szombat, június 28, 2008

Nem csak az ovinak lett vége, hanem az iskolaévnek is, Bori szeptembertől másodikos lesz.
Két nagy borítékot kapott az osztálytanítótól, az egyikre Borbála volt írva, a másik, vaskosabb borítékra pedig az, hogy Familie Pettkó-Szandtner. Mindkettőre nagyon kíváncsiak voltunk, az elsőben volt egy osztálykép sötétrózsaszín, szétnyitható lapra ragasztva, benne egy halványrózsaszín lapon a Borinak szóló szerintünk nagyon szép vers az osztálytanítótól.
A másik egy 9 oldalas (szintén) kézzel írott értékelés, általános résszel kezdődik: az első osztály célja, feladatai, elért eredményei, amit az osztálytanító és a szaktanárok értékelése követ. A vélemények nagyon egyformák, szinte mindenki leírta róla, hogy csendes, nyugodt, vidám kislány. Úgy kezdődik, hogy reggelente mindig nagyon nyugodtan, zárkozottan és kivétel nélkül mindig mosolyogva lépett a terembe. Nyugalma, csendessége ellenére gész évben nagyon aktív volt, az idegen nyelvi akadályokat sok kitartással, akaraterővel és bátorsággal vette, amiket mind hozott magával. Leírja a tanító, milyen nagy élmény volt neki is, amikor Bori először, fejszámolásnál jelentkezett és természetesen, magabiztosan válaszolt németül, illetve, amikor magától elkezdett beszélni. Ami szerintünk a legjobb az egész értékelésben, hogy az utolsó hetekben az is feltűnt a tanítónak, hogy a padtársával vidáman fecsegett, ennek mi nagyon örültünk Alival.
Amit az óvónőktől is mindig hallottunk és magunk is tudjuk, azt most is olvashattuk: nagy figyelemmel, szeretettel hallgatja az összes mesét.
Az osztálytanító és az orosztanár is megemlíti, hogy nagyon szépen rajzol, többen írják, hogy a kezdeti zárkózottsága ellenére nagyon gyorsan és nagyon boldogan vett részt minden feladatban, közös játékban, a kézimunkatanár azt írta, hogy a kötést nehezen tanulta meg, de amikor komoly kitartásának köszönhetően sikerült, nagyon büszke volt a munkájára, az első kötött manóra.

Az értékelésnek örülünk, mindennel egyet értünk, hiszen Bori valóban csendes, szeret feladatokat megoldani, és rendkívül kitartó. Mindig mindent addig gyakorol, amíg végül sikerül neki.
Most éppen kérte, hogy olvassuk el a Tündér Lalát, mi nemet mondtunk, mert ha rajta múlna, reggeltől estig ülne és mesét hallgatna, erre levette a polcról, kiment az étkezőbe és elkezdte olvasni magának. kíváncsi vagyok, meddig jut, szerintem kezdhette volna valami kis rövidebb mesével is...
Az osztálytanító a legutóbbi szülői esten elmondta, hogy ne várjunk csodákat, a gyerekek még nem tudnak furulyázni - én azért vártam. Most hozta haza először a furulyát, évvégén, és meg kellett állapítanom, hogy furulyázni majd másodikban fognak megtanulni:)) de ő azért nagyon büszke rá, akárcsak arra a furulyatokra, amiről írtam januárban, hogy közösen nemezeltük az osztállyal.

9 megjegyzés:

idrah írta...

Ági, jót nevettem a furulyás résznél, mert nálunk is nagyon hasonlóak az érzések... :-)
Ákosék év közben is hazahozhatják a furulyát, gyakorolhatnak otthon is önszorgalomból. Ákos néha előveszi, gyakorolgat, de a dalok lejátszása még nem igazán megy, és én sem tudok sajnos segíteni. Persze ez nem is cél, majd szép lassan a maga tempójában halad az osztálytársakkal együtt :-).

idrah írta...

Ja, azt elfelejtettem írni, hogy gratulálok Borinak a szép értékeléshez!!!!! :-)

Majd ha Bori is és Ti is úgy gondoljátok, hogy itt az ideje, megosztjátok a bizonyítványverset a nyilvánossággal???? ;-) ;-)

kat írta...

Úgy látszik, ez minden suliban más, mert Dani például kifejezetten szépen furulyázik, és csak a suliban gyakorolta. (ő is elsős volt most) Minden dalt, amit tanultak, hibátlanul eljátszik, sőt próbálgatja magától eljátszani azokat a dalokat, amiket sosem tanultak. Szeretem hallgatni:))
Mielőtt azt gondolnátok, valamiféle zenész család lehetünk, és biztos kifejezetten muzikális a gyerek, elmondom, hogy a családban szinte mindenki botfülű, engem kivéve;-)

idrah írta...

