vasárnap, december 28, 2008

Egyre többen:)Ezt a három képet mégis ideteszem, valamelyik este, már Karácsony után készültek az étkezőasztal mellett a földön - ott mostanában nagyon jól érzik magukat a gyerekek, kár, hogy Bori épp nem volt ott. Ő biztos éppen a kedvenc nyuszijának a pulóverét kötötte (kaptak Karácsonyra mindketten bambusz kötőtűt meg két kosár fonalat), vagy olvasott (döbbenet, hogy milyen folyékonyan olvas)...
Egyébként vicces, hogy Julit akárhová tesszük, előbb-utóbb biztos maga köré vonzza a többieket is.
Egy kis kiegészítés az utolsó bejegyzéshez.
Bori kapott Karácsonyra egy vekkert. Már régóta szeretett volna, azóta mindig csörög, hogy mikor kell reggelizni, ebédelni, meddig kell játszani, stb. Szonja egyik este mondta, hogy ő is szeretne egy csörgőórát, hiába ajánlotta fel neki Bori, hogy reggel majd ő nyomhatja le, ez természetesen nem ugyanaz, nem elég. Ali kedvesen még azt is megjegyezte, hogy kaphat ugyan egyet ő is, de nem is ismeri még jól az órát, így teljesen felesleges. Na, ezután jött a sírás. Pedig ez aztán Szonjára egyáltalán nem jellemző. nem is értettük, igaz, hogy késő volt és láttuk rajta, hogy nagyon álmos, de azért ez nem elég ok ekkora szomorúságra. Már a homlokát nézegettem, hogy lázas-e, mert annyira nem értettem, hogy miért sír ilyen keservesen. Elmondtuk neki, hogy közte és Bori közt 2 év van és normális, hogy Bori már jobban ismeri az órát, már tud kötni, stb és persze, nem is lenne jó, ha két év alatt egy gyerek semmi újat nem tanulna. Mondtuk, hogy próbálja csak összehasonlítani Julit Pankával. na, ezen jót nevetett és reggel már boldogan mászott fel az emeletes ágyra Borihoz, hogy lenyomja a vekkert.
Igen, a kis korkülönbség néha nagyon rossz:), hiszen Szonja érthető módon nem igazán érzi magát kisebbnek Borinál. Annak nagyon örülök, hogy legalább már nem középső gyerek.

Tegnap reggel jött Klara, elhívta a nagyokat kutyát sétáltatni. Panka nem mehetett, mert hideg volt, ő lassan megy stb. Emiatt persze keservesen sírt, nem értette meg, hogy miért nem mehet a nővéreivel, hiszen ő nem is kicsi. Julihoz képest pl. kifejezetten nagynak számít.
Bizony, a nagy korkülönbség is néha nagyon rossz tud lenni:).
Mindenesetre az biztos, hogy ha veszekedés van, a két nagy egymással sokkal jobban veszekszik, mint a kicsi Pankával, vele sokkal-sokkal elnézőbbek (meglepően sokkal), vagyis neki azért mégis nagyon jó dolga van, még ha nem is mehet kutyát sétáltatni.

kedd, december 23, 2008

Amikor két gyerekem volt, mindig úgy gondoltam, hogy nincs ideálisabb a testvérek közötti kis korkülönbségnél. 22 hónap van közöttük, általában ugyanazt a mesét szeretik este hallgatni (csak általában, Bori elég ritkán hajlandó kompromisszumokra, de Szonja szinte mindig), bármikor bármit tudnak együtt játszani és egyáltalán, mindig együtt vannak. (sokszor már ikreknek is nézték őket, na, ezen mindig nagyon meg szoktunk lepődni...).
Tegnap délután Szonja átment a szomszéd kisfiúhoz játszani, Bori pedig diavetített Pankának. Volt olyan mese, amit háromszor egymás után is türelmesen letekert, mert Panka úgy kívánta. Közben én sütöttem a konyhában és megállapítottam magamban (amit mostanában már olyan sokszor), hogy mennyire jó a testvérek közötti nagy korkülönbség.
Szonja és Bori tényleg, őszintén nagy segítség a pici Juli mellett, hozzák neki a pelenkát, a ruhát, betakarják, ringatják, ha sír és nem azért, mert kérem, hiszen alig várják, hogy segíthessenek, "babázhassanak". Ugyanakkor persze Pankának is olvasnak, segítenek felhúzni a harisnyáját vagy a kabátját... sorolhatnám, mert tényleg rengeteg dolgot (örömmel) megtesznek.A korkülönbség nem számít. Minden ideális, a lényeg, hogy jó, ha van a gyerekeknek testvérük. Minél több, annál jobb:).

péntek, december 19, 2008

Borival beszélgettünk.
- anya, ha én tudnék varázsolni, akkor te már megőrültél volna.
??? (köszi:)
- miért?
- mert akkor tele lenne az egész lakás mindenféle állattal. Kutyákkal, macskákkal, tengeri malacokkal...

Tavaly azt figyelte, hogy nem hall-e kutyaugatást a karácsonyfa alól. Most tengeri malacokat remél. Azt már belátta, hogy kutyánk, macskánk nem lehet a lakásban, de ezt még nem.

