szerda, január 14, 2009

Nagyon hosszú, talán túlságosan is részletes (és remélhetőleg egy picit tanulságos is) lesz ez a bejegyzés a betegségről.
Úgy kezdődött, hogy Panka beteg volt. 3 nap magas láz, taknyos volt és köhögős, aztán szépen lassan mindenki. Csak Ali és én voltunk (és maradtunk) a kivételek. Hogy Juli pontosan mikor kezdett el köhögni, nem tudom, talán vasárnap, mindenesetre semmi jelentőséget nem tulajdonítottunk neki, úgy gondoltuk, hogy valami kis gyenge vírus, a nagyokat sem viselte meg (láza csak Pankának volt).
Hétfőn délelőtt Juli hányt. sugárban és ijesztően. Én még örültem is neki, mert a gyerekeink eddig még sosem hánytak, csak a taknyos betegségek vége felé, gondolom, így tudott megszabadulni a szervezetük a sok ki nem fújt, lenyelt szörnyűségtől. Szóval azt hittem, Juli kihányta a sok taknyot és máris jó lesz minden, de nem így volt. nem tudom, hányszor, de többször hányt.
Kezdtem érezni, hogy kevesebbet eszik. Továbbra is kb négy óránként akart enni, mint eddig egész életében (:-) de csak kevés ideig, hiszen levegőt is nehezen vett közben és gondolom, fájt is valamije. Sírni nem sírt, ugyanolyan nyugodt volt, mint szokott. Először hétfőn délután jutott eszembe, hogy meg kéne mutatni valakinek, de megnéztem, a mi doktornőnk akkor nem rendelt, legkorábban szerda délután vihettem volna (nekem egyébként a csípőkontroll miatt csütörtök délre volt hozzá időpontom).

Kedden (vízkereszt) munkaszüneti nap volt, én aznap már többször lefejt tejet adtam neki cumisüvegből (ezt a főbérlőktől kaptuk ajándékba, ami először feleslegesnek tűnt, de most nagyon hasznossá vált), mert így láttam, hogy eszik valamit és könnyebben a "szájába folyt". Nagyon paráztam, hogy kiszárad, megfullad stb, de még nem tűnt különösebben betegnek és Ali nyugtatgatott, hogy Magyarországon se vinnénk ügyeletre, ha nem lázas. Végül ebben egyet is értettünk. Még fel is hívta a soproni kórházat, hogy kell-e egy pisilős láztalan, köhögős taknyos gyereket ügyeletre vinni. Sajnos csak egy bizonytalan ápolónővel beszélt, nem lettünk okosabbak. Minden pelenkája pisis volt, ezt kb óránként - kétóránként ellenőriztem. Nem üvöltött úgy, mint akinek valamije fáj. Láza nem volt és tulajdonképpen, ha keveset is, de evett. Késő délután azonban már nagyon köhögött, aggódtam, hogy semmi javulás, így 5 felé előkerestük azt a lapot, amit legutóbb kaptam a gyerekorvostól, a bécsi ügyeletekről. Soha nem gondoltam, hogy lehet rá szükségem, főleg nem, hogy ilyen hamar! Kinéztünk találomra egy kórházat és elmentünk. A nagyok addig a számítógépen egy hosszú mesét néztek, és megbeszéltük, hogy ha valami van, lemennek a szomszédhoz, vagy hívnak telefonon.
Az ügyeleten kb 30 beteg gyerek köhögött, eszünkbe sem jutott kivárni a sorunkat, így hazajöttünk, Ali felment a főbérlőkhöz, gondoltuk, hogy ha van 3 gyerekük, csak tudnak egy orvost, aki hajlandó kijönni hozzánk most este is akár. Nem tudtak, sőt! Ők is előtte jöttek haza az ügyeletről Annabellával:/.
Juli ekkor már kicsit lázas lett: 38,4, ennél feljebb soha nem ment. Ali kinézett az interneten egy gyerekorvost a közelben, akihez rögtön reggel korán mehetünk, mert a miénk csak másnap délután lett volna elérhető, ügyeletre nem akartunk menni.
Ez az éjszaka borzalom volt. Folyton csak Julit néztem: kiszárad-e, lélegzik-e, felébred-e. Sápadt volt, a szeme mintha beesett lett volna, nagyon betegnek tűnt.

