csütörtök, július 31, 2008

tegnap este fürdésnél.
Bori: a baba most hány hetes?
Ali: azt hiszem, 22.
B: akkor már kevesebb van hátra, mint a fele.
A: igen. honnan tudod?
B: mert tudom, hogy a babák általában a 40. héten születnek.
A: ki mondta ezt neked?
B: senki. olvastam a kismamák nagykönyvében.
A:D

(Ezt a könyvet akkor kaptam, amikor Borit vártam, most, hogy kiderült, megint babát várunk és elmondtuk a lányoknak, az volt az első kérdésük, hogy mekkora. Mint egy almamag vagy mint egy szőlőszem? Ez az első hetekben volt, elővettem ezt a könyvet, megnézni, hogy kb hogy is indul az élet - ez úgy nagyjából 3-4 honapja lehetett. Megnéztem, aztán pár napig kallódott a szobában, majd visszatettem a szekrény tetejére, ahonnan azóta sem került le.)

Most, hogy ezt leírtam, eszembe jutott, hogy a Balatonon láttak a lányok henna festőt, amint éppen egy lány (szerintünk néni) bokájára festett.
Ma Bori apró fecnikre mindenféle mintákat rajzolt, Szonja pedig ezt mondta nekem: "megyek, megtetováltatom magam Borival" - kiválaszotta a mintát, megmutatta, hová kéri (az átszúrt szivet stílusosan a vállára mutatta), majd Bori ráragasztotta egy kis viaszgyurmával a kívánt helyre a fecniket.
Hát így telnek a napjaink:)
azt nem tudom, mit fogok szólni, ha Szonja úgy 8-10 év múlva odaveti félvállról nekem, hogy megy, megtetováltatja magát, de most jót nevettem ezen az igén. Azt gondoltam, hogy a megpatkoltat mintájára születhetett...

kedd, július 29, 2008

Az igazságosság jegyében a sors úgy hozta, hogy Pannikának is kishúga lesz, akárcsak a nővéreinek. Tulajdonképpen nagy kő esett le a szívemről, nagyon örülök az újabb kis tündérkének, ízig-vérig lányos anyuka leszek (vagyok:) de most először gondoltam arra, hogy így már biztos, hogy sosem lesz fiúnk, nem mintha ez kicsit is zavarna, sőt. soha nem jutott eszembe, hogy szeretnék fiúgyereket, egyszerűen csak belémhasított a tudat, hogy az életünknek egy szakasza minden valószínűséggel lezárul, többé nem fogunk babát várni (se lányt, se fiút). Ali végig lányban bízott, azt mondta, ha eddig nem született fiú, jobb az, ha az egy szem negyedik fiút nem kényezteti az anyján kívül még 3 nővére is:), és természetesen a lányok is nagyon-nagyon örülnek neki, ők is így "tervezték":).

A neveken sosem gondolkodtunk sokat, először nagyon egyértelmű volt a Borbála, semmi más fel sem merült. Miután megszületett és láttuk leírva, hogy Pettkó-Szandtner Borbála, elhatároztuk, hogy ezentúl csak kétszótagú neveket fogunk választani (Alinak egyszer egy OTP-s bankkártyájára nem fért ki a neve és Aladár helyett azt írták rá, hogy Ala - vicces, hogy én így sok év távlatából Alira emlékeztem, de végülis mindegy, sosem használta).
Szonja neve is azonnal megvolt (in memoriam F. M. Dosztojevszkij:)), Pankánál csak azon gondolkodtunk, hogy Anna, Panna vagy Panka legyen, a lányok ugyanis határozottan Pannit kértek (három hetes volt, amikor Pöttyös Panni lett, mert elkapta a nővéreitől a bárányhimlőt). Ali egyébként néha még ma is gondolkozik rajta, ha le kell írnia, hogy mi is lett tulajdonképpen - Panna).
Most két név merült felt, Júlia és Léna. Mivel már nem csak ketten döntünk, hanem legalább négyen (és Panka is kántálja a többiek után a hallottakat), egyelőre nincs családi konszenzus, de ráérünk, még négy hónap van előttünk.

Tegnap este Bori és Szonja egy cetlire irogatott, mint kiderült, lányneveket. Listáról akartak sorsolni:). Bori nevei: Juli, Léna, Emese, Janka. Szonja nevei: Kamilla, Kaktusz (:-), Boglárka. Hogy honnan jutottak eszükbe ezek a nevek? Fogalmam sincs, nincsenek ilyen nevű barátnőik, nekem főleg a Kaktusz tetszik, de még alszunk rá néhányat...

