hétfő, szeptember 29, 2008

Mint kiderült, Borinak csak eleinte tetszett az újdonság varázsával bíró pénteki epochacsere. Az első ilyen hét után lelkes volt, aztán azt mondta, hogy jobban szerette, amikor minden reggel epocha volt - nyilván nagyon jó biztonságérzetet ad a gyerekeknek az ismétlődés, az állandóság és sokkal jobb mindig ugyanúgy, hárfával, énekkel, beszélgetéssel indítani a napot, mint csak ötből négyszer. Nos, én sem értettem, mert mindig azt hittem, hogy a főtárgy az első. törvényszerűen. Aztán Szonja sokszor mesélt Frau W-ről, Bori tanítójáról, így megértettük, hogy neki akkor dolga van az elsősöknél. Ali pénteken Szülői esten volt az elsőben, ott megtudta, hogy Frau W, aki már régóta tanít az iskolában (és három fia is járt ide) sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint Frau B, akinek ez az első osztálya, ezért ő tulajdonképpen a "mentora" lett az elsős osztálytanítónak, vagyis segíti, amiben csak tudja, egyelőre hetente többször (pénteken és a másodikosok orosz órája alatt) fizikai jelenlétével is. Aztán majd helyre áll a rend.

Boriék elkészültek gyerekenként egy darab gólyalábbal, ma kipróbálták. Bori nagyon jól elmondta, miért csak eggyel: amíg nem tudnak mindannyian magabiztosan gólyalábazni, addig nem is lesz készen a második, mert akkor mindenki csak magára figyelne. Így viszont mindenki párba áll a padtársával és amíg az egyikőjük próbálgatja, a másik "vigyáz rá", majd cserélnek. Így tudják azt, hogy a társuknak segíteni kell, figyelni kell rá és türelmesen ki kell várniuk a sorukat.
Nagyon szeretem, hogy a fokozatosság és a türelem a gyerekeim mindennapjainak része (belőlem hiányzik sajnos. nagyon). Amikor valaki megkérdezi tőlük, hogy "mit tanultatok az iskolában?", akkor legszívesebben ezt válaszolnám. türelmet. mert nem sietnek sehová:) csak nem tudom, mindenki értené-e, hogy mire gondolok.

Szonjáék ma letaszították a sárkányt!
Ez volt az elsősök Mihály-napi bátorságpróbája. A negyedikesek nagy sárkányt varrtak (negyedikben állatokat varrnak a gyerekek), belebújtak és megküzdöttek az elősökkel, utána körbeálltak és énekeltek szép Mihály-napi énekeket (annyit énekelte itthon, hogy már Panka is csak azt kántálja). A nagyok bátorságpróbája még nem volt (nem tudom, miért), de már nagyon várják.
Tavaly itt linkeltem egy picit a Mihály-napról.

vasárnap, szeptember 28, 2008

Ez most egy igazi képes bejegyzés lesz, a gyönyörű őszben elmentünk kirándulni a bécsi erdőbe, Panka is hihetetlenül sokat sétált, a képeken látszik, hogy mindannyian elfáradtunk:). Szerintem a fotók elmesélnek mindent, de leginkább azt, hogy milyen szép ősz van...
Még sárkányt is találtunk;)meg büdös bogarat...meg bogyókat,és virágokat is...

csütörtök, szeptember 25, 2008

Szeretnék idetenni pár képet Bori formarajz füzetéből. Azért, mert amíg én nem láttam waldorfos füzeteket, nem olvastam a Szabadságra nevelést, addig nem sokat mondott nekem a "formarajz"kifejezés. Még tegnap be akartam tenni, de lusta voltam feltölteni a képeket. Most épp lusta vagyok írni róla, de majd egyszer az is meglesz...