Szerdán reggel az idegen gyerekorvos megkérdezte, melyik kórházba szeretném bevinni, mondtam, hogy szerencsére egyet sem ismerek, amit ajánl, oda. Azt mondta, St Anna, erről mindenkitől csak jókat hallott.
A nagyok iskolában voltak, mi négyen hazajöttünk, kiírtam a postaládára, hogy ne csöngessenek, csak menjenek fel, majd telefonálunk, ha nem érnénk fél egyig haza és bementünk a beutalónkkal a kórházba. Igazából én akkor még bíztam benne, hogy kap valami antibiotikumot, mert biztos felülfertőztük és kész, ha pisil és nem fenyegeti a kiszáradás, talán hazamehetünk, de erről persze szó sem volt...

A kórházban megállapították, hogy kétoldali, vírusos tüdőgyulladása van, nem vészes mértékű, de mivel picibabáról van szó, nem veszélytelen. A laborvizsgálatok után elküldetek minket a felvételi irodába. A csecsemőosztályra mágneskártyával lehet bejutni, mindketten kaptunk egyet, így később Ali is akkor jöhetett, amikor csak akart. Elmondták, hogy az ottlétünk (vagy tán az enyém) napi 16 euro lesz a mi biztosításunkkal, ami egyébként alig több, mint a "GYES" napi összege. (Az is kiderült, hogy jó biztosításunk van, nagyon jó szobába kerültünk, ezt azt hiszem, Ali már írta).
Felmentünk az osztályra, meglepetésemre a gyerekorvos, aki fogadott, magyar volt (sajnos csak arra a tíz percre láttam, így mindenkivel németül kellett továbbra is beszélnem.
Elmondták, hogy számítsak egy hétre biztosan, Julit megnézték, felöltöztették, kötöttek be neki egy infúziót, hogy kapjon elég folyadékot és beköltöztünk a szobába (amire egyébként már érkezésünkkor rózsaszínnel ki volt írva a neve:). Aliék hazamentek (a kapuban találkoztak pont a nagyokkal, úgyhogy épp időben).
Én ott maradtam és néztem ezt a szegény sápadt kisbabát, amikor jött egy orvos és azt mondta, nem tehettünk volna semmit, nézzek szét az osztályon, ha nagy testvérek hazavisznek valamit iskolából, oviból, akkor ez van. (ezért jobb tavasszal meg nyáron születni!) Nincs életveszélyben, de nem is mondhatja, hogy stabil az állapota, készüljek fel arra, hogy másnapra még rosszabb lehet - az esetek nagy részében még szokott romlani és lehet, hogy majd a légzését is kicsit segíteni kell. Mindenesetre egy ekkora gyereknek kiszámíthatatlan az immunrendszere.
Szerencsére Juli ennél erősebb volt, romlani már nem romlott, eleinte a kórházban is hányt, majd szép lassan visszanyerte a színét, erejét.

Javasolták, hogy lefejt tejet adjak neki üvegből, mert a szoptatás kifáraszthatja. De soha, senki nem kérdezte meg, hogy hány óránként eszik és mennyit. (Szegeden egyszer voltam gyerekkórházban, Borival a sárgaság miatt. Az maga volt a pokol. Egy pici, folyosószerű szobában volt 3 kiságy, 3 fehér műanyag kerti szék. Az anyukák reggel 9 és este hat között 3 óránként bemehettek 20 percre (!) szoptatni, szépen egymás mellett a kerti székeken. Ha 20 perc alatt nem evett annyit a gyerek, amennyit ők jónak láttak volna, akkor sem lehetett tovább maradni, kapott "pótlást". este 6 és reggel 9 között lefejt tejet, gondolom. nem láttam....).
Az osztályon volt egy kis konyha, ahol volt folyamatosan friss, meleg szoptatós tea, kézi fejőgép, cumisüvegek stb (a kórházban csak egyszer adtam neki lefejt tejet egyébként szoptattam) de nagyon tetszett, hogy mindenki békén hagy ebben a dologban - végül is az én gyerekem:). Semmit nem csináltak vele, csak a tüdejét hallgatták, meg minden nap hoztak neki tiszta ruhát, pelenkákat. A beépített babafürdőkád is a szobában volt:).