hétfő, július 28, 2008

Megint egy zsúfolt hétvége mögöttünk, címszavakban megpróbálom összefoglalni. Csütörtökön elmentünk a csajokért Bajára, pénteken védőoltás, rohangálás, iskolatáskavásárlás (...) Szegeden. Gyors találka Ancsával, akinek hála egy hatalmas zsák ruhával lettünk gazdagabbak, Sári kinőtt ruhái, tele Borira illő ősziekkel és még néhány a születendőnek is. Nagyon-nagyon örülök nekik, jó érzés ez a gondviselés.
Szintén gyors látogatás Szabiéknál, ahol Panka (nevenapja alkalmából:) gazdagodott egy matrjoska-babával és könyvekkel mindhárman. Családilag pedig szilvásgombócot kaptunk ebéd gyanánt.
Este Makám koncert Sárival ((olyan megható, hogy a hasamra nézve többen széket ajánlottak fel, azért a legkényelmesebb mégis a földön volt)), ahonnan Nagyihoz mentünk, szombaton vissza Bajára, én onnan tovább Mohácsra, egy szőlőhegyi pincében szervezett érettségi találkozóra. Jaj de jó volt visszamenni az időben és sajnos milyen rövid volt az este... Persze, ha sok ember öt évig együtt lakik egy kollégiumban, együtt fedezik fel Franciaországot, Belgiumot, színházaznak, filmeznek, ablakon kimásznak, leérettségiznek és hihetetlen sok dolgot csinálnak együtt, akkor mire is lehetne elég öt évente az a pár óra?
Vasárnap Balatonra indultunk, Ali unokatestvérééknél ebédeltünk Ali szüleivel, nővéréékkel, nagymamájával, kicsit fürödtek a lányok a hideg Balatonban, majd meglátogattuk Zsófit és a bátyjámat, este 8 körül indultunk haza Almádiból.
A csajok hihetetlen jól bírták ezt a durva menetet, nagyon rendesek voltak és ezért nagyon hálás vagyok nekik. Édesek, na. és jó, hogy újra itthon vannak.
Makám koncerten. Borcsa, Sára + Panna, Szonja.

kedd, július 15, 2008

A digitális fényképező átka, hogy rengeteg kép készül, aztán nem győzünk válogatni közülük és végül mind egy könyvtárba kerülnek a számítógépen. Horvátországban többszáz képet csináltam, nehezen választottam ki azt a néhányat, amit még elbír a blog, de ezt a kettőt azért még ideteszem, Alit a lányokkal a szállásunk teraszán, ami egyébként nagyon klassz nyugati fekvésű volt, így nagyon jó volt ott reggelizgetni (és Borika távcsövével sasolni a madarakat).
Egy hét csend számítógép és telefon nélkül (kétszer használta Ali a telefont, egy sms a Nagyinak, hogy megérkezttünk és egy másik a Nagyapa 65. szülinapján, itt épp íródik valamelyik).
A gép videó-funkciójátt pedig sajnos ritkán használjuk, de egyik nap, amikor Panka reggeltől estik "énekelgette", hogy "O Tannenbaum", azt megörökítettem. Elénekli a csiga-bigát is (ha valaki nem ismerné fel a szöveget:). Soha egyik gyerekünk sem selypített, nem keverte a mássalhangzókat, a nagyok mind a ketten gyönyörű tisztán beszéltek, Panka persze kettejük helyett is, amin mi nagyon jól szórakozunk. Remélem, majd idővel megtanul szépen beszélni, de addig még lesz néhány mulatságos hónapunk:)

