péntek, november 14, 2008

Amikor 9 éve vártuk Borit, először azt mondta az orvos, hogy még ne örüljek, egyelőre nem biztos, hogy jól megtapad, majd ráérek örülni a 12. hét után. Akkor jöttek a ciszták, amikről írtam régebben és amit úgy kommunikált, hogy azért tulajdonképpen előfordulhat, hogy egészséges lesz a baba. Mire felszívódtak ("Ágnes, én borítékoltam volna magának ezt az eredményt, de tudja, jobb félni, mint megijedni..."), megállapította, hogy bizony baj van, még félidőnél is épp' hogy tartok, de a méhnyak rövid, nyílik a méhszáj. Innentől szigorú fekvés, mondta. Először megijedtem, elhittem, persze, miért ne hittem volna, aztán pár nap után rájöttem, hogy nagy bajom nem lehet, ha nem vérzek, nem görcsölök, nem fáj semmim, ezért elmentem egy másik orvoshoz, aki nevetett egyet és azt mondta, hogy bizony, lehet végig feküdni, de akkor nehéz lesz a szülés -a méhnyak valóban rövidebb alapból egy picit, de ezzel semmi baj.
Bori 37. hétre született, valóban kicsit korábban, mint vártuk, de érett, egészséges baba volt, 2790 grammal. Szonja 2990-nel született, ezután az orvos (a másodszorra választott, aki mind a három lányunk születésénél jelen volt) levonta a bölcs következtetését, miszerint a méhem 3 kg-ig van kalibrálva, nagyobb babát nem bír, akkor már végleg kinyílik (...). Erre Panka persze bőven rácáfolt. Vele is hamar kezdett nyílni a méhszáj, a doki azt mondta, hogy csak március közepéig maradjon, majd, hogy jaj de jó lenne kihúzni áprilisig. Április 23-án született... A nyíló méhszáj (és a durva jóslófájások) miatt én úgy éreztem, mintha már régen meg kellett volna születnie, pedig az volt a kiírás napja.

Most december 1. a terminus. Még több, mint két hét és én máris úgy érzem, hogy bőven itt az idő, hiszen 9 éve elhitették velem, hogy én "koraszülős" típus vagyok, bár erre mind a négy várandósságom tökéletesen rácáfolt (az az első orvos pedig biztos, hogy továbbra is minden anyukával el akarja hitetni, hogy nélküle egy gyerek sem születne, és aki ugyanúgy szocializálódott, mint én, hogy a fehér köpeny előtt fejet hajt, az el is hiszi, jó esetben előbb-utóbb vált).

Bízom benne, hogy ezúttal jó orvost találtam, nem vizsgálgat, nem rémisztget, de bennem azért most is sokszor felmerült, hogy a negyedik lányunk idő előtt jön. És megint eljutottam oda, ahová két és fél évvel ezelőtt: már-már sürgetném az érkezését, aztán azt gondolom, hogy nem szép dolog "siettetni", de tény, hogy nehezen viselem ezeket az utolsó napokat (hehe), heteket. Fáradt vagyok. és én sosem 40 hétre készülök:). Azért persze tudom, hogy akkor jön, amikor akar, nem érdekli igazán sem a telihold sem a hidegfront, sem a nyűgjeim, sem a türelmetlenségem. És ez jól is van így.

7 megjegyzés:

gemelcsi írta...

Én mindkét gyermekemet a 39. héten szültem. Teljesen biztos voltam benne, hogy a harmadiknál is így lesz, hiszen erre vagyok formatálva:-)
Hát nem így lett. Villőre plusz két hetet vártunk. A végén már nagyon türelmetlenül...

kat írta...

De jó hallani rólatok, már izgultam, hogy mi lehet.
Türelem és kitartás, nincs már messze az a december elseje;-)
Én az elsőt és a harmadikat a 40. héten szültem, a másodikat a 37. hét végén, de annak oka volt, nem érezte már jól magát szegénykém odabenn. Negyedszerre is a 40. hétre készülök, bár már most nagyon fáradt vagyok néha, és hol van az még!!! (32. hét)

panka írta...

Borinál én már a 37. héten folyton szülni akartam, úgy éreztem, most már mindjárt kibújik, és bíztattam is, hogy már jöhet, várjuk... Mikor megszületett 40 hét 3 napra 2800 grammosan,(54 centihez, úgyhogy jó vékonykának is nézett ki) akkor kifejezetten lelkiismeretfurdalásom lett, hogy ezt a gyereket akartam én sürgetni. Nagyon örültem, hogy ő jobban tudta mi a jó neki, és bentmaradt több mint 40 hetet, még mindig rossz belegondolnom, hogy milyen icipici lett volna, ha valóban megszületik akkor, mikor én akartam volna.
Ettől függetlenül persze most sem 40 hétre készülök, mivel végig itt lógott a levegőben, hogy mi van, ha korábban jön a baba, de talán a fent említett okokból már türelmesebb leszek, ha mégis kivárja az idejét ez a baba is. Biztos nyűgös lesz a vége, de nagyon igyekszem majd felidézni, hogy milyen is volt, mikor pár hete egy iszonyatos durva hasgörcs után egy 27 hétre született babáról olvastam, nézegettem a kis fényképét, és csak azon imádkoztam, hogy velünk ez ne történjen meg. Százszor inkább a túlhordás - még ha nagyon nehéz is már a végén.

De, továbbra is fenntartom, hogy az az érzésem, nálatok hamarosan(szerintem a még jövő héten) megérkezik a baba. (Kíváncsi vagyok igazam lesz-e. :-) De valamiért így érzem. )

KAnya írta...

Ági, sokat gondolok rátok, megértelek, ugyanígy éreztem én is mindhárom gyereknél, de valahogy ez most olyan távolinak tűnik, jó, hogy olvaslak téged és tudok emlékezni ezekre az érzésekre. Erőt, türelmet, kitartást kívánok a hátralévő időre! És szeretettel drukkolok:-)

Rózsa írta...

Biztos vagyok benne, hogy nincs túl sok időd magaddal foglalkozni :)
Amikor meg a nap közepén elfáradsz, persze, hogy eszedbe jut, mennyivel egyszerűbb az élet nagy pocak nélkül. Mindig kétkedve hallgattam azokat akik minden percét élvezték a terhességnek. Mert szerintem az utolsó pár hétről sok minden elmondható, csak az nem, hogy csodálatos lenne. Ha pedig még pici gyerekünk is van,akkor pláne nem. Inkább, csak aggódás, meg lelkizés, hogy sikerül-e eleget foglalkozni a gyerekekkel.
Ti biztos, hogy megoldjátok, mert Ali nagyon gondos apa. Szóval ne nagyon izgulj (ha tudsz). Egy-két hét bármilyen hosszúnak is tűnik, azért csak eltelik :)
Sok puszi nektek

Névtelen írta...

Ágnes, Ali!
Én is sokat gondolok rátok mostanában, az utolsó hetek izgalmai: mi lesz? hogy lesz? milyen lesz? egyel többen leszünk...valóban kitartás, hamarosan csoda töténik...
antalandi
Ui: képzeld elkészült Kata babája :-)

Névtelen írta...

Minden nap megnézem a blogot és ha már két napig nem írtok, rögtön azt gondolom, hátha...Ali ugye rögtön felteszed, ha megérkezett Kiskaktusz!? Puszi:ancsa