Nos, sokan vizsgálták, hihetetlenül kedves volt mindenki. Ha épp az ágyamon volt, amikor bejöttek hozzá, akkor lehajoltak és úgy, "kétrétgörnyedve", ha szoptattam, akkor úgy és persze mindig sosem látott türelemmel, kedvességgel. Mindig mindenki bemutatkozott és ha véletlen összefutottunk az épületen kívül (pl az ebédlőben), akkor mindig megkérdezték, hogy van a kis Júlia. Ezek hihetetlen apróságok, de sokat számítanak.

Egyébként a kórházban valóban semmi, csak a gyerek kényelme, érdeke számított. Nagyobbaknak van tanítónő, óvónő és vannak "sárga nővérek", akik mindennap bejöttek megkérdezni, hogy szeretnék-e elmenni sétálni, bevásárolni, (még haza is jöhettem volna kicsit), mert addig ők szívesen vigyáznak a gyerekre.
Juli kapott "puffot", amit inhalálnia kellett, eleinte kétóránként, aztán egyre ritkábban, úgy, hogy közben hallgatták a tüdejét. Hétfő reggel azt mondta az orvos, hogy négyóránként mehet az inhalálás, majd megvizsgálják és eldöntik, hogy elég stabil-e a napi 4 (hatóránkénti inhaláláshoz). Hétfő éjjel (éjfélkor pontban) megjelent az ügyeletes orvos, félhomályban, úgy, hogy Juli fel sem ébredt, meghallgatta, majd azt mondta, hogy nagyon meg van elégedve, mostantól hat óra, délelőtt hazamehetünk.
Na, azt sem gondoltam, hogy az éjszakai ügyeletesnek a sürgősségi eseteken túl is van dolga...
Hát így voltunk a kórházban. A szobámban volt tv, bár soha eszembe sem jutott, hogy bekapcsoljam, olvastam viszont sokat. Középiskolás korom óta többek között először újra ezt a könyvet: Émile Ajar: Előttem az élet. Olvassa el más is, aki teheti:).

Ja és amit még akartam: a zárójelentésen nem az van, hogy a csecsemő, vagy a gyermek vagy bármi ilyesmi, hanem az, hogy Júlia szerdán érkezett, blablabla és ez igazán jól esett.

Most így utólag már könnyű, de mindennek ellenére úgy gondolom (remélem, Juli nem haragudna érte nagyon, ha tudná:), hogy a gyerekek lelkét még mindig inkább a vírusok fölé helyezem (már csak azért is, mert azokkal úgysem tudok mit kezdeni). Nem tiltunk ki egy köhögőset sem a szobából, bár puszilgatni nem szabad, de amíg írok, Panka most is a kiságyban alvó Juli mellett alszik a mi nagy ágyunkban és ha rengeteg szobánk lenne, lehet, hogy akkor sem lenne ez másként:). Egyébként most mindenki jól van. Mivel Bori volt a sorban az utolsó, neki egy kicsit folyik az orra, de ez messze van mindenféle betegségtől.

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az otthonlevés, együttlevés biztosan gyorsítja a gyógyulást, jobbulást Julinak és megkönnyebbülést Nektek, nagy-nagy puszikat a csajoknak! É+S+M

Rózsa írta...

Örülök, hogy végre jó irányba indultak a vírusok (kifelé az életetekből). A leírtak alaján úgy érzem nics tanulság. Azt, hogy kis dolgokból is lehetnek nagy betegségek eddig is tudtuk. Azt, hogy akinek testvére van az biztos elkap tőle valami nyavaját azt is. Sőt azt is, hogy igazán beteg egy gyerek csak ünnepnapon tud lenni. Nem lázas gyereket én kb. egy hét után szoktam orvosnak megmutatni, ha úgy látom nem javul az állapota. Ti is épp így csináljátok. Ez a megoldás nekem eddig tökéletesnek tűnt. erre most kiderült, hogy irr is van kivétel ami erősíti a szabályt.
Jó pihenést, gyors gyógyulást kívánunk, és sok puszit küldünk mindenkinek.

Névtelen írta...