video

hétfő, július 14, 2008

Ausztriában jó dolgozni, már csak azért is, mert itt 14 havi fizetés van, vagyis júniusban és decemberben dupla (igaz, hogy az iskolát is 12 hónapra fizetjük, júliusban és augusztusban is ugyanannyit, mintha járnának a gyerekek). Hála a "nyaralós fizetésnek", az elmúlt héten Horvátországban voltunk, szombat reggel indultunk, nagyon gyorsan és jól telt az út, a csajok is élvezték, talán a pocakomban a baba nem annyira, mert egész úton rugdosot, kapálózott, talán a biztonsági öv zavarta, talán a sok ücsörgés, de talán semmi, csak fészkelődött. Kora délután a lányok már a sós vízzel ismerkedtek, az Isztria északi részén, Umag mellett, Valicán volt a szállásunk.
Mindenféle strandot kipróbáltunk a környéken, kavicsosat, sziklásat és az utolsó két napon homokosat is, hét nap alatt vagy tíz strandon jártunk, volt köztük kiépített "igazi" strand is (természetesen az is ingyen, még a parkoló is), és gyönyörű, szinte kietlen part is, amit gyakorlatilag családilag uraltunk. Az egyik legérdekesebb az Umagon belül, a városban volt, egyik este, bevásárlás után fedeztük fel:
Szerdán próbáltunk kirándulni, de Borika annyira nyűglődött, hogy csak a tengerre szeretne menni, hogy végül nem erőltettük, a Lim-öbölig jutottunk, és Vrsar-ban fürödtünk, ahol a gyerekeket szinte dobálták a hullámok.
Bori első nap elhatározta, hogy most megtanul úszni és kitartóan gyakorolt minden nap (Ali úgy tanította, hogy folyamatosan eresztette ki a karúszójából a levegőt, míg végül teljesen lapos lett és levehette). A végére már nagyon ügyes volt, szinte ki sem jött a vízből.
Első nap Szonjának elszakadt a strandszandálja, vasárnap reggel azzal kezdtük a napot, hogy szandált kerestünk Umagban, és azzal is zártuk, mert délután Bori is elvesztette a tengerben az övét, hiába kerestük, nem találtuk meg, ráadásul egy szikla meg is sebesítette a lábát, de ezen kívül semmi kellemetlenség nem ért bennünket, nagyon jól éreztük magunkat.
A legjobb dolog, hogy Panka Horvátországban már egyáltalán nem használt pelenkát, még éjszakára sem és sosem történt baleset, mindig szólt, hogy "pisilni kell" vagy "valami van a fenekemben":) még útközben hazafelé is az autóban, és mindig ki tudta várni, hogy megálljunk egy parkolóban. A visszafelé út egyébként borzalmas volt, 12 óra alatt értünk Umagból Kiskunhalasra, Nagyihoz, mert itthon kinéztük az útvonalat a Viamichelin-nel, de ott rájöttünk, hogy nem akarunk a drága és lassú, mert forgalmas horvát autópályán fizetni, inkább Szlovénián keresztül jövünk, a szállásadóink is ezt tanácsolták. Utolsó nap az umagi kikötőben Ali le akarta tölteni az útvonalat egy intermet kávézóban (8 kuna/10 perc, ami Ali szerint majdnem hatszorosa egy bécsi internet kávézó árainak). Az első gép nem szerette a pen drive-ot, a második lefagyott, a harmadikkal látszóg sikerült, de otthon, amikor betettte a laptopba, az nem ismerte fel. Így csak az emlékezetére és érzésre hagyatkoztunk, talán kicsit kerültünk is, de a hosszú útban az is benne volt, hogy a horvát-szlovén határon 28 km-t tettünk meg 3 óra!! alatt (illetve Maribor és Kiskunhalas között már nem volt autópálya:).
Bori és Ali meg a kormoránok:Szieszta

szerda, július 02, 2008

Akárcsak gyerekkoromban, én most is nagyon szeretem a nyári szünetet. Panka is, Szonja is, Bori már kevésbé, neki hiányzik az iskola, a gyerekek (gondolom, az állandóság és a ritmus). Mivel Ali nincs itthon, senkihez és semmihez nem kell alkalmazkodnunk, akkor eszünk, iszunk, alszunk, amikor jól esik, szóval minden nagyon szép, a lányok együtt játszanak, én igyekszem takarítani, tegnap megvarrtam a hetek óta rám váró sötétítő függönyt az étkezőbe és nagyon nagy szabadság, hogy nem kell délben az iskolába, óvodába mennem időre. Bori tegnapi programja: reggeli után Tündér Lalát olvasott, utána kötött, majd ebédig az udvaron voltak (nagyon klassz hűvös, árnyékos!) ebéd után kb pont így folytatta (A Tündér Lalával nagyon kitartó!). Szonja játszott Pankával, délután közösen a szomszéd fiúkkal, akiktől Szonja lenyűgöző gördeszkás trükköket tanult, az ötéves Raymond pedig biciklizni tanította Pankát:).
Ma reggel elsétáltunk gyümölcsért a boltba, és hazafelé láttam, hogy a postás ott toporog a kerítés előtt, odasiettem, akár engem keres, akár Corettáékat, gondoltam, át kell vennem azt a nagy fehér borítékot, amit szorongat (Corettáék elutaztak, így most én vigyázom a virágaikat és a postájukat).
Akkor egy igazi meglepetés ért minket: a csomag címzettjei: Bori, Szonja, Panka. Mondanom sem kell, nagyon izgatottak lettek, hát még amikor kirepült három Cipelő Cica a borítékból! Azonnal tudták, melyik kié, ami igazán ritka, mert általában ilyesmiket szoktak mondani, hogy "mutasd, hadd nézzem meg, de édes, nézd, milyen cuki az enyém is, nem cserélünk?". És benne volt a könyv is, amiből az első mesét azonnal kellett elolvasnom. Úgy kezdődik, hogy a három testvér szépen összepakolta a szobáját, ám amikor elmennek otthonról, az építőkockák nagy zajjal a szőnyegre zúdulnak. Itt Bori felkiáltott: "szegények, akkor kár volt rendet rakniuk!". Most így azt is megértettem, miért nem pakolnak össze a szobájukban, soha nem lehet tudni, mi történik azután...
Eddig is ajánlottam a könyvet csupán a képek alapján, de most, miután már olvastunk is belőle és a lányok azóta csak "cicáznak", még jobb szívvel teszem, mert rövid, vidám mesék gyönyörű, édes színes képekkel, a lányok nagyon örülnek és igazán hálásak vagyunk Írisznek. A jövő héten elutazunk, már el is döntötték, hogy a cicák fogják őket szórakoztatni a hosszú úton az autóban:)