csütörtök, december 18, 2008

Juli ma négy hetes.
Ennek örömére elvittem gyerekorvoshoz, aki meg volt vele elégedve. Már joggal remélhetjük, hogy nem csak a kezdeti sárgaság miatt aludt/alszik olyan sokat és továbbra is megtartja ezt a jó szokását.
Vagy rosszul mérték a kórházban, vagy nőtt 5 centit. Hízott 750 g-ot, ami ahhoz képest, hogy csak 4 óránként eszik, nem rossz. Ja és éjszaka is csak egyszer, maximum kétszer kel fel este 8 és reggel 8 között, szóval nagyon-nagyon rendes gyerek.
Itt nincs védőnő. A doktornőnél a vizsgálat így történt: a rendelési idő előtt 20 perccel kaptunk időpontot, még a betegek előtt. le kellett teljesen meztelenre vetkőztetnem, megmérte a súlyát, hosszát, fejét, majd a csípőjét először kézzel nézte, utána befektette egy pihe-puha bársonyágyba, ahová pont "beszorul" egy oldalán és hozott egy UH készüléket, mindkét oldalról készített 2 ultrahang képet is, alaposan megvizsgálta és mindent rendben talált. Meg kell jegyeznem, hogy Juli a teljes vizsgálat alatt csendben, egy hang nélkül nézelődött.
Kaptunk egy osztrák kiskönyvet (itt együtt van Mutter-Kind, nekem így a az első kilenc hónapra vonatkozó rész üres marad), egy nyomtatványt Bécs gyerekkórházairól, az ügyeletekről, hogy mindig kéznél legyen és ne kelljen keresgéni.
Juli születési dátuma alapján kinyomtatott egy "személyre szóló" levelet, ami tartalmazza azt a 9 időpontot (átlag két hónapos intervallumokkal), amikor 5 éves koráig ajánlott megjelenni az orvosnál (az is ott van, hogy miért). Legutoljára majd 2013. szeptember 21. és 2014. január 20. között kell mennie:), utána belép az életébe az iskolaorvos.
A levél végén van néhány tanács, pl ne aludjon 20 foknál melegebb szobában illetve hason, aludjon a mi szobánkban és minél tovább kapjon csak anyatejet...
Ismét megállapítottam, hogy milyen gördülékeny itt minden. Azt már írtam, amikor voltam tavaly a csajokkal az orvosnál, hogy a doktornő nem fehér köpenyben, hanem "normális" ruhában van és valamiért nagyon otthonos az egész rendelő, de azért szerencsére mi nem szoktunk oda járni.

Juli születése kapcsán még eszembe jutott pár, már sokkal objektívebb dolog, mint közvetlenül utána, ezeket ide ömlesztem, aztán lezárom magamban az életünknek ezt a szakaszát, hiszen (sajnos:) több kisbabánk már nem fog születni.

Először is valami, amit csak most értettünk meg - vagyis most hittük el azt, amit 2 és fél éve mondott Szegeden az orvos.
Panka születése előtt egy nagyon jó tavasznyitó kerti buliban voltunk barátoknál. Amint hazaértünk, lezuhanyoztam és éreztem a rendszeres méhösszehúzódásokat, de amire beértünk a kórházba, már nyoma sem volt semmiféle fájásnak. Vártunk egy csomót, az ügyeletes orvos azt mondta, már nem mehetek haza, mert teljesen nyitva a méhszáj, azonnal hívta az orvosomat, aki burkot repesztett és adott oxitocint (a kórházban sosem érnek rá semmire) erre én mondtam, hogy akkor inkább maradhattam volna otthon, hogy az oxitocint megússzam és ő azt válaszolta, hogy igen, viszont akkor reggel garantáltan arra ébredtem volna, hogy fel sem bírok kelni az ágyból, mert jön a gyerek. Na, akkor ezt el sem hittük, de most már tudom, hogy ha akkor nem sietek annyira, akkor talán Panka is otthon/autóban (:-) született volna, hiszen Julival is arra ébredtem, hogy "jön a gyerek", előtte mindig félbemaradtak a fájások, amiket én emiatt jóslónak gondoltam.

A kórházzal kapcsolatos pár mondatot azért tartottam fontosnak, mert Szegeden annyira más volt minden és itt nem elsősorban a kényelemre, tisztaságra gondolok, persze az sem utolsó de nekem nagyon jól esett az, ahogy itt bántak a babákkal. Sopronban, amíg inkubátorban kellett lennie a fénykezelés miatt, addig is vették a nővérek a fáradtságot, hogy első reggel akár másfél-két ml (nem túlzok) lefejt előtejet is felszívjanak fecskendőbe akár óránként és összegyűjtsék, odaadják neki (mert 6 órán keresztül nem vették ki), pedig az inkább csak a tálka és a fecskendő összemaszatolásának tűnt, a szegedi tapasztalataim alapján ilyet el sem tudtam képzelni, ott még az is zavarta a csecsemős nővéreket, ha egy anyuka csak úgy bement "lábatlankodni", hogy ránézzen a gyerekére, ha az éppen inkubátorban feküdt.
Ez azért jó, mert azt gondolom, hogy javulnak a szülészetek illetve újszülött osztályok és hamarosan minden a legjobb lesz mindenütt (előbb-utóbb csak eljön ez is:).
Azt persze nem tudom, hogy Juli orrát leszívták volna-e, ha azonnal megtehetik (20 perc után már minek?), lemosták volna-e róla a magzatmázat, megvárták volna-e, hogy ne pulzáljon a köldökzsinór, mielőtt elvágják... nem tudom, de szeretném remélni, hogy akkor is így történt volna minden, ha ott születik. A szülésznő mindenesetre (nagyon-nagyon kedves volt) azt mondta, hogy "minden babának így kellene megszületnie, ahogy neki, csak mi (gondolom, az orvosokra gondolt) nem hagyjuk"... (azért ez sok mindent sejtet).