szerda, szeptember 24, 2008

Az iskoláról szeretnék írni pár sort. Először is azt, hogy hihetetlenül bosszant, amikor valaki megkérdezi a gyerekeket, hogy "mit tanultatok az iskolában? tanultok már olvasni?" stb., nem ragozom. (szerencse, hogy nincsenek szőregi szomszédok, meg sok kedves félismerős az utcán, aki nem tud mit kérdezni tőlük, de valamit mégis szeretne, így nagyon ritkán hangzik el egy-egy ehhez hasonló mondat).
A dühöngés után leírom, milyen változásokat hozott Boriéknak a második osztály. Szülői est még nem volt, náluk a jövő héten lesz, így azt írom, amit tőle hallottam.
Elsőben kötni tanultak, a második évben a horgolás és a játékkészítés bűvöletében élnek:). Kézimunkaórán először egy egyszerű kötelet horgoltak és megtanulták a kezükre tekerni, átadni és átvenni egymástól. A játék neve nem jut eszembe, de gondolom, mindenki tudja, miről van szó (bölcső?), gyerekkorunkban mi is sokat játszottunk ilyet. Horgolnak hálót, hozzá majd kislabdákat, amit gyapjúval tömnek, csinálnak ugróköteleket és gondolom, majd még egy csomó izgalmas dolgot. Mondani persze nem kell, mekkora öröm van egy saját készítésű játékban, nagyon szereti a kézimunka órákat és külön örül neki, hogy pénteken az epochával helyet cserélt a kézimunka. (Ali szerint azért kötnek, horgolnak, mert ezzel is számolni tanulnak:) számolják a szemeket, aztán lemérik, hogy a hálóhoz kinek van meg a 7 méter stb. és egy ilyen kézimunkát igenis át kell gondolni, figyelni, megfigyelni....
Az osztálytanítóval is van egy új tantárgyuk: "játéktorna" (vagy valami ilyesmi:) - mindenféle körjátékokat, csoportos játékokat játszanak, és most éppen gólyalábakat faragnak (erre persze Szonja nagyon irigykedik, alig várja, hogy Bori hazahozza:).
A tanító ebben az évben nem az elsőben megszokott (általában Grimm) meséket meséli, inkább mondákat, legendákat mesél a gyerekeknek, aminek Bori nagyon örül (én meg annak, hogy érti).
A második osztály nagy újdonsága, hogy vannak a szaktárgyakból füzetek. Pl. oroszból. Tanulják a betűket, a keresztnevüket is le tudják már írni oroszul és persze sokat énekelnek, rajzolnak.
Hittanon is van külön füzetük, amibe néha írnak, de inkább történeteket, meséket rajzolnak le.
Főtárgyon most formarajz van, szimmetrikus formákat rajzolnak (előtte persze a természetben kerestek leveleket, kavicsokat, amiben felfedezték a szimmetriát, csak utána kezdték el rajzolni).
hát ennyi. 6 krétájuk van, mindhárom alapszínből két árnyalat. Íme a második osztály órarendje:
Szonja (is) nagyon élvezi az iskolát, ők a múlt héten megkapták a harmadik, a sárga krétát és nagyon sok szivárványt rajzolnak, szerintem rengeteg bonyolult (és nagyon színes) formát, egészen másokat, mint tavaly Boriék. Szonja füzete nem olyan rendezett, persze, a házi feladattal például nem is szöszöl annyit, mint a nővére:) de sejtettem előre, hogy ez így lesz és nincs is ezzel semmi baj.
Elképesztően más ez a két gyerek.
Nemrég két anyukával beszélgettem az osztályból és a hasamra nézve mindketten mondták, hogy nekik van 3 gyerekük, az pont elég is, nem lesz több. Egyikőjük mondta, hogy neki a két fiúhoz képest a kislánya olyan villámgyorsan született, hogy alig fogta fel. És most van két nyugodt, csendes fia, meg egy rohangálós sajtkukac lánya, aki teljesen kimeríti. A világra érkezés gyorsasága és a gyerek temperamentuma közti párhuzamot a másik anyuka is azonnal alátámasztotta. Ha ebbe belegondolok, akkor bizony nálunk is Szonja jött a leggyorsabban, legkönnyebben, és bár most is ő a legfürgébb, legenergikusabb, én továbbra is kételkedem az elméletben:)....

