péntek, március 21, 2008

Meg kell követnem a postát. ma megérkeztek a babák, bár már lemondtunk róluk, múlt hét eleje óta utaztak Sopron és Pest között. Eddig előfordult már párszor, hogy ilyen lassan ért oda, de akkor mindig működött a nyomkövetés, meg tudták mondani, melyik hivatalban lehet, hol akadt el útközben. Tudtuk, hogy hol kell kerestetni. Most azért mondtunk le róla, mert azt mondták Sopronban, Pesten, az illetékes postahivatalban illetve a központi zöld számon is, hogy semmit nem látnak, csak azt, hogy feladták, Bp.-re nem érkezett meg (még azt is mondták, hogy amint odaér, felhívnak, de nem tették).
Na ez nagy öröm! Működik a Magyar Posta:)

7 megjegyzés:

Hargitaiék írta...

Azért érdekes, hogy annak is örülni kell, ami természetes kell legyen :( Késmániás ismerősök több külföldről rendelt és meg nem érkezett cuccról számoltak be, gondolom a postás azóta azzal szalonnázik. A gyorsposta nem biztos, hogy annyival drágább. Szerintem hívd fel a honlapon a vevők figyelmét a többféle szállítási lehetőségre, megemlítve a biztosított csomag opciót és a futárszolgálatot is! Ha valaki pl. saját maga választja ki és küldi el az anyagot, hogy teljesen az igénye szerinti babát kapja meg, ráadásul időben, azt úgysem kárpótolja a posta által fizetett pénz, és szerintem nem sajnálna további pár száz forintot

gyöngyi írta...

valszeg a postas nem vegzett aznap a kezbesitessel, es hazament alukalni -a babak emg valahol addig szinten "pihentek". hallottatok,hogy msot a Posta 2 milliardbol korszerüsiti az utcai levelszekrenyeket? lecsereli. Eleg görenyül nez ki az uj. no comment. (kettö milliard! kettö milliard!!!)

idrah írta...

Hurrá Ági!!!!

Ez nagy öröm mindenkinek... :-))))

Akinol írta...

See here or here

Névtelen írta...

I found this site using [url=http://google.com]google.com[/url] And i want to thank you for your work. You have done really very good site. Great work, great site! Thank you!

Sorry for offtopic

Névtelen írta...

I found this site using [url=http://google.com]google.com[/url] And i want to thank you for your work. You have done really very good site. Great work, great site! Thank you!

Sorry for offtopic

Névtelen írta...

[url=http://www.bettybrigade.com/]Viagra Generic Online[/url]