kifejlesztett komplex szer babáknak és kicsiknek. Esténként 8 apró golyócskát kell adagolni az érintettnek (nagyon pici golyók, alig nagyobbak egy mákszemnél, azonnal elolvad a szájában), és várni a csodát:) Nekünk abszolút bejött, mintha elvágták volna a sokszoros ébredéseket.
A legjobbakat kívánom!:)
k

lazsuzso1 írta...

Szorítok!
Zsuzsa néni

antalandi írta...

Ágnesem, most olvasom milyen nagyra nőtt a fennforgás nálatok. Kitartás, lelki szemeid előtt biztosan ott lebeg a szép otthon amivé varázsolódik a kezetek által a házikó. Gondolunk rátok. Kutyus is nagyon édes. Nem semmi nő vagy. Andi

nyagi írta...

Köszönöm szépen, már nem vagyok annyira elkeseredve, a hétvégétől már csak a szűk (:-) családunkra kell főznöm és kipróbáljuk az Osanit bogyót is, hátha az éjszakázás alól is mentesülök.

Katalin, nagyon köszönöm a tippet, rá is kerestem, remélem, nekünk is beválik, csupa jót olvastam róla:)

Rita, á, nekünk az elején megmondták, hogy ők húsétellel tudnak jól dolgozni, én ilyesmit nem is mertem volna kipróbálni;) pedig nagyon jól hangzik!

Névtelen írta...

Szia!
Mintha az egy évvel ezelőtti magamat olvasnám, bár nekünk akkor csak egy gyerkőc volt (2 hónapos) és mindent magunk csinálunk. Még nem fejeztük be a felújítást...
E.