Kat, ügyes Dani, ha már dalokat is játszik :-o. Mi ettől még messze vagyunk, bár lelkes Ákos, de még nem igazán érzett rá a dologra :-).

Tímea írta...

Sziasztok!
Borcsa is elsős, és ő is nagyon ügyesen furulyázik, még a verse is a furulyáról és a zenélés öröméről szól. Sokáig csak lejátszotta a látottak alapján a dalokat, számolgatta, hogy hová kell tenni az ujjait, aztán egyik nap egyszerűen mintha "bekattant" volna neki, ha elénekelt egy ismert dalt, le is tudta játszani, aztán már játszogatott minden félét, egyik nap pedig Palya Bea lemezével fújta együtt, majd utána már egyedül is a dallamokat. Az osztályban is tanított a többieknek új dalt. Nagyon örültünk neki, mert a mi családunkban sincsenek zenészek és mert másban elég visszahúzódó volt az osztályban. A kötés neki nagyon nem ment, úgy csinál mintha nem érdekelné, de azért kiderült, hogy bántja a dolog.

nyagi írta...

Ez a furulya-tanítás biztosan jobban működik Magyarországon! Több iskolából hallottam, hogy az elsősök szépen furulyáznak, nálunk azt mondta az osztálytanító, hogy valahogy elhalkulnak a furulyák és elcsúsznak a dallamok, ha ő leteszi a sajátját.

Idrah, nálunk pont azért nem is lehetett eddig hazahozni a furulyát, mert nem éreztek rá a gyerekek, bár Adventre tervezték, csak januáfban kapták meg, belefújni meg csak február körül. Na de majd jövőre:))
Én nagyon örülnék neki, semmilyen hangszeren nem tudok játszani, jó, hogy ők majd előbb-utóbb fognak tudni!
(A verset persze, megosztjuk, csak nem tudtam eddig eldönteni, hogy illik-e közszemlére tenni a "szerző";) tudta nélkül:)

Kat, elhiszem, hogy szereted hallgatni Danit, teljesen megértem:)

Timi, örülök, hogy Borcsa ilyen ügyes, képzelem, milyen büszke lehet magára (joggal!), mert Borika még az egyetlen "der Mai..." kezdetű dalocskát is nagyon büszkén fújja! (na jó, van még egy, de többet nem is gyakoroltak, csak kettőt).

idrah írta...

:-) Ákosék is csak januárban kapták meg a furulyát, és ők is csak februártól kezdtek tanulni :-).
Az, hogy hazahozhatták rendszeresen, amiatt volt, hogy két szülő (akiknek semmi nem tetszik, és szerintem hamarosan el is fogják hagyni a waldorfot :-/) kifogásolta, hogy miért nincs minden áldott nap házifeladat. Az osztálytanító tudja a dolgát, hisz 25 éve waldorf tanár, mindenki meg is bízik benne. E két családon kívül. :-( Végülis Herr K. nem akart konfliktusokat, így azt mondta, hogy mikor nincs "írásbeli" házi, akkor ott a furulya. Nálunk úgy működött, hogy mikor Ákos kedvet kapott, elővette, fújdogálta (általában az erkélyen, hogy hadd örüljenek a szomszédok és az utca :-D). De házi feladatként én nem furulyáztattam.

És annak, hogy fognak hangszeren játszani a gyermekeim, én is nagyon örülök, mert nekem sem adatott meg. Még mindig nagy álmom, hogy valamin én is megtanuljak, de fogalmam sincs, nem késő-e...

gemelcsi írta...

Én csak azt szerettem volna megjegyezni, hogy milyen gyönyörű a furulyatartótok. Nálunk a gyerekek kötötték, és sajnos egész évben tok nélkül volt a furulya mert kb májusra lett kész. ráadásul az Iringóé rövid és nagyon széles lett (valahogy minden sorral szaporodtak a szemek)
Idrah, szerintem soha sem késő elkezdeni hangszeren tanulni, feltéve, hogy találsz rá időt.

nyagi írta...

:) ez azért nagyon vicces, mert amikor Bori tanulta a kötést, sálat akart kötni itthon, és mindig le kellett fejtenie, mert folyton szaporodtak a szemek. Egyáltalán nem értettem, hogyan, végül ő jött rá a megoldásra, hogy valahogy sor közben megfordul... Én is még csak kötött furulyatartót láttam, ez a nemez ezért jó, mert nagyon klassz puha és vastag. Egy szombati napon csináltuk a kézimunkatanár segítségével együtt (a szülők a fizikai erőhöz kellettek), mindemki bármilyen színt, mintát választhatott hozzá, mind más és mind nagyon gyönyörű lett.