csütörtök, december 18, 2008

Juli ma négy hetes.
Ennek örömére elvittem gyerekorvoshoz, aki meg volt vele elégedve. Már joggal remélhetjük, hogy nem csak a kezdeti sárgaság miatt aludt/alszik olyan sokat és továbbra is megtartja ezt a jó szokását.
Vagy rosszul mérték a kórházban, vagy nőtt 5 centit. Hízott 750 g-ot, ami ahhoz képest, hogy csak 4 óránként eszik, nem rossz. Ja és éjszaka is csak egyszer, maximum kétszer kel fel este 8 és reggel 8 között, szóval nagyon-nagyon rendes gyerek.
Itt nincs védőnő. A doktornőnél a vizsgálat így történt: a rendelési idő előtt 20 perccel kaptunk időpontot, még a betegek előtt. le kellett teljesen meztelenre vetkőztetnem, megmérte a súlyát, hosszát, fejét, majd a csípőjét először kézzel nézte, utána befektette egy pihe-puha bársonyágyba, ahová pont "beszorul" egy oldalán és hozott egy UH készüléket, mindkét oldalról készített 2 ultrahang képet is, alaposan megvizsgálta és mindent rendben talált. Meg kell jegyeznem, hogy Juli a teljes vizsgálat alatt csendben, egy hang nélkül nézelődött.
Kaptunk egy osztrák kiskönyvet (itt együtt van Mutter-Kind, nekem így a az első kilenc hónapra vonatkozó rész üres marad), egy nyomtatványt Bécs gyerekkórházairól, az ügyeletekről, hogy mindig kéznél legyen és ne kelljen keresgéni.
Juli születési dátuma alapján kinyomtatott egy "személyre szóló" levelet, ami tartalmazza azt a 9 időpontot (átlag két hónapos intervallumokkal), amikor 5 éves koráig ajánlott megjelenni az orvosnál (az is ott van, hogy miért). Legutoljára majd 2013. szeptember 21. és 2014. január 20. között kell mennie:), utána belép az életébe az iskolaorvos.
A levél végén van néhány tanács, pl ne aludjon 20 foknál melegebb szobában illetve hason, aludjon a mi szobánkban és minél tovább kapjon csak anyatejet...
Ismét megállapítottam, hogy milyen gördülékeny itt minden. Azt már írtam, amikor voltam tavaly a csajokkal az orvosnál, hogy a doktornő nem fehér köpenyben, hanem "normális" ruhában van és valamiért nagyon otthonos az egész rendelő, de azért szerencsére mi nem szoktunk oda járni.

Juli születése kapcsán még eszembe jutott pár, már sokkal objektívebb dolog, mint közvetlenül utána, ezeket ide ömlesztem, aztán lezárom magamban az életünknek ezt a szakaszát, hiszen (sajnos:) több kisbabánk már nem fog születni.

Először is valami, amit csak most értettünk meg - vagyis most hittük el azt, amit 2 és fél éve mondott Szegeden az orvos.
Panka születése előtt egy nagyon jó tavasznyitó kerti buliban voltunk barátoknál. Amint hazaértünk, lezuhanyoztam és éreztem a rendszeres méhösszehúzódásokat, de amire beértünk a kórházba, már nyoma sem volt semmiféle fájásnak. Vártunk egy csomót, az ügyeletes orvos azt mondta, már nem mehetek haza, mert teljesen nyitva a méhszáj, azonnal hívta az orvosomat, aki burkot repesztett és adott oxitocint (a kórházban sosem érnek rá semmire) erre én mondtam, hogy akkor inkább maradhattam volna otthon, hogy az oxitocint megússzam és ő azt válaszolta, hogy igen, viszont akkor reggel garantáltan arra ébredtem volna, hogy fel sem bírok kelni az ágyból, mert jön a gyerek. Na, akkor ezt el sem hittük, de most már tudom, hogy ha akkor nem sietek annyira, akkor talán Panka is otthon/autóban (:-) született volna, hiszen Julival is arra ébredtem, hogy "jön a gyerek", előtte mindig félbemaradtak a fájások, amiket én emiatt jóslónak gondoltam.