Azt egyébként, hogy az első három lányunk kórházban született, soha egy pillanatra sem bántam meg, az, hogy újra és újra ezt választottam, mutatja, hogy semmi komoly bajom nem lehetett az első, második szülésnél, persze nagyon egyszerű, sima, gyors születések voltak. Szonjánál, de főleg Pankánál sokat gondoltam az otthonszülésre, Ali nagyon támogatta volna, én mégis a kórház mellett döntöttem, mert így éreztem a biztonságot. (azóta is eszembe jutott, hogy mi van, ha valaki otthon születik és gyorsan, nagyon besárgul. Akkor mégis be kell vinni a kórházba, hogy a fénnyel segítsenek ürülni a bilirubinnak? - ezt a kérdést csak azt érti, aki látott már tónustalan, álomszuszék sárga kisbabát).
A harmadik szülésem után már biztos, hogy nem a kórházat választottam volna, ha a bécsi otthonszülős honlapon nem horror árakat találtam volna - ezúttal valóban csak a pénz miatt döntöttem így. Az, hogy negyedszerre a sors felülbírálta a döntésemet, csak szerencse volt, amiért hálás vagyok.
Sokszor eszembe jut az a kép, hogy Ali felemeli Julit a piros törölközőben. Ali arca is és a baba arca is. Ali örült, Juli szuszogott. És persze az is, hogy Ali milyen remekül segített mindenben. Közel voltunk a kórházhoz, de eszébe sem jutott, hogy megpróbáljon rábeszélni, hogy bírjam már ki azt a 4 km-t, pedig valószínűleg ő nem gondolta át azt, ami nekem átfutott az agyamon, miután elfolyt a víz, vagyis, hogy nem elég elérni a kórházig, ki kell szállni a kocsiból, fel kell állni, el kell menni a liftig, be kell menni a szülőszobára, beszélni kell az ügyeletesekkel stb... én tudtam, hogy ez képtelenség. Persze, lehet, hogy mindezt látta rajtam csak ő figyelt rám, nem úgy, mint az orvos két és fél éve, aki láthatta, hogy szétmegy a derekam és mégis hidegen hagyta, mint az is, amikor kértem, hogy a lábaimat ne tegye kengyelbe (csak, akkor, Pankával volt ilyen kengyelesdi, egész egyszerűen szörnyű volt, utólag ezt a gátvédelem terhére írták).
A legutolsó szülésben nem volt semmi tudatosság, azt, hogy a gát nem sérült, annak a szegedi szülésznőnek is köszönhetem, aki jól védte, így már kb tudtam, mit kell tennem. Meg persze a baba súlyának is és végül valami szerepem nekem is lehetett benne, de ezt nem értékelném fel túlzottan, hiszen ösztönös volt. Egyik gyerekünknek sem volt nagyobb a fejkerülete, mint ennek a babánknak, de kétszer mégis volt gátmetszés, még akkor is, ha nagyon kicsi és a szülés után pár órával már nem is fájtak. Csak azért volt, mert ez a "szokás". remélem, egyre kevésbé általános.
Négyből kétszer szültem oxitocin nélkül, kétszer pedig azzal. Tudom, hogy hihetetlen nagy a különbség és mégis azt gondolom, hogy nagyon gyakran adnak a szülő nőknek oxitocint. feleslegesen.
A burkot mindháromszor megrepesztették, amint beértem a kórházba, gondolom, csakis kényelmi okokból, szintén feleslegesen.
Nyolc és fél éve az első szülésnél kaptam beöntést, a többi háromnál viszont nem (mert mindig túl "későn" értem be:) és soha nem volt semmi "baleset", ami indokolná ezt a rutineljárást. Szerintem a szervezet magától is kitisztul a méhösszehúzódások alatt, legalábbis a tapasztalataim alapján igen.
Persze, ezekkel semmi újat nem mondok, mindenki tudja, hogy egy csomó dolog hiába és feleslegesen történik egy kismamával a szülés előtt/közben, csak azért, hogy az orvosoknak könnyebb legyen a dolguk és gyorsabban megszülessen a baba. mert nem hiszem el, hogy minden csak a biztonság miatt történik.

És persze arról már nem is szólva, hogy elveszik, mindenféle illatos vackokkal lefürdetik a babákat, na ezt még a biztonságra is nehéz ráfogni. Pedig nem kellene, hogy bármi baj legyen a kórházi szülésekkel, ha nem "levezetni" akarnák, hanem csak ott lenni arra az esetre, ha ez indokolt. Lehet, hogy csak azt akarják elhitetni az orvosok, hogy nélkülük ez nem ment volna (sajnos többnyire sikerül is). Bár engem ez már nem érint;), azért remélem, a kórházakban egyre több szerepet kap a természetesség és az ösztönök. Igaz, egyszer a Kossuth rádióban hallottam (Vendég a háznál), amikor egy anyuka arra panaszkodott, hogy x kórház milyen rossz volt, mert senki rájuk se nézett, csak tanácstalanul feküdt a szülőszobán a férjével, senki nem vizsgálta meg, hogy hogy halad a szülés és össze is vesztek az orvossal emiatt. Ők elvárták volna, hogy valami "szakember" folyamatosan tájékoztassa őket mindenről és egyáltalán: legyen ott. Szóval ilyen is van. hogy valami szép közhellyel fejezzem be ezt a nagyon elnyúlt, kesze-kusza bejegyzést: nem vagyunk egyformák:).

vasárnap, december 14, 2008

Nem sok kép készül Juliskáról, mert vagy alszik, vagy tisztába teszem (a héten már textilpelenkába, kivéve éjszakára, akkor még papírba), vagy eszik, vagy örülünk, hogy ébren van és nézzük, ahogy nézelődik, szóval valahogy ritkán jutnék oda, hogy megörökítsem.
A fürdetés ez alól kivétel. Ő nagyon szereti (meg persze nagy kaland az egész családnak), nekem olyankor semmi dolgom, csak nézem őket és sokszor előveszem a gépet is. Teszek még ide két fürdős képet (magyarázat a színekre, hogy vaku nélkül készültek), mert szeretem őket és szeretem azt is, amikor a nagyok szeretgetik Julit, ezért róluk is, csak úgy, mert jó látni ezt a gondoskodást:)
Borika hihetetlenül gyengéden öleli, Szonja pedig "határozottan" tartja, nagyon jól látszik a homlokegyenest ellenkező temperamentumuk.



péntek, december 12, 2008

Juli nagyon jól érzi magát a vödörben, igaz, kádban is mindig minden gyerekünk jól érezte magát, mert Ali mindig sok vízbe tette az ilyen piciket, hogy tudjanak mozogni benne.
Itt a mi picit sárga picibabánk a vödörben:)

Az egész család asszisztál:)


Amikor nem álmos, akkor tapossa a vizet, feláll, de van, hogy összehúzza magát magzati pózba (bár sok tapasztalatunk még nincs, még épp csak kipróbáltuk, de tény, hogy jobban emlékeztet az anyaméhre, mint egy kiskád).

csütörtök, december 11, 2008

Juli a kórházban gyorsan besárgult, többször is volt fény alatt. Aznap, amikor hazajöttünk (az ötödik napon), a gyerekorvos azt mondta, jó a bilirubin érték, minden rendben.