szombat, szeptember 20, 2008

A héten kétszer is szemerkélt délben az eső, nehezen indultunk el itthonról és későn értünk az iskolához közeli találkahelyre, így mi Pannával az autóban maradtunk, ott vártuk a nagyokat. Első nap szépen andalogva teljes esővédő-szerelésben gesztenyét gyűjtögettek (nagyon édesek voltak, ahogy áztatták a hátukon az iskolatáskát). Második nap hihetetlen sokáig vártunk, ezért mégis elindultunk az iskolához, mert nem értettem, hogy késhetnek ennyit. Borika mondta, hogy a tanításnak vége lett, bement az elsősök öltözőjébe, ott várt "egy órát" és persze, ki jött ki utoljára?... végül ki öltözött fel legutoljára?... :). Próbáltam védeni Szonját, hiszen hátul ül, lehet, hogy utoljára fog kezet a tanítóval, biztos nem kedvük szerinti sorrendben jönnek a gyerekek.
Bori: "Te csak azt hiszed! Szonja, meséld csak el, miért jössz ki utolsónak"
Szonja: "Mert amikor mindenki kijön, szeretek szétnézni, tegnap is elfelejtette X feltenni a székét a padra, akkor én tettem fel, ma meg Y a padban felejtette a sapkáját, utána vittem. Ha én is kijönnék, szerintetek ki venné ezeket észre?!"
Mindezt persze megdöbbenve, kicsit felháborodva, hogy mi még ezt sem értjük...

Bori osztálytanítójával beszélgettem a múlt héten, elmondta, hogy Bori mennyire szépen mondja a bizonyítványversét, hangosan, hibátlanul. Úgy gondolja, mindent tökéletesen ért, de olyan sokat nem beszél. Ezen én nem csodálkozom, otthon se beszélne sokat, mert ő inkább csendes. A magyar oviban is az volt. A tanító annál inkább meglepődött, amikor az első napokban, első két hétben bement néha az elsősökhöz, mert Szonjának viszont állítólag be sem áll a szája. Ő meg ilyen.
Azt, hogy a gyerekeink nagyon jól értenek mindent, már régóta tudjuk Alival, talán nyár végén lett nagyon szembetűnő (szerintem nem csak nekünk, mert van olyan kislány, aki mesélte otthon, hogy Bori milyen jól megtanult németül a nyári szünetben - pedig csak az első év tanulása "ülepedett le"). Tavaly kaptunk az (egyébként zenész) szomszédainktól egy cd-t. Coretta énekel rajta, néha Klara is, néhány barátukkal nagyon vidám gyerekdalokat. Sokáig nem hallgattuk, mert a lakásban nem tettük be, az előző autóban nem volt cd lejátszó, de mostanában eszünkbe jutott és gyakran hallgatjuk az autóban. Alival mi néha elkapunk belőle egy-egy szót, mondatot, de egy egész éneket biztos nem értünk belőle. A csajok tökéletesen visszaéneklik, értik, mi pedig nem győzünk csodálkozni és pironkodni, hogy hamarosan leköröznek bennünket:). Nagyon örülök neki, jó látni, hogy ilyen ügyesek;)...