A kórházzal kapcsolatos pár mondatot azért tartottam fontosnak, mert Szegeden annyira más volt minden és itt nem elsősorban a kényelemre, tisztaságra gondolok, persze az sem utolsó de nekem nagyon jól esett az, ahogy itt bántak a babákkal. Sopronban, amíg inkubátorban kellett lennie a fénykezelés miatt, addig is vették a nővérek a fáradtságot, hogy első reggel akár másfél-két ml (nem túlzok) lefejt előtejet is felszívjanak fecskendőbe akár óránként és összegyűjtsék, odaadják neki (mert 6 órán keresztül nem vették ki), pedig az inkább csak a tálka és a fecskendő összemaszatolásának tűnt, a szegedi tapasztalataim alapján ilyet el sem tudtam képzelni, ott még az is zavarta a csecsemős nővéreket, ha egy anyuka csak úgy bement "lábatlankodni", hogy ránézzen a gyerekére, ha az éppen inkubátorban feküdt.
Ez azért jó, mert azt gondolom, hogy javulnak a szülészetek illetve újszülött osztályok és hamarosan minden a legjobb lesz mindenütt (előbb-utóbb csak eljön ez is:).
Azt persze nem tudom, hogy Juli orrát leszívták volna-e, ha azonnal megtehetik (20 perc után már minek?), lemosták volna-e róla a magzatmázat, megvárták volna-e, hogy ne pulzáljon a köldökzsinór, mielőtt elvágják... nem tudom, de szeretném remélni, hogy akkor is így történt volna minden, ha ott születik. A szülésznő mindenesetre (nagyon-nagyon kedves volt) azt mondta, hogy "minden babának így kellene megszületnie, ahogy neki, csak mi (gondolom, az orvosokra gondolt) nem hagyjuk"... (azért ez sok mindent sejtet).

Azt egyébként, hogy az első három lányunk kórházban született, soha egy pillanatra sem bántam meg, az, hogy újra és újra ezt választottam, mutatja, hogy semmi komoly bajom nem lehetett az első, második szülésnél, persze nagyon egyszerű, sima, gyors születések voltak. Szonjánál, de főleg Pankánál sokat gondoltam az otthonszülésre, Ali nagyon támogatta volna, én mégis a kórház mellett döntöttem, mert így éreztem a biztonságot. (azóta is eszembe jutott, hogy mi van, ha valaki otthon születik és gyorsan, nagyon besárgul. Akkor mégis be kell vinni a kórházba, hogy a fénnyel segítsenek ürülni a bilirubinnak? - ezt a kérdést csak azt érti, aki látott már tónustalan, álomszuszék sárga kisbabát).
A harmadik szülésem után már biztos, hogy nem a kórházat választottam volna, ha a bécsi otthonszülős honlapon nem horror árakat találtam volna - ezúttal valóban csak a pénz miatt döntöttem így. Az, hogy negyedszerre a sors felülbírálta a döntésemet, csak szerencse volt, amiért hálás vagyok.
Sokszor eszembe jut az a kép, hogy Ali felemeli Julit a piros törölközőben. Ali arca is és a baba arca is. Ali örült, Juli szuszogott. És persze az is, hogy Ali milyen remekül segített mindenben. Közel voltunk a kórházhoz, de eszébe sem jutott, hogy megpróbáljon rábeszélni, hogy bírjam már ki azt a 4 km-t, pedig valószínűleg ő nem gondolta át azt, ami nekem átfutott az agyamon, miután elfolyt a víz, vagyis, hogy nem elég elérni a kórházig, ki kell szállni a kocsiból, fel kell állni, el kell menni a liftig, be kell menni a szülőszobára, beszélni kell az ügyeletesekkel stb... én tudtam, hogy ez képtelenség. Persze, lehet, hogy mindezt látta rajtam csak ő figyelt rám, nem úgy, mint az orvos két és fél éve, aki láthatta, hogy szétmegy a derekam és mégis hidegen hagyta, mint az is, amikor kértem, hogy a lábaimat ne tegye kengyelbe (csak, akkor, Pankával volt ilyen kengyelesdi, egész egyszerűen szörnyű volt, utólag ezt a gátvédelem terhére írták).
A legutolsó szülésben nem volt semmi tudatosság, azt, hogy a gát nem sérült, annak a szegedi szülésznőnek is köszönhetem, aki jól védte, így már kb tudtam, mit kell tennem. Meg persze a baba súlyának is és végül valami szerepem nekem is lehetett benne, de ezt nem értékelném fel túlzottan, hiszen ösztönös volt. Egyik gyerekünknek sem volt nagyobb a fejkerülete, mint ennek a babánknak, de kétszer mégis volt gátmetszés, még akkor is, ha nagyon kicsi és a szülés után pár órával már nem is fájtak. Csak azért volt, mert ez a "szokás". remélem, egyre kevésbé általános.
Négyből kétszer szültem oxitocin nélkül, kétszer pedig azzal. Tudom, hogy hihetetlen nagy a különbség és mégis azt gondolom, hogy nagyon gyakran adnak a szülő nőknek oxitocint. feleslegesen.
A burkot mindháromszor megrepesztették, amint beértem a kórházba, gondolom, csakis kényelmi okokból, szintén feleslegesen.
Nyolc és fél éve az első szülésnél kaptam beöntést, a többi háromnál viszont nem (mert mindig túl "későn" értem be:) és soha nem volt semmi "baleset", ami indokolná ezt a rutineljárást. Szerintem a szervezet magától is kitisztul a méhösszehúzódások alatt, legalábbis a tapasztalataim alapján igen.
Persze, ezekkel semmi újat nem mondok, mindenki tudja, hogy egy csomó dolog hiába és feleslegesen történik egy kismamával a szülés előtt/közben, csak azért, hogy az orvosoknak könnyebb legyen a dolguk és gyorsabban megszülessen a baba. mert nem hiszem el, hogy minden csak a biztonság miatt történik.