Itthon gyanús volt, hogy sokat alszik, néha ébresztgetni kellett, mert aggasztott, hogy egy ilyen picike baba még 4 óránként sem mindig éhezik meg (de gyakrabban szinte biztos nem), ezenkívül a bőre is elég sárga. Kb két napja egész délelőtt ébren volt, majd délután úgy bealudt, hogy fel sem tudtuk este kelteni. Ali felhívta a soproni újszülött osztályt, hogy megkérdezze, mi van, ha valaki ennyire beájul, mikor kell aggódni, hogy kell ébreszteni. A nővér szerint lehet ilyen, ha pl. elfáradt de az orvost nem tudta adni, mert épp valahova elment, azt kérte, hívjuk később, de mi addigra elfelejtettük, meg Juli fel is ébredt, igaz, hogy csak a fürdőkádban... Fürdetés után Ali átment a szomszédba kérni egy mérleget, hogy tudjuk, eszik-e egyáltalán eleget. Először mondták, hogy sajnos nincs, viszont szívesen adnak egy fürdető vödröt:). Később feljött Frau K., mert talált egy régi mérleget a pincében, amit mi gyorsan átalakítottunk csecsemőmérleggé és megnyugodtunk, hogy Juli bizony hízik:

Ma elmentem a bécsi gyerekorvoshoz megkérdezni, hogy mikor nézne rá Julira. Az asszisztens, akitől időpontot kell kérni, mondta, hogy jövő héten menjek, mert akkor lesz 4 hetes, olyankor szokták megnézni az újszülötteket. Kérdeztem erről a sárgaságról, mondta, hogy ha eszik, hízik, akkor semmi baj, ha kicsit sárga a szeme, akkor kicsit sárga, van, akinek 2-3 hónap alatt múlik el.
Ez az elhúzódó anyatejes sárgaság, régen ilyenkor azt mondták, 2-4 napig nem szabad szoptatni, csak tápszerezni a babát és ettől állítólag el is múlik, de ma már azt mondják, hogy nem kell vele foglalkozni.
Egyébként nálunk Bori is besárgult, folyton aludt, olyan volt, mint egy rongybaba. Nála nagyon magas volt a bilirubin érték, be is kellett feküdnie a gyerekkórházba pár naposan fénykezelésre (borzalmas volt).

Tegnap óta adunk Julinak újszülöttkori sárgaságra alkalmazható homeopátiás szert is (Aconitum napellus 15CH - napi 2X5 golyócska vízben oldva).

Ma végre egyébként nagyon éber volt és ráadásul már egyáltalán nem is horkol:))

kedd, december 09, 2008

"Anya, a Juli horkol. nem lehet tőle aludni." - ezt Panka mondta ma délelőtt, bár Juli nem horkol, de "szörcsög" - mégsem úszta meg. Túl sokan voltunk körülötte betegek. Minden gyerekünk legalább hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott, Bori és Szonja nem is voltak soha betegek, de Panna, ha jól emlékszem, már volt. a bárányhimlőn kívül is, pedig ő nagy súllyal született, erősnek tűnt.
Most ez a kis pici Juli is taknyos, annyira sajnálom szegénykét de remélem, ő is gyorsan túl lesz rajta...

Pankánál egyébként a nagy láz úgy tűnik, valóban vízválasztó volt, azóta ugyanis képtelen délután elaludni, pedig előtte minden ebéd után nagyon nagyokat (órákat) aludt.
hát, nem egy örömteli változás, bízom benne, hogy nem marad így. na majd ha Juli már nem horkol, akkor talán visszaáll a rend:)

vasárnap, december 07, 2008

Nagykanállal kóstolgatjuk a nagycsaládos hétköznapokat. Hetekkel ezelőtt kezdődött, Bori köhögött, leginkább éjszaka, elvétve nappal is, de semmi több, majd Szonja következett, nála sem volt komoly, de neki folyt az orra is, kb egy hete múlt el és annyira azért nem volt vészes, hogy zavarta volna az iskolába járást, ették a grapefruitmag-cseppeket és kész.
Közben Ali is többször köhögött, persze biciklivel járt dolgozni, szerintem nála kb mára csengett le, komolyabb nyavalyája neki sem volt.
Panni tegnap és ma hőemelkedéssel ébredt, ma reggel 38,5 volt, ami szépen emelkedett délutánra. Kora este kapott belladonna d6-ot is, mert nagy rosszul nézett ki és 39 akárhány volt a láza. Este a mese közben hányt, amitől talán jobban lett, legalábbis az átöltözés, ágyneműcsere után végre elaludt. Mindez persze a mi szobánkban, az ágyunkon, mellette a kiságyban békésen aludt Juli.
Mondjuk, az, hogy Panni itt köhög a szobában, 'mit sem számít, mert én is ugyanazt csinálom (csak én legalább ki szoktam fújni az orrom:), ma reggel torokfájással ébredtem és mintha egyébként is mindenem fájt volna, egész nap hőemelkedésem volt, nem több, de halálos betegnek éreztem magam. és persze nagyon szerencsétlennek, hogy pont most (nem is tudom, mikor voltam legutóbb beteg). Remélem, egy ilyen nyamvadt kis vírus nem tudja Julit megfertőzni.