vasárnap, szeptember 14, 2008

A hétvégén Traunsteinban voltunk osztálykiránduláson. Jobban mondva kirándulás épp nem volt, ezért fényképekből is csak egy-kettő, pedig gyönyörű helyen voltunk, de igyekszem sorjában elmesélni.Szombaton ebéd után találkoztunk, a szülők hoztak vagy házi sütit (én mézes szilvás lepényt sütöttem, nagy sikere volt) vagy gyümölcsöt a közös uzsonnákhoz, egyébként vacsorát, és másnap reggelit, ebédet a vendégházban kaptunk. 27 család volt ott, nem mindenhol volt mindkét szülő és minden testvér, de jó, hogy mi mind az öten mentünk, mert jól éreztük magunkat.
Amint odaértünk, rögtön néhány játékkal hangolódtunk a közös hétvégére, ami úgy ért véget, hogy a szülők kerültek a terem egyik oldalára, a gyerekek pedig a másikra néhány tizedik osztályos társaságában. A waldorf iskolákban az osztálytanító 1.-től 8.-ig van egy osztállyal, a mostani tizedik osztály is Frau W. osztálya volt, a "helyükre" kerültek 2 éve a mi gyerekeink, vagyis Frau W. jól ismeri őket és azt kérte tőlük, hogy akinek van kedve és ideje a hétvégén, az legyen a segítségére, amíg ő velünk beszélget, foglalkozzanak a gyerekeinkkel. Meglepő módon főleg fiúk jöttek (persze az osztálytanító már régóta tervezte ezt a közös hétvégét "titokban", pl. farsangkor illetve évzáró előtt is meghívta a tizedikeseket az osztályba, így nem voltak teljesen idegenek a gyerekeknek). Azt kell mondanom, nagyon jól csinálták, a kicsik hihetetlenül jól érezték velük magukat, Panna is, pedig ő volt a legkisebb (aki nála kisebb volt, az a szülőkkel tartott, vagy otthon maradt valakivel). Voltak erdőben kirándulni, festettek, rajzoltak, szaladgáltak, körjátékoztak, meguzsonnáztatták a kicsiket, az erdőben gyűjtött fakérgekből hajókat készítettek, amiket vasárnap délután akartak egy patakban útjukra engedni, de az eső sajnos közbeszólt.... (mellesleg Panka az erdei kirándulás alatt végig sétált, győzte az iskolások tempóját, sosem kellett cipelni, ezt attól a két-három szaktanártól tudjuk, akik alkalmanként velük tartottak). Ali lefényképezte az indulást: Panka szinte elveszett a nagyok között, létszám-ellenőrzésnél mindig külön kellett rá figyelni: pl. 28 plusz a pici, akinek nem látszik ki a feje:))Ezalatt nekünk az osztálytanító a Steiner féle meghatározás szerinti 12 érzékről beszélt, másfél órás blokkokban. Első nap pl. a Tapintás érzékről volt szó, volt többek között "vakvezetés": olyan szülők, akik még nem nagyon ismerték egymást, vezették egyik a másikat bekötött szemmel kint és bent úgy, hogy minél több érdekes felületet próbáltak megmutatni - a kezüknek, természetesen szó nélkül. (nagyon jó feladat volt), ezután mindenki kapott egy darab agyagot és továbbra is bekötött szemmel kellett elképzelni majd létrehozni egy tetszőleges formát - én madarat gyúrtam, Ali egy szép autót. Végül kisebb csoportokban megbeszéltük az ezzel kapcsolatos érzéseinket, tapasztalatainkat.
Másnap volt mozgás érzék, egyensúly érzék. Az osztály euritmia tanárnőjével euritmiáztunk, volt szó a hallás érzékről, jött az iskola egyik felső osztályos zenetanára, aki (számomra) nagyon nehéz "feladatokkal" próbált ehhez közel vinni minket. Aztán beszéltünk a látás érzékről, hosszabb időn át meg kellett figyelni egy akármilyen tárgyat majd emlékezetből lerajzolni.
Nehéz és unalmas lenne minden apró részletet leírnom, nagyjából ezek maradtak meg bennem.

