vasárnap, február 15, 2009

Ali pénteken szülői esten volt az elsősöknél, ahol sok minden más mellett a tetűkérdésről is volt szó. Mi tavaly találkoztunk először és remélem, utoljára a lányok hajában tetűvel, itt írtam róla, azóta szerencsére nem. Sok újdonságot nem tudtunk meg, de azt az érdekes tényt igen, hogy pl. sapkával gyakorlatilag nem terjed a tetű. Semmi különös extra tisztításra nincs szükség, csak a hajról kell írtani. Amelyik lemegy a fejről (úgy értem, nem közvetlenül egy másik fejre), az már a halálán van. Elvileg nem fejen két napot él.
Egy anyuka beszélt róla, tulajdonképpen a legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a tetű ellen leginkább "együtt" nyíltan lehet felvenni a harcot. Akár mérgezi az ember, akár csak fésülgeti, a rendszeres ismétlés nagyon fontos. Megcáfolta azt a tévhitet is, miszerint a waldorfosoknál több tetű van:). Mindenesetre Ali (mivel erről nincs meggyőződve:) vett szép színes fésűket, amiket erről a honlapról rendelt az anyuka. Onnan van ez a jó képeslap is.
Hangsúlyozom, hogy a felirat ellenére nekünk nincs tetűnk, bár tudjuk, hogy nem lenne szégyellnivaló, ha volna:))
Itt van az angol honlap is, sajnos képeslapok nincsenek, de helyette sok hasznos információ.

5 megjegyzés:

idrah írta...

Nálunk is gyakran felbukkan, hol az oviban, hol az iskolában. És megfigyelték, hogy általában hosszabb szünidők után gyakoribb a felbukkanás. Szeptembertől nálunk bevezették a suliban, hogy minden szünet utáni első tanítási napon néhány anyuka/apuka segédletével van "tetűvizit", hogy ne terjedjen olyan gyorsan a "fertőzés" (ha egyáltalán van). Persze szeptember óta egyetlen árva tetűt sem talált senki... :-)

Névtelen írta...

Nekem szegény leánykámmal amikor Bakson dolgoztam rengeteg gondom volt. A vegyszerekkel gyakorlatilag tönkretettem az 5 éves gyerek haját. Pakolásokat tettem rá, hogy rendbe jöjjön. Ali, Bakson nem waldorf suli volt.:-)Nekem aztán a levendula illóolajos megelőzés jött be, legalább az illata is jó. Javallom, ha van ilyen gond.
puszi:ancsa

Kató írta...

Nálunk Fóton az az érdekes állapot uralkodik, hogy szeptembertől folyamatosan van tetűügy. Szegény Lenke ebben a "szezonban" négyszer hozott haza állatkát. Tudjátok, ez három lánynál mivel jár. Reggel-este három haj, ágynemű, alvós állat, stb.
Két gyerek van egy osztályban, akik a hordozók. Mindkét anyuka nagyon-nagyon öko. Mindkét gyerek napközis, így remekül megsokszorozódik a hatótávolság. Én se kenek már vegyszert rájuk, nagyon forró hajszárító és sűrűfésű az eljárás, meg persze leszedegetni MINDEN serkét. Amikor az egyik érintett anyukának ezt elmondtam, az volt a válasz: ó, neki nagyon bevált az ecetes öblítés... (Én minden héten megtudom első kézből a védőnőtől, mennyire válik be...) Amikor mi észrevesszük, a legelső dolgom, hogy körtelefon/e-mail az osztálytársaknak, nézzék át a gyerekeket. NEM CIKI! Az a ciki, ha valaki eltitkolja.

nyagi írta...

Kató,
átérzem. ettől a "leszedegetni minden serkét", na ettől majdnem megőrültem tavaly. A körtelefon nálunk is működik és levelet is szoktunk kapni, hogy fésülje át mindenki a gyerekét.
Otthon ciki volt az oviban ez a kérdés, nem beszéltek róla, de itt szerencsére senki nem gondolja tabunak.

nem tudom, igaz-e, de állítólag a nagytakarítás nem szükséges ágynemű, alvós állat stb, de biztos érdemes kitenni szellőztetésnél hidegre.

Egyébként nem tudom, milyen fésűt használtok, nekünk anna idején Mályvacsiga fém, kisállatboltban kapható (:-) tetűfésűt ajánlott és az nagyon jó volt!!!

splendid írta...

rabbit6542
rock6523
new8754
tin3458
tool325