szerda, március 26, 2008

Még mindig nem vagyok babonás, de most már el fogok gondolkozni rajta.... Péntek este mentünk Nagyihoz, és amikor beértünk a városba, átszaladt előttünk egy fekete macska. Viccből megjegyeztük, hogy remélhetőleg semmi baja nem lesz az autónknak (legutóbb itt írtam fekete macskás kalandunkról). Borika persze azonnal a macskák védelmére kelt az emberek hülyeségével szemben, de talán másnap, amikor beültünk egy csereautóba, ő is gyanakodott:)
Az autónk tavasszal lesz 5 éves. Mi másfél éves korában vettük egy barátunk barátjától. Szombat reggel mentünk Szegedre barát-látogatóba és egy nagyon halk percegő hangot hallatott, amit csak akkor hallottunk, ha teljes csend volt a kocsiban (mondta is a szerelő, hogy szerencsére jó fülünk van). Mivel elmentünk a Renault szervíz előtt, Ali úgy döntött, megkérdezi, belenéznének-e, hátha csak valami csavar. Belenéztek, de be már nem indították, vízpumpa, ennyit mondtak. Ha szétmegy, akkor nagy lesz a baj, nem vállalják a felelősséget. kaptunk egy vadonatúj csereautót, szépen átpakoltunk (a csajok nagyon elégedettek voltak a plusz extrákkal, mint pl. ablakroló). Tegnap kiderült, hogy ezzel az autóval már nem értünk volna haza Bécsbe és persze, amikor visszakaptuk, ott hagytunk 122 ezer Ft-ot (javítás + kölcsönautó)... (Ali szerint örülünk, hogy volt miből, mert ha még Szegeden dolgozna, ez nem ment volna).
Tegnap este későn értünk haza, Pankának 39, 3 volt a láza (nem látszott rajta, csak érezni lehetett a forróságot) és az udvarunkban még mindig hó van, de járt itt anyuszi, amíg nem voltunk itthon és Tekla (öt hete van egy ékszerteknősünk) is nagyon jól viselte a néhány nap táplálék nélküli magányt.

7 megjegyzés:

Ali írta...

Nem Ali szerint örülünk, hogy volt miből, hanem ennek objektíve örülünk. Nehezen tudom magamat beleképzelni, hogy mi lett volna, ha...
Mindenesetre egyrészt nem kellett volna cserekocsi, tehát 32 eFt-vel olcsóbb lett volna, nem Halason csináltatjuk a 90 000 km-es szervízt, azaz lehet, hogy kicserélték volna a vízpumpát is és nincs ez az egész. De ez mind fikció, mert maga a 90 000-es szervíz kifizetése is gyakorlatilag kivitelezhetetlen lett volna szinte. No persze, ha nincs ez a fekete macska:-)
Filozofikus kérdés: okozhat-e egy halasi fekete macska olyan vízpumpa problémát, amit 2-3 nappal korábban már Bécsben is hallottunk? Amúgy ez a kérdés jól megvilágítja a fekete macskák által okozott károkat.

Nyerges Ágnes írta...

én aznap hallottam először, igaz, hogy a macska előtt, de azt még a macska után sem gondoltam, hogy ez ilyen súlyos:)

Rózsa írta...

Hát nagy szerencse, hogy van kire/mire fogni az autó összes baját :)mert ugye, ha macska nincs, akkor az az autó is még csak 20e km-t futott volna?
Hogy van Panna? Makacs láz, vagy csak úgy átsuhant rajtatok egy vírus?

Ali írta...

Macska nélkül sem 20000 km lenne az autóban. Viszont két hónapja volt a 90.000 szervízen, ahol például Szegeden céloznak rá, hogy jó lenne a vízpumpát is kicserélni, mert bár nem része a szervíznek, de tönkre szokott menni. No, erről csak a macskák tehetnek.
Ami, egyébként valóban bosszantó, hogy a teljes vezérműszíj szetet (amit 90000 km-enként kéne cserélni) most 4000 km után ki kellett cserélni.

Hargitaiék írta...

Lehet, hogy a 90000-es szervizen nem cserélték ki :( Sajnos nem mindegyik márkaszerviz egyforma. Talán célszerű volna ezentúl a szegedibe hordani a kocsit (már ha Bécsben nincsenek jobbak, mert azt sem tarom kizártnak...)
Panka hogy van?

gyöngyi írta...

Ideje egy szervizt keresnetek, ami megbizhato! A NIssannal olyan de olyan dolgokat lattam, hogy no! Allati nagy a különbseg szerviz es szerviz között. A Steuerkette az allando problema a Nissanoknal is, erdmes lenne Kulanzot kerni a Renaultnal! De kapasbol a cegvezetönek cimezve, mert akkor az Priofall!

Névtelen írta...

Sziasztok, voltatok Szegeden? Igazán bejöhettetek volna, bár biztosan nagy rohanás közepette teltek a napok. Legalább az itteni fekete macskáink hátha ellenszert jelentettek volna az ellen-fekete macskák okozta ároknak, bár én már gy ideje nem hiszek a fm babonában, ahányszor ezek itt az udvaron átszaladnak előttünk, na mindegy. Na, mindegy. üdvMitics