Örülök, hogy rendben vagytok mindannyian! Igencsak távolinak látszok a mégoly közeli bécsi ellátás a jó magyarhoz, ahol nekünk 5 hónapra adnak pl. gasztroenterológusi időpontot, (nem, kicsit több)( persze magán, pénzért, mindjárt van) ill. két hét kórházi befekvés (!!!) után végeznek el kétévesen allergia vizsgálatot. (persze, hogy az a lényeg itt is, hogy vidd magánorvoshoz, ha meg akarod úszni.) Jó, hogy részletesen leírtad, minden tisztessége ellenére elég sokkoló lehetett egy ilyen kis picurkával kórházba kerülni. És az mindig segít, ha az ember kiírja magából. Most már egy edzettebb immunrendszerrel könnyebb lesz a bajok legyőzése. Millió puszijaim az összes hősöknek!(Mi meg erőteljesen kerekedünk.)ancsa

Indianyó írta...

Nagyon sokat gondolunk Rátok, gyógyuljanak be a sebek és a fájó lelkek és örüljünk annak, hogy a világ boldogabbik felén kellett átélnetek ezt a kórházi élményt.
Én sem csináltam volna másként. Annak idején mi is voltunk Dominóval tüdőgyulladással kórházban (16 hónaposan, aznap tanult meg járni, mikor bekerültünk) és bár magyarországi viszonylatban a siófoki kórház maga volt a mennyország technikai felszereltségben, elhelyezésben és a személyzet is a megszokotthoz képes felülteljesített, azért az orvosok-nővérek hozzáállása korántsem volt ennyire az emberi méltóságunk szolgálatában. pedig ezek az igazán fontos dolgok.

Nagy ölelést különk az egész családnak!
D és I.

Névtelen írta...

Ági,
De jó, hogy újra otthon. Vírusmentes napokat az egész családnak!
Jó, hogy leírtad az ottani körülményeket is. Valóban sokminden pénz kérdés, de nagyon sok apróság-ami nagyon sokat jelent, annak aki bent van a kórházban- csak empátia, pozitív gondolkodás kérdése. Hajrá magyar egészségügy, van mit tanulni. Hinni akarom, hogy itt is változni fognak jóirányba a dolgok. antalandi

KAnya írta...

Ági, nem tudtam még végigolvasni a postot és a kommenteket se, de már potyognak a könnyeim, eszemeb jutottak az itthoni kórházi élményeim, amikor Karkát operálták három és nyolc hónapos korában... Köszi, hogy leírtad és ezzel segíted a gyógyulásomat ez ügyben! Örülök nektek, további minden jókat, szeretettel: Kata

Névtelen írta...

Pfüh! (= a megkönnyebbülés hangjai) Hihetetlen, amiket a bécsi kórházi ellátásról irtatok, szinte meseszerű...Mindenesetre jobb lett volna, ha soha nem kerültetek volna olyan helyzetbe,hogy a magyarországi viszonyokkal összehasonlithassátok. Örülök, hogy már otthon vagytok, együtt a kis családotok végre! Nekem amúgy még az jutott eszembe, hogy hány babahordhatja ki nálunk a tüdőgyulladást "lábon", hiszen ezen tünetek alapján a legtöbb ember nem sejt komoly betegséget. Főleg,hogy Juli milyen jól és tüelmesen viselte a megpróbáltatásokat!
Puszi nektek! Foltán Gyöngyi

Szentpyr írta...

Nagyon örülök, hogy már ilyen jól vagytok!!!
Puszi!

Ali írta...

Szia Gyöngyi! Szerintem senki nem hordja ezt ki lábon, maximum háton:-), amire bevittük, már elég szörnyen nézett ki még apai szemmel is, nemhogy anyaival. Vagy azt is lehet mondani, hogy mindenki lábon hordja ki, mert itt inkább biztonsági okokból kell kórházba vonulni, mint a kúra miatt. Amúgy az jó, ha az ember megismeri az egyéb egészségügyi rendszereket.
Alapjában véve nem drámai a különbség. Szerintem Mo-n az egészségügyi ellátás "materiális" része többé kevésbé rendben van. Én mikrobiológia tanulmányaim során tanultam, hogy Mo. nagyon is jó hely volt a kommunizmusban például oltások terén, szerintem itt nem rettentő a lemaradás. Az meg, hogy az emberek kedvesebbek pusztán anyagi kérdés. A boltos lányok is sokkal kedvesebbek, én is sokkal kedvesebb vagyok. Ha az embernek nincsenek rettenetes megélhetési gondjai, akkor kedvesebbek, mint ha vannak:-) Gazdagnak lenni jó, már csak anyagi szempontból is, mondta Woody Allan.
Viszont, ha a betegek idegesek, mert a betegségen kívül is épp elég bajuk van, a nővérek idegesek, mert nincs pénzük a gyerekük cipőjére akkor senki sem lesz kedves. Persze lehet, hogy ez leegyszerűsítés.

