kedd, október 28, 2008

Az emeletes ágyas bejegyzésről eszembe jutott, hogy akartam írni az osztrák adózásról. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy szegény kis Magyarországot gyalázzam:-), vagy pláne nem szeretnék senkit elkeseríteni, de azért szerintem tanulságos.
Életem első harminc egynéhány évében nem kellett adóbevallást csinálnom, utána sajnos Mo-n is kellett, mert talán két-három éve az APEH (vagy ki tudja ki) szabályosan megtiltotta az szbk-nak, hogy ők csinálják a bevallást. Igazából én szerettem adóbevallást csinálni mindig logikusnak gondoltam, pont olyan ideális időtöltés volt és mindig kaptam is vissza pénzt, ami külön jól esett. A baj az az volt vele, hogy rettenetes mennyiségű papírból kellett "dolgozni".
Idén már nem így volt a mostani magyar bevallásom csak harmadik nekifutásra sikerült, ami leginkább azért volt, mert nem akartam elhinni, hogy van pofájuk elvenni a családi adókedvezményemet/lakástámogatást (kb 250 000 Ft együtt) csak azért, mert véletlenül most egy kicsit jobban keresek. Egyébként valóban nem éreztem jogosnak, mert én továbbra is az alsó középosztályba tartozom, csak most egy másik ország alsó középosztályába és ennek megfelelően, nincs fölösleges pénzünk. No, a végén túltettem magamat a dolgon, mert ezt a pénzt zömmel nem befizetni kellett csak nem kaptam vissza.
Itt az egész úgy kezdődött, hogy kaptam a Finanzamt-tól egy levelet, hogy nagyon derék dolog, hogy adózom, ebből tud működni az ország , de természetesen mindenkinek csak annyit kell adóznia, amennyit kell és én többet adóztam. Ha szeretném ezt a pénzt megkapni, akkor menjek be a hivatalba, vagy regisztráljak online és valljam be amit kell.
Online regisztráltam kaptam egy levélben azonosítót és jelszót (szerintem kb. 3 nap múlva). Ezután kis segítséggel bevallottam az adómat. Egyetlen egy számot nem kellett írnom sehova! Csak kérdésekre kellett válaszolnom, hogy vettem-e számítógépet, van-e gyerekem, dolgozik-e a feleségem, voltam-e külföldi tanulmányúton, milyen messze lakom a munkahelyemtől, fizetek-e egyházi adót stb.
Ráklikkeltem, hogy oké és átutalták a pénzt két hét múlva valamint küldtek néhány számítást arról, hogy mit is csináltak.
Sok pozitív dolog van ebben, amit leírtam, de számomra a legfontosabb az volt, hogy otthon mindig mindenki az adózás egyszerűsítéséről papol és ezalatt azt szokták érteni, hogy szüntessenek meg minden kedvezményt. Ezt az érvet én el szoktam hinni, az egyszerűség az jó, sőt azt is hajlamos hinni az ember, hogy ez valami EU trend.
Mindenesetre Ausztriánál én nem szeretnék európaibb Mo-t és úgy tűnik, itt mindenre van kedvezmény, és valamiért mégsem bonyolult az adózás. Amúgy meg szerintem az egyetlen elfogadható állami beavatkozás az életbe az adókedvezmény. Engem mindig rettenetesen bosszant, amikor valakik elmondják mi is jó az országnak vagy nekem. Ne mondják el, adjanak rá adókedvezményt, ha az valóban jó az országnak...

4 megjegyzés:

idrah írta...

Itt No-ban nem kötelező adóbevallást készíteni (persze bizonyos határ alatt, de ez elég magas). Egyszerűen jobban jár az állam, mert tudja, hogy az adóelőlegként levont összeg nagyobb, mint ami amúgy fizetendő lenne... Persze az adóelőlegnél már figyelembe veszik a családi adókedvezményt (ami elég jelentős már két gyereknél is), de pl. ha van egyéb elszámolnivaló, akkor megéri bíbelődni az adóbevallás készítésével. Ha nincs, akkor meg pár fillérrel jól jár az állam, az adófizetőnek meg nincs papírmunkája, és esetleg a kitöltésben segítő szakembernek fizetendő összeget is megspórolja...

gemelcsi írta...

Hát Franciaországban is rettenetesen egyszerű a dolog. Tulajdonképpen kiküldenek egy előre kitöltött papírt/vagy online doksit és neked csak el kell fogadni, aláírni. Ha esetleg még a feltüntetetteken kívül is van bevallanivalód azt hozzáteheted. Egyébként családi adózás van a gyerekek számának növekedésével jelentősen csökken az adó:-)))

KAnya írta...

Ági, ha van erőd, kedved, írj össze hét dolgod magadról! A játék részleteit megtalálod nálam!

Névtelen írta...

Azt hiszem, jobb, ha ide nem is írok semmit... hihetetlen, hogy ilyen országok is vannak! Miért vagyunk mi pl. Magyarországon felsőfokú végzettségű közalkalmazottként luxusadósávban két kisgyereket nevelve úgy, hogy kettőnk összjövedelme gyessel-családi pótlékkal együtt összesen nettő 180 ezer havonta, persze semmiféle adókedvezmény nincsen (és nincs se vállalkozás, le "leköltségelés", se "munkahelyi juttatások", se egyéb hasonló, minden fillérünket látja adóhivatal)??????