Sosem különítettük el az éppen legkisebbet csak azért, mert valamelyik nővére beteg volt, Panka 5 hetesen volt bárányhimlős, az anyatejnek hála, megúszta két vagy három pöttyel. Most viszont úgy érzem, meghaladná az energiámat, ha még Juli is nehezen venne levegőt, mert elkapja tőlünk.
Mellesleg még gyerekorvosunk sincs. Az osztrák "taj kártyája" már megjött (a magyar még nem), de itt ugye nem tud a doktornő még arról sem, hogy babát vártunk, hát még arról, hogy megszületett. elég ciki lenne, ha 3 hetesen taknyosan derülne ki (szerencsére nem sokat látott minket, csak a kötelező oltáson meg egy betegség alkalmával).

hát így vagyunk.
Panka este ült a székben, majd megszólalt: "nagyon fáj a lázam".

Egyébként olyan édes, soha nem hagyna ki egy fürdetést vagy pelenkacserét, semmit, ami a kishúgával kapcsolatos. Valamelyik nap ráadtam Julira a pelenkát, de a bodyt nem gomboltam be, mert valamit még oda akartam hozni, ő azonnal szólt.
- bepelenkáztad?
- igen.
- akkor miért nem bodyzod be?

csütörtök, december 04, 2008

Van egy kéthetes lányunk, egy névnapos lányunk, egy harmadik, akinek ma esett ki a negyedik tejfoga, miután lefejelte a nagyobbik húga, és még egy, akinek teljesen hétköznapi napja volt eltekintve attól az apróságtól, hogy amikor reggel az iskolába elkísérte a nővéreit, hazafelé bementek Alival a virágboltba egy mikulásvirágért és kapott a nénitől egy szál rózsát illetve simogatott a bolt előtt egy félszemű kandúrt.
Tömören ennyi a mai napunk, írni fáradt vagyok. összességében nagyon jól vagyunk bár alig van felesleges írogatós időm, de majd ha lesz, bepótolom:).

Na annyit azért mégis, hogy Juliskának tegnap reggelre teljesen begyógyult a köldöke (a csonk még a kórházban leesett), nagyon csendes még mindig, éjjelente kétszer követeli a jussát, éjfél körül és 4 körül. Ha ennél rosszabb nem lesz (fel vagyok készülve mindenre), akkor örülök. Ebédidőre ki szoktam fulladni, Pannika- szoptatás-ebédfőzés, de aztán gyorsan helyrejövök, mert ebéd után amíg a nagyok házit csinálnak, én lefekszem a kicsikkel, néha még aludnom is sikerül.

hétfő, december 01, 2008

Bár főleg Juli körül zajlik az életünk mostanában, azért egy csomó érdekes dolog történik nem csak itthon, hanem az iskolában is. Először is Borinak elkészült az ugrókötele, gyönyörű lett és persze folyton ugrál (mint az osztályukban minden gyerek). előre-hátra, egy lábbal-két lábbal, kötéllel vagy a sálával, ami épp kéznél van... A kitartó gyakorlás eredményeként már nagyon ügyes. A sárga plusz kötél "nehezékként" van benne a közepén, hogy jobb legyen a lendület. (szerintem zseniális:). Most labdahálót horgolnak.

Hétvégén volt az adventi bazár, szerettem volna írni róla, de természetesen nem sok időm jut mostanában ilyesmire. Nagyi szombat reggel ment haza, így Alival péntek este még elmentünk az iskolába, gyönyörködni a bazárban, szombaton csak ő volt a csajokkal, közben Szonját délután egy szülinapi buliba vitte, este fáradtan jöttek haza mind.
Az iskola több, mint 40 éves, így már komoly hagyománya van a bazárnak, sokan jönnek olyanok is, akiknek semmi kötődésük nincs a waldorfhoz, hiszen van ott minden: rengeteg kézműves portéka, antikvárium, az udvaron kolbászsütögetés, van orosz teaház, bécsi kávéház, a tanárok cukrozott mandulát sütnek a folyosón, gyerekek gyerekeknek árulják zsetonokért a maguk készítette apróságokat, a nyolcadikosok kötött zoknikért nehezebb sorsú gyerekeknek gyűjtenek pénzt stb... Hihetetlen gyönyörű és hangulatos az egész iskola. Akkora a tömeg, hogy a bazár idejére még forgalomváltozás is van az iskola környékén).
A büfé úgy működik, hogy aki teheti, az süt valamit, vagy visz gyümölcslevet, kencét a szendvicsekre, esetleg szemes kávét, de semmi nem kötelező. Mi sütöttünk egy kenyeret és egy mákos sütit, ezért járt 2 jegy, amit bármilyen ételre/italra be lehetett cserélni. Egyébként megéri ott enni, inni, mert minden finomság egységáron 1 euro.
Az osztályok készítenek fejenként 4-5 apróságot, amiből egyet hazahozhatnak, a többi a bazárban talál gazdára. Szonjáék gyapjúangyalokat készítettek, Boriék pedig félbevágott mákgubóba viaszgyurmából betlehemet formáztak és egy aranyszálra kötötték, gyönyörű karácsonyfadísz lett belőle.A gyerekek barkácsolhatnak mindenfélét, süthetnek mézeskalácsot, van euritmiabemutató, tanári kórus, az óvónők pedig 2 óránként bemutatnak valami bábelőadást, idén a Holle anyót bábozták. (Ha valakit érdekel, milyen a waldorf ovikban a bábszínház, kb. így kell elképzelni, a képekre klikkelve két részletben lehet megnézni. a lányok szerint az iskolai jobb volt, mint ez a Holle anyó, amit véletlenül találtam az interneten:)).
Bori és Ali egy gyönyörű manóvárat épített a bazárban és még három kicsi manót is faragtak hozzá. Szerintem annyira klassz, hogy ilyen sok mindent csinálnak az iskolában...
Tegnap délelőtt a csajok mindhárman felmentek a felső szomszédokhoz játszani, közben feljött az alsó szomszéd és megkérdezte, mikor jöhetnének át egy-két percre, mert nagyon szeretnék megnézni a babát. Mondtam, hogy akár most azonnal, Ali éppen készen lett a finom ebéddel, így egyúttal meg is hívta őket (nagyon örültek neki, mert marhapörkölt volt tejfölös galuskával és egyszer már főzött nekik ilyet, akkor túrós csuszával és nagyon ízlett mindhármuknak, így most sem utasították vissza a magyar ebédet:).
Amikor a csajok lejöttek, Clara épp a kezében ringatta Julit, Panka nézte egy darabig, majd megszólalt:
"olyan baba, mint a mi Julink"
Mondtuk, hogy igen, ő a miénk, csak most épp Claranál van. Kicsit később visszatette aludni az ágyba és bement a gyerekekkel játszani, akkor Panka kijött, mondta, hogy
"Juli az ágyában alszik, de mit csinál a másik baba?"
Megint elmondtuk neki, hogy egyetlen Juli van, az ő kistestvére, aki alszik. Azt mondta, rendben, érti jól. Tudja, hogy nincs másik.
Amikor hazamentek, Panka óvatosan szétnézett a lakásban, majd megszólalt:
"úgy látszik, a másik baba hazament".

