vasárnap, január 25, 2009

Ali nemrég azt mondta, örül, hogy nem hagytam magam lebeszélni a textilpelenkázásról. A köldökcsonk leesése óta használja Juli a textilpelenkákat és remélem, ő is elégedett velük annyira, mint én. Nagyon jó érzés, hogy az új családtaggal nem nőtt a háztartási szemetünk!
Mivel nem ismertem semmit, kipróbáltam sokmindent és nem szeretnék elveszni a nevek között (tulajdonképpen mindegyik textilpelenka tetszik, amit megismertem, újabbakkal nem fogok kísérletezni), de röviden leírom az eddigi tapasztalatokat.
Először kipróbáltunk többféle Popolinit, az ebayen vettem valakitől nagyon olcsón egy kezdő próbacsomagot, amiben volt a gyártó által forgalmazott mindenféle pelenkából és pelenkakülsőből egy-egy darab, szinte mind még bontatlan gyári csomagolásban, ezek a pelenkák már 3 kilótól használhatók, vagy azért, mert kisméret, vagy mert patentokkal állítható a nagysága. Teljesen meg voltam velük elégedve, de a "kedvenceim" (már ha lehet ezt mondani valamire, amit nem én használok:) a Kushies-ok lettek, amiket 4 kg-tól javasolnak. Szerintem gyorsabban száradnak, zseniális bennük a zseb, amibe plusz rétegeket lehet tenni és így, hogy kihajtható, ki is lehet vasalni azt a részt, ami közvetlenül a baba fenekéhez ér, lehet "fiúsra" és "lányosra" is felhajtani benne (gondolom, ennek akkor lehet jelentősége, amikor nagyobb a baba). Ezek Julira sokkal jobban illeszkednek. Kétféle Kushiest vettem. A clasic puha flanel, szerintem sokkal-sokkal jobb nedvszívó, mint a Popolini.
Az "All In One" közülük a legkisebb csomag a popsin (mondjuk, a Popolini EasyFix nem nagyobb) és nem vészes a száradás ideje sem (ettől féltem legjobban), ha késődélután mosok, másnap reggel biztosan ráadhatom Julira, persze, a radiátornál szárítom, nem tudom, mi lesz a fűtési szezon után... ettől eléggé tartok. meg attól is, hogy a rengeteg mosás majd megviseli őket, legalábbis biztosan jobban, mint azokat a pelenkákat, amikre nincs rádolgozva a külső záróréteg, de egyelőre nem tűnik úgy, mintha nem bírnák, pedig elsősorban csak ezeket használjuk.
Minden pelenkába teszek egy flanel betétet, amiket a pelenkákkal együtt vettem, csupán azért, mert így maga a pelenka mindig csak pisis lesz, azt azonnal bedobom a pelenkatartó vödörbe, a belsőt pedig gyorsan leöblítem, ha épp kakis (ha nem, akkor azt sem). A vödör egy egyszerű ikeás doboz jól záró fedéllel. A z aljába és a fedél belső felére pár csepp teafaolajat szoktam csepegtetni, soha nincsen pisiszag és egy cseppet sem büdös, amikor a tele vödröt kipakolom.
Szóval, aki gondolkodik a textilpelenkán, azt biztatni tudom, én örülök, hogy kipróbáltam, kár, hogy nem hamarabb. Jó érzés, hogy nem szemetelünk és az is jó benne, hogy a gyerekek látják, hogy ami koszos, azt kimossuk és nem kihajítjuk a kukába (mint az ő idejükben:). Panka mindig lelkesen válogat, amikor tisztába teszem Julit, vannak kedvenc mintái, édes, ahogy pakolgatja őket, ráadásul a babájának is szép flanel pelenkákat varrtam, ő is pont úgy tud pelenkázni, mint én:).

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

esetleg tudom még ajánlani neked a popolinitől a pandákat is. kicsi a csomag, de jól sziv, van benne plusz kis betét is. puha pamut ez is, de kell hozzá külső.

a gyapjúkülsőt ismered? szuperpuha, nem műanyag és tökéletesen vizzáró!

nem vagyok reklámszakember, de ezek tényleg jók!

mi is popolinit használunk főleg, a onesize tetszik a legjobban, éjjel is sokat kibir.

nézz be a www.mamami.hu-ra, sok jó tippet kaphatsz! :)
a lányaid meg csodaszépek!!!

Réka írta...

Szia Ági!

De jó, hogy írtál a pelusról! Már épp írni akartam, hogy meginterjúvoljalak, hogy hogyan vált be a textilezés! De megelőztél. :) Nem tudom, hogy miért tartok a tőle. Talán a szárítás a sarkalatos pont nálunk is. De jó látni, hogy Nektek bevált, sőt azt is, hogy a férjed is ilyen pozitív véleménnyel van róla!

Réka

Ali írta...

Valóban pozitív véleménnyel vagyok róla, a legteljesebb mértékben:-)