KAnya írta...

Ali, valahol nagyon igaz, amit írsz, de azért azt nem gondolnám, hogy idegességi vagy anyagi okai vannak pl. annak, hogy A NAGYNEVŰ BUDAPESTI GYEREKKLINIKÁN a három hónapos, frissen műtött gyerekem mellett úgy töltöttem el két kemény éjszakát, hogy egy hokedlin ültem. Vagy csak saját felelősségemre, rosszalló tekintetek kereszttüzében vettem ki szoptatni vagy a hokedliről behajoltam a vasrácsos kiságyba és úgy szoptattam, 2003-ban, Magyarországon...

nyagi írta...

Kata, teljesen igazad van. Tudod, mennyire meg voltam lepődve, amikor a felvételnél a kezembe nyomták a pelenkát, a ruhákat, a lázmérőt és mondták, hogy mérjem le a súlyát, mérjem meg a lázát, öltöztessem fel. Nem lustaságból, mert közben ott volt orvos is, meg a nővérek is. Majd mondták, hogy vigyem be a szobába és fektessem le. Egyszerűen partnernek éreztem magam.
Amikor rákötötték a csöveket, azt hittem, hozzá sem nyúlhatok, de azt mondták, hogy amikor csak akarom, vegyem ki, de a csövekre vigyázzak.
Semmit nem csináltak vele, amit egy szülő is meg tud tenni.

Szegeden, ahol papíron felvettek engem is (!!) alig érhettem hozzá Borihoz. Igaz, hogy 8 éve volt, de kétlem, hogy gyökeresen megváltozott a hozzáállás. A pénz rengeteget számít, ez tény, de ahhoz nem kell pénz, hogy minden műszakváltásnál bejöjjenek a szobába bemutatkozni és kedvesen rámosolyogni a beteg gyerekre és hagyják szoptatni az anyukákat...

hokedli. nagyon durva! Nem tudom, milyen lett volna nekem abban a szörnyű lelkiállapotban, ha nem lett volna kényelmünk, nyugalmunk... még belegondolni is rossz, gondolom, neked meg különösen:(

Ali írta...

Nem ahhoz kell a pénz, hogy bemutatkozzanak, hanem ahhoz, hogy ne utálják az egész világot a munkájukkal együtt. Nem akarok én senkit sem védeni, de ha nem a pénz tehet róla, akkor csak annyi marad, hogy mi magyarok hülyék vagyunk.
Az, hogy téged látszólag befektetnek az valóban lopás, de mit csináljanak, nem azért lopnak, mert az olyan jó nekik, hanem mert különben nem futja az antibiotikumra sem. Nyilván ostoba az egész rendszer. Mindenesetre nem olyan egyszerű dolog úgy megjavítani valamit, hogy az közben üzemel, ráadásul ingyen akarod megjavítani. Nem hiszem, hogy ezt a trükköt bárhol meg lehetne csinálni. Nem mellesleg, meg a soproni kórház is jobb volt, mint a szegedi és ott is az volt az ember érzése, hogy a viszonylagos "jólét" az oka. Persze lehet, hogy én akarom azt elhitetni magammal, hogy nem a 60 év folyamatos normakerülés vezetett oda, ahol tartunk.

mazsola írta...

Örömmel olvastam, hogy Juli jobban van! Jó egészséget kívánunk! Zsófi, Juli, Mári

Névtelen írta...

Alikám, Ágikám, én csak arra gondoltam és lehet,hogy rosszul fejeztem k magam, hogy ha láztalan (még kezdetben Juli az volt) a gyerkőc és pisis a pelenka (igy indult), akkor nem gondol az ember egyszerűen kétoldali tüdőgyulladásra. Nekem ugye meg nincs gyerekem, szóval én csak a köpködővonalról ugatok, tudom.
Én már abba a témba bele sem megyek, hogy mi műlik pénzen. Amikor egy vagy két nővér van egész éjszakára 100 emberre (tanitottam nővérkét, mesélt pár dolgot).Tisztába tenni, ételt osztani, gyógyszert osztani stb. nem hinném, hogy ilyen körülények közt lenne köszöngetni idejük vagy bármire -szimplán arra hajtanak, a betegekkel együtt,hogy túléljék azt napot/éjszakát. Teljesen világos számomra,hogy ez nagyrészt pénz kérdése. Aztán vannak emberek akiknek semmi sem elég, ha jó pént kapnának, akkor is bunkók lennének (vezető óvónő pizzát rendel, pl arra gondolok, a szegdi oviban, amit a futár a gyerekek előtt szállit le)
Julval mikor mentek kontrollra? és az milyen vizsgálatot jelent, röntgeneznek, vagy hallgatódznak?
Puszi nektek, remélem már nem folyik az orra senkinek nálatok, és jobban vagytok mindannyian!! Foltán Gyöngyi