csütörtök, november 27, 2008

A kórházban sokat gondolkodtam a lányok születésén, akaratlanul is, hiszen annyira egyformák voltak mindannyian pár napos korukban, hogy mindig eszembe jutottak a nagyobbak is, ha ránéztem a legkisebbre. Egyiknek kicsit sötétebb volt a haja, a másiknak kicsit több, a harmadik kicsit ducibb volt, a negyedik kicsit hosszabb, de mégis mindegyiket újra látom a pici Juliban. Az a legvacakabb ebben a kórházi létben, hogy Alival nem tudtuk hamar átbeszélni, hogy mi hogyan történt velünk csütörtök éjszaka, csak amikor hazajöttem kedden. Akárhogy is volt, kimondhatatlanul hálásak vagyunk mindketten a sorsnak, hogy nem értünk oda és érezhettük, hogy milyen természetességgel jön Juli erre a világra. Ali már az első gyereknél is szerette volna, ha otthon születik, én sosem bíztam magamban, nekem a Szeged-Bp. távolság mindig is túl nagy stressznek tűnt ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzak rajta. (itt Bécsben csak az ára riasztott el:))
Most pedig olyan meglepően nyugodt voltam, persze könnyű akkor, ha határozottan semmi választási lehetőség nincs, ha érzi ez ember, hogy most el kell engedni a babát. És mennyivel könnyebb így, mint amikor legalább 3 idegen ember is áll a szétterpesztett lábaid mellett és meg akarják mondani, hogy mit és hogyan csinálj (pedig viszonylag mindháromszor békén hagytak, összességében nagyon jó emlékeim maradtak és mindig sima, gyors szüléseim voltak). Mindhárom kórházi szülésemnél a tolófájásoknál oldalra akartam fordulni, tudtam, hogy nekem úgy lenne a jó, de nem engedték (...), pedig hanyatt fekve mennyivel nehezebb volt, emlékszem, fájt a derekam.
Most végre szülhettem oldalt, félig ülve, félig fekve, semmi de semmi fájdalmat nem éreztem és amikor a kezemben fogtam a babát, kikerekedett számomra a világ. Ez a boldogság kárpótolt minden egyes valaha bekötött oxitocin infúzió, mindhárom burokrepesztés és mindkét gátmetszés miatt. Helyre kerültek bennem a dolgok és emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam.
Alinak elmondhatatlanul hálás vagyok. Nem lehetett neki könnyű a vajúdó felesége mellett vezetni, figyelni az autópályán (miközben én sokkolom, hogy itt gyerek feje), felhívni az orvost, stb., egyáltalán,"tiszta fejjel" jelen lenni. Nekem olyan aggódónak tűnt, amikor kiszállt a kocsiból a törölköző miatt, de lehet, hogy csak hozzám képest, hiszen én akkor már hihetetlenül nyugodt voltam. Már tudtam azt, amit ő csak fél perc múlva tudott meg, hogy minden a lehető legnagyobb rendben halad a maga útján.

Még valamit le kell írnom, mert szinte mindenkit érdekelnek a "technikai részletek", nem akarom egyenként elmesélni, egyszerűbb itt egyszer elmondanom:).
Amikor még várandósan aggódtam, hogy odaérünk-e majd időben, még viccből mondtam is Alinak, hogy ha nyár lenne, kevésbé aggódnék, mert szoknyában még talán el lehet képzelni, hogy valaki megszül az autóban, de mi van november végén?
Amikor itthonról elindultunk, a cipőmet nem volt erőm felhúzni, épp csak belebújtam és gondolom, azonnal lerúgtam a lábamról, amint beszálltam a kocsiba. Ahogy megálltunk, úgy emlékszem, Alit kértem meg, hogy segítsem lehúzni rólam a farmert, mert egyedül nem ment (ülve, pocakkal, folyamatos fájások mellett). A térdemig toltam kb. (vagy tán valamivel lejjebb) és mivel oldalt feküdtem, nem is volt szükség arra, hogy teljesen levegyem. Levenni csak akkor kellett, amikor kiszálltam a kórház előtt az autóból, addig semmiben sem akadályozott. (ott meg ugye kaptam helyette egy csinos lepedő-szoknyát). Hát ez is ilyen egyszerű volt, én meg feleslegesen előre aggódtam (:-), mert az eddigi tapasztalataim alapján úgy képzeltem, hogy szülni széttárt lábakkal sokás:D.

