csütörtök, november 27, 2008

A kórházban sokat gondolkodtam a lányok születésén, akaratlanul is, hiszen annyira egyformák voltak mindannyian pár napos korukban, hogy mindig eszembe jutottak a nagyobbak is, ha ránéztem a legkisebbre. Egyiknek kicsit sötétebb volt a haja, a másiknak kicsit több, a harmadik kicsit ducibb volt, a negyedik kicsit hosszabb, de mégis mindegyiket újra látom a pici Juliban. Az a legvacakabb ebben a kórházi létben, hogy Alival nem tudtuk hamar átbeszélni, hogy mi hogyan történt velünk csütörtök éjszaka, csak amikor hazajöttem kedden. Akárhogy is volt, kimondhatatlanul hálásak vagyunk mindketten a sorsnak, hogy nem értünk oda és érezhettük, hogy milyen természetességgel jön Juli erre a világra. Ali már az első gyereknél is szerette volna, ha otthon születik, én sosem bíztam magamban, nekem a Szeged-Bp. távolság mindig is túl nagy stressznek tűnt ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzak rajta. (itt Bécsben csak az ára riasztott el:))
Most pedig olyan meglepően nyugodt voltam, persze könnyű akkor, ha határozottan semmi választási lehetőség nincs, ha érzi ez ember, hogy most el kell engedni a babát. És mennyivel könnyebb így, mint amikor legalább 3 idegen ember is áll a szétterpesztett lábaid mellett és meg akarják mondani, hogy mit és hogyan csinálj (pedig viszonylag mindháromszor békén hagytak, összességében nagyon jó emlékeim maradtak és mindig sima, gyors szüléseim voltak). Mindhárom kórházi szülésemnél a tolófájásoknál oldalra akartam fordulni, tudtam, hogy nekem úgy lenne a jó, de nem engedték (...), pedig hanyatt fekve mennyivel nehezebb volt, emlékszem, fájt a derekam.
Most végre szülhettem oldalt, félig ülve, félig fekve, semmi de semmi fájdalmat nem éreztem és amikor a kezemben fogtam a babát, kikerekedett számomra a világ. Ez a boldogság kárpótolt minden egyes valaha bekötött oxitocin infúzió, mindhárom burokrepesztés és mindkét gátmetszés miatt. Helyre kerültek bennem a dolgok és emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam.
Alinak elmondhatatlanul hálás vagyok. Nem lehetett neki könnyű a vajúdó felesége mellett vezetni, figyelni az autópályán (miközben én sokkolom, hogy itt gyerek feje), felhívni az orvost, stb., egyáltalán,"tiszta fejjel" jelen lenni. Nekem olyan aggódónak tűnt, amikor kiszállt a kocsiból a törölköző miatt, de lehet, hogy csak hozzám képest, hiszen én akkor már hihetetlenül nyugodt voltam. Már tudtam azt, amit ő csak fél perc múlva tudott meg, hogy minden a lehető legnagyobb rendben halad a maga útján.

Még valamit le kell írnom, mert szinte mindenkit érdekelnek a "technikai részletek", nem akarom egyenként elmesélni, egyszerűbb itt egyszer elmondanom:).
Amikor még várandósan aggódtam, hogy odaérünk-e majd időben, még viccből mondtam is Alinak, hogy ha nyár lenne, kevésbé aggódnék, mert szoknyában még talán el lehet képzelni, hogy valaki megszül az autóban, de mi van november végén?
Amikor itthonról elindultunk, a cipőmet nem volt erőm felhúzni, épp csak belebújtam és gondolom, azonnal lerúgtam a lábamról, amint beszálltam a kocsiba. Ahogy megálltunk, úgy emlékszem, Alit kértem meg, hogy segítsem lehúzni rólam a farmert, mert egyedül nem ment (ülve, pocakkal, folyamatos fájások mellett). A térdemig toltam kb. (vagy tán valamivel lejjebb) és mivel oldalt feküdtem, nem is volt szükség arra, hogy teljesen levegyem. Levenni csak akkor kellett, amikor kiszálltam a kórház előtt az autóból, addig semmiben sem akadályozott. (ott meg ugye kaptam helyette egy csinos lepedő-szoknyát). Hát ez is ilyen egyszerű volt, én meg feleslegesen előre aggódtam (:-), mert az eddigi tapasztalataim alapján úgy képzeltem, hogy szülni széttárt lábakkal sokás:D.

Végül egyébként nem az ügyeletes orvosnak lett igaza, aki kategórikusan kijelentette, hogy a szülés helye a gyerek világra jöttének a helye, vagyis jelen esetben az út széle:). A szülésznőnek lett igaza, a szülés befejezésének a helyszíne a mérvadó, ezért a szülés hivatalosan a lepény születése miatt intézményen belülinek számít.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

HÚ, EZ EGYRE IZGALMASABB ÉS ÉRDEKESEBB! Jó lenne,ha elmesélnétek, mielőtt elfelejtitek ezt a nagyon friss élményt,még részletesebben, személyesen. Bár erre most kicsi az esély, 4 gyerekel, Bécsben. puszi nektek! foltángyöngyi

Névtelen írta...

Ja igen, még valami: ha esetleg még emlékeznél a fermernadrágod márkájára,akkor valami szponzori pénzt kisarcolhatnátok a gyártótól! szlogen: nemcsak hétköznap komfortos viselet, de autóban szülésnél is absolutely causal! :-D fgy

Kati írta...

És a ti szempontotokból mi jelentősége van annk, hogy intézményen kívüli-e?

nyagi írta...

Kati,
az égvilágon semmi jelentősége, csak mulatságosnak gondoltam, hogy ezen vitáznak. Mellesleg a kórházi anyakönyvvezető azt mondta, hogy ha intézményen kívülinek vennék, akkor nem intéznék a kórházból az anyakönyvi kivonatot, a taj-kártyát és lakcímigazolót, hanem mindennek személyesen kellene utánajárnunk. Vagyis (ha ez egyáltalán igaz) mi jól jártunk. Nem mellesleg a kórház is, mert egyébként gondolom, nem kapták volna meg azt a kb 100 ezer (?) Ft-ot, ami egy spontán szülésért jár nekik.

Kati írta...

Aha, bejött volna a jó kis otthonszülős feeling az anyakönyvveztetésnél :).

Hargitaiék írta...

Ezek után nem csodálkoznék, ha leforgatnák veletek a Simon Menyhért születésének remake-jét :)
Éljen Renaultbanszületett Julika! (Bíborbanszületett Konstantin meg szégyenkezhet a snassz neve miatt) :)