szombat, január 31, 2009


Két napja esik a hó, tegnap (ezen a télen először és remélem, utoljára, mert várom a tavaszt) elővettük a szánkókat és elmentünk Georgenbergre. Én nem szánkóztam, mert Juli rám volt kötve, Panka csak egyszer és a végén úgy tűnt, mintha ennél egyszer kevesebbszer szeretett volna - Ali szerint előző életében folyton havat lapátolt vagy valami más rossz emlékei vannak, mindenesetre azt mondta, fáj a lába a hótól és kiszánkózta magát erre az évre... A többiek viszont nagyon élvezték.





2 megjegyzés:

Rózsa írta...

Bár én nagyon jól elvagyok nélküle Kristóf épp a hétvégén reklamálta a várva-várt havat. Kicsit duzzogott is, nem mintha ezzel havat lehetne varázsolni. Mi uis nem sokat tehetünk az ügy érdekében:)
Szóval, egy kevés hó mindenkinek jár legalább egyszer egy évben. Elvégre tél van.
Panka tavaly szánkózott? Lehet, hogy elég neki a hóból kétévente:)

nyagi írta...

Rózsa,
Pankának már tavaly is fájt (fázott?) a lába a hótól. Szerintem fél szegényke. mondjuk, még a hóemberépítés sem izgatja... no mindegy, majd együtt várjuk a tavaszt:).