És persze arról már nem is szólva, hogy elveszik, mindenféle illatos vackokkal lefürdetik a babákat, na ezt még a biztonságra is nehéz ráfogni. Pedig nem kellene, hogy bármi baj legyen a kórházi szülésekkel, ha nem "levezetni" akarnák, hanem csak ott lenni arra az esetre, ha ez indokolt. Lehet, hogy csak azt akarják elhitetni az orvosok, hogy nélkülük ez nem ment volna (sajnos többnyire sikerül is). Bár engem ez már nem érint;), azért remélem, a kórházakban egyre több szerepet kap a természetesség és az ösztönök. Igaz, egyszer a Kossuth rádióban hallottam (Vendég a háznál), amikor egy anyuka arra panaszkodott, hogy x kórház milyen rossz volt, mert senki rájuk se nézett, csak tanácstalanul feküdt a szülőszobán a férjével, senki nem vizsgálta meg, hogy hogy halad a szülés és össze is vesztek az orvossal emiatt. Ők elvárták volna, hogy valami "szakember" folyamatosan tájékoztassa őket mindenről és egyáltalán: legyen ott. Szóval ilyen is van. hogy valami szép közhellyel fejezzem be ezt a nagyon elnyúlt, kesze-kusza bejegyzést: nem vagyunk egyformák:).

4 megjegyzés:

gemelcsi írta...

Miért van az hogy egy kicsit nyugatabbra mész és minden olyan flottul megy? Néha azért azt gondolom, hogy nagyon nagyon sok múlik az embereken. Több mint ahogy gondolják.

panka írta...

Hát engem így szülés előtt eléggé megérintett most mindez, amit leírtál...Annyira szeretném megtapasztalni, hogy milyen úgy szülni, hogy "nem piszkálnak bele", és persze a szülésznőm meg az orvosom ezt is ígérik, azzal a kikötéssel, hogy "amíg minden rendben halad." Csak nem teljesen egyértelmű, hogy ez a határ hol húzódik, mert szerintük pl. ha úgy látják, hogy én fáradok, akkor kell az oxytocin, mert nem jó, ha elhúzódik.(És tényleg nem csak úgy értik, hogy nekik nem jó, de ez akkor is eléggé egyéni megítélés kérdése...) Borit jóóóó sok oxytocinnal szültem, és mivel eddig az az egy szülésélményem, hát nincs összehasonlítási alapom, hogy milyen lett volna nélküle, de tartok tőle, hogy valamivel kíméletesebb.
Na mindegy, vég nélkül tudnék most ilyeneken rágódni itt, de nem teszem, mert nem segít, csak remélhetem, hogy most olyan gyorsan, és magától értetődően fog haladni a szülésem, hogy valóban békén fognak hagyni...

nyagi írta...

Gemelcsi,
az a fura, hogy amikor elkezdtem ide a soproni kórházba járni (vérvétel, stb), már akkor is azt gondoltam, hogy milyen sokkal jobban működik minden, mint Szegeden. Egyáltalán, még a zebrán is jobban átengednek, pedig ez is Magyarország, csak épp nyugati határszél. Ausztriában viszont (sajnos) valóban egész más sokminden, pedig még messze sincs. És ez biztos, hogy az embereken múlik...

Panka,
Szonjával nagyon könnyű, gyors szülésem volt (oxitocin nélkül:), pedig Borinál én is kaptam oxitocint. Minden baba máshogy érkezik, szurkolok neked, hogy könnyen jöjjön a kislányod és hagyjanak békén benneteket! Most már nem várat sokat magára, ha jól sejtem:)

mamazon mama írta...

Hát igen, itthon a legnagyobb feladat szülés közben az orvost irányítani :)