A hétvége arról is szólt, hogy ismerjük meg egymást, szombat este pl. a tizedikeseket, mint bébiszittereket, beosztotta a tanítónő egy-egy folyósóra, az adott szobákban alvó gyermekek szüleinek a mobilszámával a zsebükben és ahol zaj volt, benéztek, ha kellett, hívták a szülőket. Mi ezalatt a bárban beszélgettünk (személyzet nélkül, a bár szabad volt, bárki bármit fogyaszthatott, egy lapra kellett felírni, hogy mit evett, ivott). Egyszercsak egy tizedikes lány megjelent kezében a félig alvó, könnyes szemű Pannával, aki legurult az ágyról... annyira meglepődött azon, hogy egy nagylány felveszi és elkezdi vele keresni a szüleit, hogy még sírni is elfelejtett:)
Egyébként reggelre megint legurult, az ágy melletti szivacson ébredt (amit az első eset után már okosan odatettünk a földre).
Ott volt az összes szaktanár is (orosz, kézimunka, euritmia és hittan), a katalógus tanítónéni (katolikus hittan) nagyon kedves volt, komoly sikerként éli meg, hogy Bori, aki tavaly csendesen és fegyelmezetten ülte végig az órákat, idén kifejezetten keresi a szemkontaktust, beszél, kérdez, nevet a meséken stb...
Ami nekem nagyon jól esett a hétvégén, az az volt, hogy Bori egyik barátnőjének az anyukája felajánlotta, hogy amikor a baba születik és az azt követő néhány napban (két hétben, ahogy mondta) Szonja és Bori odaköltözhetne hozzájuk, mert a középső fiúk most Moszkvában van ösztöndíjjal, üres a szobája és ők úgyis mennek reggel, délben naponta az iskolába a lányukért, hoznák, vinnék a mieinket is. Természetesen ez nekem nem segítség, tehát nem fogadtam el, de jól esett, hogy számíthatnék rájuk.
Ami a csajoknak a legeslegnagyobb élmény volt, az az emeletes ágy, amiből 2 is volt a szobánkban és nem is akármilyenek: 3 emelet volt. na, egy ilyet nagyon szeretnének:)

péntek, szeptember 12, 2008

Idrah azt írta, hogy az ebay egy kincsesbánya. Azt hiszem, igaza van.... A múltkori szép könyvespolcok után tegnap és ma 3 csomagnak örülhettem. Szeretem a meglepetéseket, bár szerintem nem sokan vannak így ezzel, mert a fénykép nélküli hirdetéseknél sosincs sok érdeklődő. Így sikerült vennem egy zsák kismamaruhát 5.50-ért (kb 1350 Ft): 6 nadrág, egy piros francia gyapjúkabát (rajta a friss tisztítós cetlivel), szoknyák, pólok. A hirdetésben csak az állt, hogy egy kismama tavalyi "márkás" őszi-téli ruhatára. Se méret, se egyéb részletes leírás. Mivel nekem eddig csak tavasszal, nyáron születtek gyerekeim, sőt a költözködésnél különben is a Vöröskeresztbe került az egyébként nagyon szerény kismama-ruhatáram, ezért megvettem és izgultam (2 hétig), hogy vajon mit.... Tegnap este Ali munka után hozta haza a szomszéd kerületből és nagyon boldog vagyok, mert minden pont az én méretem, csak sajnos már ki sem tudom használni ez alatt a röpke bő két hónap alatt őket:)). (A legviccesebb az egészben még az, hogy Bori egyik osztálytársának az anyukája éppen ma ajánlotta fel nekem a május óta használaton kívül került kismamaruháit, de azokat már nem fogadtam el - a bőség zavara).

