hétfő, május 11, 2009

Nem tudom, mi volt Julival a múlt héten, talán talán csak kisbabából nagybabává lett:), mindenesetre pár nap nyüszögés után ismét ugyanolyan nyugodtak a napjaink, mint azelőtt (mármint az a része, ami Julin múlhat, a többit inkább hagyjuk). Belegondoltam, hogy ha nem néhány nap, hanem négy-öt hónap telt volna el úgy, hogy másfél-két óránként szoptatom és még persze ott a másik három gyerek... (néha még így is félholtan dőlök be az ágyba és sajnos nem azért mert folyton csillog-villog a lakás).
Mindenesetre elhatároztam, hogy majd valamikor bemegyek a gyógyszertárba megkérdezni, hogy mennyibe kerül a borostyán, de nem tartottam nagyon sürgősnek, viszont szombaton a DM-ben véletlenül észrevettem a babacuccoknál, hogy van egyetlen darab lánc, majdnem feleannyiért, mint az, ami a bioboltban kapható, úgyhogy meg is vettük neki (ugyanis teljesen egyet értettünk Lívivel, amikor a múlt heti borostyános kérdésre azt írta, hogy ha nem használ, akkor is szép:). Ennyi lány között biztos gazdára lelne még úgy is, ha nem tapasztalnánk semmiféle jótékony hatást, de tulajdonképpen bízunk is benne.
(Az teljesen lényegtelen volt, hogy néz ki, de annak, hogy nem lekerekített, hanem szabálytalan szemek, nagyon örültem és még a szabálytalan tarkaság is teszik benne.)

A hétvége legnagyobb eseménye azonban persze nem ez volt, hanem az, hogy úgy éreztem (és a tapasztalatok szerint helyesen), hogy itt az ideje az első falat gyümölcsnek. Mindenre el voltam készülve, sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, mert bennem van a többiek arca, amikor az első szilárd falattal találkoztak. Van (sajnos nem digitális) fotónk is ezekről a kétségbeesett pillanatokról és arra is emlékszem, hogy Szonja 7 hónapos elmúlt, amikor végre nem köpte ki, vagyis hajlandó volt megkóstolni azt a kevéske kis gyümölcsöt, amit kapott.
Aztán még ott volt bennem az is, hogy Juli kapott szájon át rotavírus elleni oltást (mert itt benne van az oltási rendben és nem láttam értelmét tiltakozni ellene), de minden alkalommal félelmetes volt, amikor adta neki a doktornő, mert annyira öklendezett, mintha meg akarna fulladni. Át is adta nekem, hogy inkább adjam én, persze, ő csak nevetett rajta és azt mondta rá, hogy egy igazi Schauspielerin (színésznő). Mellesleg ugyanezt csinálta az antibiotikummal is, mindig a frászt hozta rám, hogy megfullad.
Nos, a beavatás komoly családi program volt, mindenki körbeülte Julit, aki az első falat után nyitotta a száját és követte a kanalat!!! Nem mondom, hogy a mennyiség, amit evett, mérhető lett volna, de mindenesetre örömmel kóstolgatta az almapépet, az biztos. Ma már köszönte, mindent tud róla, ami érdekelte, többet nem kér semmi ilyesmit - legalábbis egyelőre, mert tegnap még nyitotta a száját, ízlelgette, amit kapott, ma viszont kiköpte, öklendezett, stb (ugyanazt a fajta almát kapta, nem az íze volt más).
Pedig milyen boldog lettem volna, ha ez az etetés könnyen megy, na de még van idő, azért én minden nap kitartóan próbálkozom egyelőre csak almával.

Két kép az első falatokról. Az egyiken Panka eteti (azt hiszem, látszik a kifogástalan kanáltartáson:), a másikon Bori.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drágáim!
Mit tud az az alma, amit az anyatej nem?
puszi:ancsa

nyagi írta...

hát mást:) mert nem folyik, mint a tej. És annak is eljön az ideje, hogy ezt megtanulja, hiszen mindjárt féléves. A nagyobbak mind elmúltak hat hónaposak, amikor először kaptak bármit is az anyatejen kívül és az a tapasztalatom, hogy minél tovább húztam, annál nehezebbb ment:).