Végül egyébként nem az ügyeletes orvosnak lett igaza, aki kategórikusan kijelentette, hogy a szülés helye a gyerek világra jöttének a helye, vagyis jelen esetben az út széle:). A szülésznőnek lett igaza, a szülés befejezésének a helyszíne a mérvadó, ezért a szülés hivatalosan a lepény születése miatt intézményen belülinek számít.

szerda, november 26, 2008

Köszönjük a rengeteg jókívánságot! Szeretném mindenkinek külön-külön, de azt hiszem, erre nem lesz energiám:).
Tegnap hazajöttünk Julival és bár semmit sem csináltam, eléggé elfáradtam az első itthon töltött napon, hiszen a kórházban elszoktam attól, hogy egyszerre 3 gyerek egymás szavába vágva meséljen, énekeljen és persze közben rohangáljon körülöttem, de biztos, hogy gyorsan vissza fogok szokni:D.Juli egyelőre egy nagyon csendes kistündér, békésen alszik a körülötte zsibongók mellett, akik nagyon örülnek neki, Panka mondjuk sokkal jobban ragaszkodik hozzám, mint valaha.
Mellesleg azért ilyen későn jöttünk csak haza, mert 4 napig adták neki azt a fránya antibiotikumot, pedig mint kiderült, majdnem steril az autónk (:-), mert minden kenet tenyésztésnek negatív az eredménye, vagyis nem is lett volna rá szükség (az ötödiket ezért meg is úszta).
A kórházba hoztak nekem a lányok egy-egy rajzot, mind a hárman gyönyörűt, annyira édesek voltak! Borika még ezt a levelet is hozta Julinak, a meglepetés pedig a sál volt, hogy ne fázzon télen a hidegben. Ő kötötte teljesen egyedül a legkisebb kishúgának:)

péntek, november 21, 2008

A negyedik lányunk pont olyan meglepetésszerűen érkezett a világra, mint ahogyan Húsvétkor észrevettem, hogy befészkelte magát a hasamba.

Szerda éjjel 15 perces fájásokkal feküdtem le, mindketten fáradtak voltunk, Ali is, én is. Néha szóltam neki, ő figyelte a fájások rendszerességét, nézte az időt (én ebben sosem voltam jó), végül elaludtunk. Éjfél előtt valamivel hirtelen felébredtem, a 15 percek után azt vettem észre, hogy nincs szünet. Ő így nyugtázta: ez még biztos ugyanaz a fájás, majd hirtelen azt mondta, 3 perces fájásaid vannak, induljunk azonnal. Én akkor már csak feküdtem, képtelen bármire és éreztem, hogy feszül a gátam. Valahogyan mégis elindultunk (fogalmam sincs, hogyan, arra még emlékszem, hogy a lépcső tetején egy fájásnyira lefeküdtem, mert nem tudtam volna lemászni:).
Éreztem a tolófájásokat, Ali mondta, hogy NEM tolófájás, én mondtam (kiabáltam), hogy DE tolófájás. Így telt az út a határig, szegény Ali száguldott,hívta az orvost, néha rám nézett, hogy jól vagyok-e, én persze pocsékul voltam, éreztem a baba fejét egyre jobban a gátnak feszülni. Minden erőmmel vissza akartam tartani, a gátat próbáltam lazítani, tartani.
Amikor átértünk a határon, hirtelen elöntött mindent a meleg víz. Akkor világossá vált számomra, hogy ez a baba bizony most jön, már nem tudom tovább megfékezni. Szóltam Alinak, hogy álljon meg, vegye elő a táskámból a törölközőt, mert a kislányunknak meg kell születnie.
Sosem láttam ilyen idegesnek, azt hiszem közös életünk során legelőször fordult elő, hogy én voltam a határozottabb, nyugodtabb. Tudtam, hogy minden rendben van, az egyetlen dolgom, hogy segítsek megszületni a babának. Kiszállt, kivette a törölközőt, megkerülte az autót, kinyitotta az ajtómat és nekem akarta adni. Mondtam, hogy hideg van, csukja be az ajtót, üljön a helyére és tartsa a babának a tenyerében a törölközőt, mert most meg fog születni.
A jobb kezemmel a gátamat védtem, a ballal az ülést fogtam és végre elengedtem a picibabát. Egy pillanat alatt kint volt a feje. „Tényleg itt van. Szia Baba. Jaj de gyönyörű!” hallottam, majd azonnal kicsusszantak a vállak és az egész pici, mázas test. Éreztem centiről centire mindenét, a feje búbjától a lábujjáig és örömmel megállapítottam, hogy a gátamon még egy enyhe repedés sem lehet, mert semmit nem érzek. Gyorsan bebugyoláltuk, ő hallatta a hangját, de nem sírt, csak úgy kiabált, hogy megérkezett, mi nevettünk a régen hallott újszülött hangon, én a hasamra tettem, Ali szó nélkül beindította az autót és csendben, boldogan mentünk a kórházba.