Reggel postára indultam Pannival, amikor a sarkon megállt mellettem a postás autó, kiszállt a sofőr és mondta, hogy épp hozzám igyekszik, ha jól hiszi. kivett 2 csomagot, amin a nevem szerepelt, aláírtam, amit kellett, majd fel akartam kapni a dobozokat, amikor mondta, hogy csak nem képzelem, hogy ő hagyja, hogy ekkora pocakkal cipeljem, felvette és szépen az ajtónk előtt letette, nekem egy métert sem kellett vinnem, csak épp átrugdostuk Pannival a küszöbön. Mindkét dobozban anyagok voltak (igen, tudom... van már elég és szinte oda se férek lassan a hasamtól a varrógépez, de elállnak a szép szekrényemben). Szóval az egyik hirdetés így szólt: 5 kg vegyes maradékanyag. A másik: 2*4 m csíkos vászon (bevallom, ezek azért nem voltak annyira olcsók, de legalább környezettudatos dolog mások felesleges maradékait használnom, ha nekem úgyis kis darabok kellenek egy-egy manóhoz, babaruhához:). Mindkettőt megvettem, vannak szép anyagok az 5 kg-os maradékosban, na nem mind (van egy-két műszálas is, pl. polár, de szerencsére tényleg elenyésző részben, a java bébiplüss, egyfalas frottírok, kordok, farmer és szép vásznak), amint lesz lehetőségem, kipróbálok néhányat, ötleteim már vannak:).Panna boldogan csomagolta (hajigálta) ki őket, "megírta" a dobozokat, majd a rongyokkal betakargatta a szobában a babákat.

szerda, szeptember 10, 2008

Az iskolában apró, ám vidám dolgok történnek, amiket mindig elfelejtek leírni, pedig szeretném már a múlt hét eleje óta, pl. hogy Frau B. az elsősöknek nem hárfázik, mint Frau W. hanem metallofonon játszik reggelente, miután minden gyerekkel kezet fogott és a helyükön elcsendesedtek. Utána a Habakukk nevű varjú (?) báb köszönti őket, megkérdezi, ki hogy aludt, van-e valakinek valami mesélnivalója stb, elmondanak egy reggeli áldást és kezdődik a nap.

Szonjáék már megkapták a piros krétát is, a kékkel rajzolják az egyeneseket, a pirossal a görbéket. Tegnap hozták haza először a házi feladat füzetet, így nagyon sok dolga volt, mert mindent, amit az iskolai füzetbe írtak eddig, át kellett másolnia, ami tényleg nem kevés. (Bori már rég Tündér Lalát olvasott, amire Szonja végzett, pedig együtt kezdtek házi feladatot írni a konyhaasztalnál). Az oviból Laurenz, az egyik legjobb barátja is jött az iskolába, vele játszik legtöbbet, de már sok új barátja is van, azt vettem észre, hogy határozottan lelkesebb, szívesebben megy isibe, mint tavaly oviba (ez a reggeli felkelésnél a legszembetűnőbb), ami nagyon megnyugtató érzés, persze, az is hozzátartozik, hogy már nincsenek nyelvi gondjai, jól érti a meséket, a játékokat, jól érzi magát az iskolában.
Tegnap mindketten hazahozták az utazási bérletet is, rá van írva, melyik útvonalon használhatják, melyik járatokon - az iskola és a lakás között. Ők nagyon szeretnék használni, én nagyon félek tőle (villamos, egy átszállással), nem tudjuk, hogyan lesz, egyelőre én megyek értük a tanítás végén.

Boriék osztályában osztálykirándulás lesz a hétvégén, ami főleg a szülőknek szól, a tanító szeretné közelebbről megismertetni velünk az iskola pedagógiáját, az ő tanítási módszereit. Kb. 90-en leszünk (az osztálytársak + szülők + testvérek), Waldviertelben, Bécstől mintegy másfél órányira egy csendes, nyugodt vendégházban, egészen pontosan Traunstein-ban. Amíg a szülők ismerkednek egymással és a waldorffal, felsőbb osztályos "bébiszitetrek" foglalkoznak, játszanak a gyerekekkel. Hát, nagyon kíváncsi vagyok rá de akár ki is hagynám szívesen, mert lusta is vagyok hozzá, azonkívül azért frusztrál valamennyire a nyelv, de a gyerekekkel ezt nem tehetem meg és örülnék, ha kicsit szociálisabbak lennének nálam, ebben nem akadályozni, inkább segíteni akarom őket. Ja, és szombaton persze ott is alszunk, kétnapos a "buli":)...
Néhány szó a nyavalyáimról. Pár napja majdnem minden reggel derékfájással ébredek. Borzalmas érzés, bár legalább napközben elmúlik, azt hiszem, "bejáratódik", de azért mégsem jó. Első két lányommal ilyen nem volt, Pankával enyhe derékfájással teltek az utolsó hetek (nem hiába, vele is már túl voltam a harmincon;), de akkor még az ágyunkra fogtam, most már bölcsen a koromra - augusztusban lettem 34 éves).

