kedd, december 23, 2008

Amikor két gyerekem volt, mindig úgy gondoltam, hogy nincs ideálisabb a testvérek közötti kis korkülönbségnél. 22 hónap van közöttük, általában ugyanazt a mesét szeretik este hallgatni (csak általában, Bori elég ritkán hajlandó kompromisszumokra, de Szonja szinte mindig), bármikor bármit tudnak együtt játszani és egyáltalán, mindig együtt vannak. (sokszor már ikreknek is nézték őket, na, ezen mindig nagyon meg szoktunk lepődni...).
Tegnap délután Szonja átment a szomszéd kisfiúhoz játszani, Bori pedig diavetített Pankának. Volt olyan mese, amit háromszor egymás után is türelmesen letekert, mert Panka úgy kívánta. Közben én sütöttem a konyhában és megállapítottam magamban (amit mostanában már olyan sokszor), hogy mennyire jó a testvérek közötti nagy korkülönbség.
Szonja és Bori tényleg, őszintén nagy segítség a pici Juli mellett, hozzák neki a pelenkát, a ruhát, betakarják, ringatják, ha sír és nem azért, mert kérem, hiszen alig várják, hogy segíthessenek, "babázhassanak". Ugyanakkor persze Pankának is olvasnak, segítenek felhúzni a harisnyáját vagy a kabátját... sorolhatnám, mert tényleg rengeteg dolgot (örömmel) megtesznek.A korkülönbség nem számít. Minden ideális, a lényeg, hogy jó, ha van a gyerekeknek testvérük. Minél több, annál jobb:).

5 megjegyzés:

Endy írta...

Làtszik a kèpeken is, milyen jò testvèrek, olyan szèpek vagytok ìgy egyutt!
Kìvànok bèkès, szeretetteljes karàcsonyt! Andrea

panka írta...

Szerintem is így van, mindkét verziónak vannak előnyei. Bár a kis korkülönbségről még egy pár napig nem tudok saját tapasztalatból nyilatkozni :-), de már most látom, hogy csomó minden milyen jó lesz, még ha fárasztó is lesz. De a nagy korkülönbség előnyeit ismerem, mert nálam 5 és fél évvel fiatalabb a húgom, és nagyon jó testvérek voltunk mindig, és vagyunk ma is. Remekül eljátszottunk együtt akkor is, mikor ő még kis ovis volt, én meg már nagy iskolás, csak persze nem pont ugyanúgy, mintha közel lettünk volna egymáshoz korban. És igen, anyukám a mai napig emlegeti, hogy mekkora segítség voltam neki a húgom mellett.

Egyébként meg gyönyörűek a lányaid! :-) Bori meg olyan nagylányos ezeken a képeken, hogy egy pillanatig meg sem ismertem, mikor megjelent az első kép. :-)

barb írta...

szia, annak idejen szonja lanyomnak varrtal egy szep babat. tunderiek a lanyok a foton (es biztos az eletben is). gratulalok az uj baba megjovetelehez es a felig-meddig otthonszuleshez is.

Rózsa írta...

Sziasztok!
Nagyon szép, nyugodt ünnepet kívánunk nektek! Sok örömet, nevetést, és egy kevés pihenést:)
Sok puszit küldünk: Annusék

nyagi írta...

köszönjük a jókívánságokat!

Barb,
az almás manót a kedvenceim között tartom számon:), remélem, Szonjának is jóbarátja lett.