péntek, augusztus 22, 2008

A gyerekeink már egészen jól, de legalábbis nagyon sokat beszélnek németül. A nagyok délutánonként Klaraval kutyajátszótérre járnak, amíg Panni alszik, majd estig lent játszanak a szomszéd gyerekekkel az udvaron, folyamatosan hallom, hogy beszélnek (meg a szomszéd fiúkat, amint magyarul kiabálják azt a néhány szót, amit a csajok tanítanak nekik).
Aminek az előbb voltam fültanúja: Panni ül valami járművön az udvaron, éppen autózik ezerrel, amikor a 3 éves Annabella kiabál, hogy "Panna". Panna felkapja a fejét és visszaszól: "ja?". Azt hiszem, ezzel kimerül a német szókincse, de ezt olyan magabiztossággal mondta, hogy még engem is megtévesztett, azt hittem németül folytatja a csevegést.

Ali reggelinél kérdezett egy szót tőlem (biciklizés közben olvasta egy óriásplakáton - a munkahelye és a lakás között mindig minden plakátot elolvas, pusztán nyelvtanulási céllal:), de én sem ismertem, Bori persze rögtön rávágta, mit jelent magyarul. Na ez jó érzés volt (eszembe jutottak a középiskolai belga tanáraim ovis gyerekei, akik magyar szavakkal bombázták a szüleiket, ők pedig, szegények persze semmit nem értettek belőle). Fantasztikus, hogy a gyerekek milyen jól megtanulnak egy új nyelvet. Arra gondoltam, hogy ha a mindennapos intenzív nyelvtanfolyamot beleszámolom az albérleti díjba, akkor egész jól állunk, egye fene, még ezt a nagy rumlit is hajlandó vagyok elnézni a lépcsőházban és az udvaron, mert a mérleg mindenképpen pozitív.

Nincsenek megjegyzések: