szombat, június 13, 2009

Fura dolog történt ma Szonjával, egyelőre nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek rajta.
Délután egyedül játszott lenn az udvaron, amikor Klara (az alsó szomszéd nagylány, akivel kutyát szoktak sétáltatni) megkérdezte, hogy van-e kedve bemenni vele és két barátnőjével sétálni a Mariahilferstrasse-ra. Mi azt mondtuk, mehet, semmi különbséget nem láttam séta szempontjából a kutyajátszótér és a belváros között, mondták, hogy fél 7-re itthon lesznek, Klara ideadta nekem a telefonszámát és elmentek (villamos + metró). Anyukájával is megbeszéltem a dolgot.
Amikor hazajött este (pontban fél 7-kor), kezében egy H&M-es bevásárlótáskával, igen meglepődtem, amikor pedig megmutatta azt a sötétkék pamutszoknyát, amit K.-tól kapott, még inkább... Akkor értettem meg (én naív), hogy a nagylányok nem csak kirakatokat nézni, hanem vásárolni is mentek a belvárosba, a mi talpraesett Szonjánk pedig nem jött zavarba, amikor K. neki is választott egy ruhát. Felpróbálta, tetszett neki, megköszönte és nem gondolt bele abba, hogy ez helyes-e - nyílván helyesnek tűnt, mert a 3 nagylány is ezt tette.

K. nagyon aranyos, rendes lány, nagyon jóban vagyunk vele is, a szüleivel is, bármikor szívesen rábízom bármelyik gyerekemet. De a konzumidióta fogyasztó világ nagyon taszít, szeretnék belőle minél inkább kimaradni az egész családommal együtt.
Jó kérdés persze, hogy mi keresnivalója van az én 7 évesemnek a 14-15 éves nagylányokkal Bécs legbelvárosibb sétálóutcáján, meg egyáltalán - nem tudom. Magyarországon is van a csajoknak egy 14 éves imádott "barátnőjük", Sári (a barátnő azért van idézőjelben, mert mégis vicces, ez az 5-7 évnyi korkülönbség ebben a korban, Szonja esetében a duplája - nem tudom, mi a megfelelő kategória erre. imádják és kész és egyelőre Sári is szívesen van velük). K. dettó. Anyukája szerint azért szereti ennyie a csajokat, mert mindig vágyott egy kishúgocskára, aki nem érkezett meg...
K. áprilisi, mint Szonja. Amikor a szülinapi bulija volt, Szonja is lement, elvegyült köztük, velük játszott, trambulizott, beszélgetett. Nem azért, mert vonzzák a nála sokkal nagyobb gyerekek, egész egyszerűen ő minden helyzetben feltalálja magát, mindenben megtalálja magának a szórakoztatót, mindenhol képes magát jól érezni, sosincs zavarban (Borival ellentétben). Hihetetlen szerencsés természete van. Magyarországon is az egész ovival nagy barátságban volt és itt is rengeteg szülinapra megy (volt már, hogy egyszerre két helyre hívták, de ilyeneken sem agyal. dönt és kész, úgyis jól fogja magát érezni és úgy is van). Bori osztálytanítója mondta egyszer, hogy el van képedve, Szonja mennyire más, mint a nővére. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a bizonyítványára, a versére, arra, hogy a tanárok milyennek látják őt.

És visszatérve a szoknyára: természetesen egy olcsó, egyszerű kis ruháról van szó (attól függetlenül mi nem szoktunk csak úgy programszerűen shoppingolni, ruhát venni, ha épp nincs rá szükség) de nem igen tudtuk, hogy hogyan reagáljuk le - egyrészt nagyon kellett nevetnem ezen az egészen, másrészt nagyon nem gondoltam helyesnek a konzumálós programot. Sőt. Baromira nehéz kérdés: legyünk szigorúak és rontsuk el a napját, mert elfogadott egy ajándékot a barátnőjétől, akit mi is mind nagyon kedvelünk ő meg szinte a nővérének tekint? Mondjuk azt, hogy vissza kell adnia, amit kapott? (azért ezek nem merültek fel bennünk). Vagy örüljünk vele együtt és majd két nap múlva próbáljuk rávezetni, elmondani neki, hogy mit is gondolunk mi erről az egész vásárlósdiról? Az egész valahogy olyan életszerűtlen volt.
Vegyük el K. kedvét? Próbáljuk meg elmagyarázni neki, hogy mi nem így képzeltük a sétát?
Nem, ez sem jutott eszünkbe.
Végül Ali lement Szonjával együtt K.-hoz a szoknya árával (úgy gondoltuk, a fagyikat sértés lenne kifizetni, amit ettek, az fel sem merült bennünk), hogy kedvesen odaadja neki, elmondja, hogy nagyon édes-rendes, szép ajándékot választottak Szonjának, de szerintünk ez így nem működik, nem fogadhatjuk el, stb. K. határozottan visszautasította, ajándéknak szánta, örül, hogy megtehette, örült, hogy Szonja elment velük. ennyiben maradtunk.
Szonja elfáradt és nagyon boldog a pörgős szoknyájában.
Én még mindig nem tudom, mit kell (ett volna)mondani, de jó, hogy nem reagáltuk túl, azt hiszem ő sem értékelte túl ezt a kirakatnézegetést, bár kétségkívül jól szórakozott, mindenesetre akkor ezzel az erővel Borit sem kellett volna elengednünk a pizsamapartira (ami szuper volt). Nem hiszem, hogy egy-két ilyen "buli" sokat tudna változtatni azon a képen, amit folyamatosan látnak és amit közösen alakítunk, vagy azokon az értékeken, amiket közvetíteni szeretnénk. A teljesség kedvéért belefér egy-két kilengés.
Mindenesetre hirtelen elképzeltem a jövőnket. Mi lesz velünk, ha már nagy kamaszlányaink lesznek??? Jaj.

2 megjegyzés:

mamazon mama írta...

jaj bizony :)

Zsuzska írta...

Kedves Ági! Megkaptam az emiledet, köszönöm! Ami a nagylányságot illeti, nálunk a legnagyobb már kamaszodik - 11 éves pedig. Szívem szerint még húztam volna a dolgot, de ez manapság már sokkal gyorsabban történik, mint a "mi idönkben". Tökéletesen megértem az aggodalmad a konzumvilág miatt, de ahogy körülnézek, a mai tizenévesek sajnos heti rendszerességgel járnak vásárolgatni. Szülö legyen a talpán, aki mást szeretne... Azért én próbálkozni fogok!!! ;O)