nyagi írta...

Köszönünk minden drukkot, nagyon jó jöttek:).
Juli tegnapelőtt köhögött utoljára és szemmel láthatóan jól érzi magát. Én sajnálom, hogy hét hetesen élete második antibiotikum kúráját éli (még jobban bosszant, hogy születése után "csak úgy" prevenciós céllal = feleslegesen kapott antibiotikumot), de az a lényeg, hogy jól van. Nevet nagyokat (ja, első igazán tudatos mosolyok a kórházban születtek:D).

Gyöngyi, kontroll: ma megkapja az utolsó antibiotikumot, hétfőn megnézi a háziorvos, hogy minden OK-e, majd 27-én vissza kell mennünk a kórházba, addig kell inhalálnia. A kórházban természetesen időpontot is adtak. remélem, röntgenezni nem akarják, de nem tartom kizártnak...

nyagi írta...

Még valami: Gyöngyi, pont ezért nem értem, hogy a gyerekosztályokon miért utálják otthon a szülőket. Ha ők ágyaznának, etetnék, pelenkáznák, fürdetnék, öltöztetnék a gyereküket, egy csomó terhet vennének le a nővérek válláról.
Ehhez képest nekik egyszerűbb egy síró gyerek szájába cumit tömi, amit kitámasztanak egy műanyag macival (úgy, hogy beszorítják a rácsos ágy rácsai és a gyerek feje, vagyis a cumi közé a macit), mert ha nem tudja kinyitni a száját, legalább nem üvölt. (ez Borival történt a szegedi gyerekkórházban....)

Ali írta...

Nem szeretném a magyar egészségügyet védeni, de most is prevenciós céllal kapja Juli az antibiotikumot. Nyilván el lehet képzelni olyan egészségügyet, ahol az orvos mindennap kijön és meghallgatja a gyereket meg kenetet vesz és kitenyésztik másnapra és addig nem kap antibiotikumot, amíg nincs fölülfertőződés. Lehet, hogy csak anyagi okai vannak annak, hogy nem így csinálják, de én azt is el tudom képzelni, hogy esetleg megalapozott orvosi megfontolások vannak emögött.

nyagi írta...

Igen, azt, hogy tüdőgyulladás után kap a felülfertőzés elkerülésére, azt megértem. De azt, hogy a születése után csak azért kapott, mert nem gumikesztyűk között látta meg a napvilágot, nehezen fogadom el (a kenetvétel is igazolta, hogy nem volt indokolt). Mellesleg úgy tudom, hogy Magyarországon minden gyerek, akinél kórházon kívül elfolyik a magzatvíz, kap, de ez nem minden országban van így. Legalábbis nem automatikus...

irisz írta...

Nekem nagyon tetszik a kifejezés, amit a hozzászólásokban említett, itthon tapasztalható jelenségre alkalmazott egy ismerősünk, ez pedig az érzelmi munkanélküliség.
Azóta, ha ilyen morcos alkalmazottal kerülök szembe, rögtön eszembe jut és valahogy elpárolog a mérgem megsajnálva a helyzetét. :)

Várjuk a mosolygós lányokról a fotókat :)

mynona írta...

Ági, most újra olvastam Juli kórházi történetét, hogy MCS szóbahozta. Amikor a biztosításról írtál, jutott eszembe, hogy én kötöttem anno egy olyan biztosítást, kb. 5-8 euró havonta, ha bármi történik, ls a gyerek kórházba kerül, akkor fizetik a szülő bentlakásos költségét. Étkezéssel, mindennel együtt. Ebben az összegben még élet- vagy balesetbiztosítás is van, ha jól emlékszem. A MUKI-nál kötöttem.