Van most még valami, ami -szerencsére- nagyon új: az első 3 lánnyal nem ismertem a visszereket, sőt. amikor több ismerősünk is mondta, hogy azért nem lesz pl. harmadik gyerek, mert az ő visszeres lába nem bírja, nem is igen értettem, mert nem foglalkoztatott az ismeretlen probléma. Néhány hete azonban a bal vádlimon hajszálvékony lila ereket vettem észre, úgy gondoltam, legyen, pont azon a térdemen már úgyis van egy 21 cm-es vágás, ami egy régi síbaleset emlékét őrzi, szóval egy kis esztétikai romlás már fel sem tűnik. Igen, de pár napja, amikor felállok, "fáj", egyáltalán nem durván, de akkor is érzem és ezt is csak reggel, ébredés után.
A múlt héten megörültem, hogy találtam Weleda visszérkenőcsöt, nem tudom, lesz-e rá bármilyen hatással, egyelőre kenegetem és várok... és reménykedem, hogy legalább fájni nem fog (azt sem tudom, az ilyesmi elmúlik-e, vagy örökre megmarad).
Igen, talán kevesebb energiám és biztosan több nyűgöm van, mint a középidőben, de a vérképem meglepő módon még mindig tökéletes és tulajdonképpen jól érzem magam... (ha nem számítjuk az előbb felsorolt panaszaimat).

kedd, szeptember 09, 2008

Tegnapelőtt találtam az ebay-en két szekrényt - vagy inkább könyvespolcot, láttam, hogy senkit nem érdekel, így nagyon olcsó, hát gyorsan megvettük, Ali tegnap este ment el értük. Az egyik szekrény (könyves polc) a varróasztal mellé került, így lett egy olyan varrósarok a szobánkban, amilyenre mindig is vágytam, a másik az étkezőbe (teljesen egyformák). Ketten együtt (8 faládával-fiókkal) 6 eurót értek, ami kb 1400 Ft-nak felel meg, vagyis darabja 700 Ft volt (na jó, az egyiknek mind a 4 fiókja össze van firkálva, azt le kell majd takarítanunk de még a plusz munkával is nagyon megéri:).Gyorsan összepakoltam az asztalomon, ami nagy szó.... és erről a ritka, idilli állapotról csináltam pár képet is.
A varróasztalon csak az utazásra váró babák ücsörögnek (a jövő héten megyünk Sopronba, ott adom őket postára, mert itt négyszeresébe kerül, egyet pont el kellett küldenem a múlt héten).
Az asztal melletti nagy faládában (amit kb 11 éve csináltattunk egy asztalosfiúval) tartom a plüssöket, a gyapjút egy másik faládában, amit Ali csinált és nem látszik a képeken, mert ennyi láda már nem fér be a szobánkba, az az étkezőben van. Most igazán nagyon boldog vagyok: végre mindennek van helye:) eddig az anyagok, fonalak itt-ott kosarakban, dobozokban a szoba különböző részein, asztal alatt voltak. (na de mostantól majd biztos rend is lesz:)))
Panka egyébként sokat segített délelőtt a pakolásban, ő törölte át nedves ruhával a fiókokat, majd egytől egyig kipróbálta, hogy vajon jó dolguk lesz-e bennük a fonalaknak...