Megkerestük a gazdasági bejárót, mire a portás észbe kapott és ki akart minket hajtani, mi mutattunk a csomagra és mondtuk, hogy a szülészetre igyekszünk.
A porta előtt leparkoltunk, Ali bement szólni, nagy lett a riadalom, hirtelen megjelent két mentős és egy lány (nem tudom, orvosok voltak-e), én nyugodt voltam, ők nagyon izgultak:). Hoztak egy hordágyat, arra akartak átemelni. Vizualizáltam magamban a vicces helyzetet, amint engem átemelnek a köldökzsinórral hozzám kötött babámmal együtt, majd nevettem és azt mondtam, hogy inkább egyedül. A lány szoknyaként körém tekert egy lepedőt, én pedig a novemberi éjszakában 1 óra körül besétáltam zokniban a liftig. Ő jött velem, kérdezgette, hogy fiú vagy lány, hogy hogyan történt és nagyon izgatott volt. Felmentünk a szülészetre, bekiabált, hogy „hoztam egy kismamát, a baba már kint van, csak a lepény nincs”. Nagyon csodálkozott mindenki azon, hogy milyen nyugodtan sétálgatok, engem bekísértek a szülőszobára, a köldökzsinórt, ami már nem pulzált, elvágták és vártunk türelmesen a lepényre, hamarosan az is sértetlenül kijött. Nagyon megdicsértek a gát miatt, valóban teljesen ép maradt, persze, mint kiderült, ez a baba apró súlyának is köszönhető. (kb akkor született, mint Szonja, de 220 grammal és 9 centivel kisebb lett nála, pedig biztos voltam benne, hogy a legnagyobb lányunkat várjuk).
Az ügyeletes orvos rendkívül morcos volt, elmondta, milyen felelőtlenek vagyunk, két ujjnyi méhszájjal már haza sem szabadott volna reggel mennem, és az ötödik gyerekemmel legyek szíves majd a 36. héten befeküdni a kórházba). Időközben megjött az én orvosom is, aki elhűlt a liftben a vérnyomok láttán, tudta, hogy ez én vagyok. És valószínűleg azt is, hogy számon fogják kérni rajta, hogy hazaengedett. Emiatt kicsit sajnáltam, de elmondta, hogy ha maradtam volna, ma reggel bekötötték volna az oxitocint, hogy beinduljon a szülés és azt nagyon nem szerettem volna. Örülök, hogy ilyen ügyesen, gyorsan megszületett a maga tempójában a babám mindenféle külső beavatkozás nélkül.
Nos, Ali gyorsan még rákérdezett a nevére, hiszen előző nap sem tudtuk még, hogy Juli, Léna vagy Emma érkezik hozzánk, a csajok kérésére maradtunk a Julinál, ekkor derült ki, hogy nekem papírjaim sincsenek, mert nem csináltattam újra az elveszett iratokat, ezért újabb rossz pontot kaptunk, de nem zavart, már csak nevetni tudtam rajta.
Juli 10-es Apgárt kapott, azt mondták, meglepő módon egyáltalán nem hűlt le, gyönyörű rózsaszínű volt. Nem fürdették le, nem szívták le az orrát, nem vitték el egy apró pillanatra sem. Felöltöztették és nekem adták, hogy szoptassam, mert majd úgy tisztul az orra és végre megnéztem a magzatmázas szuszogó csomagunk arcát, aki első pillanattól ügyesen próbálkozott az evéssel. („gyere schnell Julika, itt a Frühstück”- mondta neki a szülésznő:). Fél 3 körül Ali hazament, nekem megmérték a vérnyomásom, minden rendben volt, egy cseppet sem szédültem. Mondták, hogy köszönjek el Julitól, mert ő megy az inkubátorba, hiszen egy intézeten kívül született babára külön figyelniük kell, majd reggel megkapom. Reggel jött a gyerekorvos és mondta, hogy úgy döntöttek, kap antibiotikumot, mert ki tudja, hánykor folyt el a magzatvíz és különben is, nem steril körülmények közé érkezett a baba, jobb megelőzni a fertőzéseket. Ennek nem örültem, de sejtettem, hogy így lesz (bár a szülésznőtől direkt rákérdeztem, ő úgy gondolta, nem fog kapni, mert a burok közvetlenül a szülés előtt repedt meg). Ezenkívül már első nap magasabb a billirubin érték a normálisnál, vagyis kicsit besárgult, így fény alatt van hat órán keresztül, azután mehetek hozzá szoptatni. (mellesleg nagyon segítőkészek, bármikor bemehetek, még széket is kaptam, ha csak ücsörögni szeretnék az inkubátor mellett, a fény alól nem veszik ki, de ha felébred és fejek le tejet, azt az inkubátorban is megkapja fecskendőből), ha ébren van, mindig szólnak, hogy szoptassam, mindent elmondanak, amit csinálnak vele. (néhányan azért nem akarják nekem elhinni, nem voltak 5 perces fájások, sőt néha az az érzésem, hogy azt hiszik, kifejezetten a kórházon kívül akartam világra hozni a kislányunkat, pedig az autóban aztán tényleg sosem terveztem:).
A szobában egyedül vagyok, ami sokkal inkább szállodára, mint kórházra emlékeztet. Van bent pelenkázó, fürdőszoba zuhanyzóval, wc-vel és bidével, a falon pedig egy felhívás a szoptatás fontosságáról. Persze, nagyon boldog lennék, ha otthon lehetnék, de így is nagyon örülök, mert megszületett egészségesen a negyedik kislányunk is, gyorsan, könnyen, békességben. Örülök, hogy a nagyi éppen ott volt nálunk, mert különben nem tudom, mi lett volna, ha a nagyokat is hozni kell.

Négyen vannak. Hatan lettünk és nagyon-nagyon boldogok vagyunk:)
Meg vagyok döbbenve, hogy milyen népszerű feleségem van. Nem köszöngetem meg egyesével a gratulációkat, szerintem Ági sem fogja, mert nem fogja tudni kinyitni a levelesládáját. Az mindenesetre különösen megható nekem, hogy még az én közelebbi illetve távolabbi rokonságom is nyomon követi az eseményeket.
Pár kiegészítés, hátha érdekes. A köldökzsinórt már a kórházban vágták el a lepény is ott született meg (vagy hogy mondják az ilyet). Továbbra sem gondolom, hogy Sopronba szülni rossz ötlet 40 perc az teljesen megfelelő távolság egy kórházhoz. Tegnap Borit vittem egy belvárosi születésnapi partiba és a szintén belvárosi munkahelyemről 55 perc alatt értem oda, pedig Bécs sokkal kellemesebb közlekedésű város, mint Bp.
Én már az első gyereknél is javasoltam az otthonszülést, de ez nem olyan dolog, amibe beleszólásom lehet. Ezenkívül még annyit kell elmondani, hogy én tényleg nem csináltam semmit csak tartottam a törölközőt, szóval rám nem érdemes különösebben fölnézni:-), illetve nem ezért:-)
Amúgy ahogy én látom nem annyira az a baj, hogy nem otthon születnek a gyerekek, hanem hogy túl sokáig bent vannak a kórházban, ami egyrészt bűnösen pazarló dolognak tűnik, másrészt a kórházban lévők hiányoznak otthonról. Viszont Ági emlékeim szerint szeret a kórházban, mert ott legalább valóban pihen. Bonyolult ez...
Juli egyébként meglehetősen sárga és antibiotikumot is kap, mert az soha nem ártott még senkinek, meg hátha megtanuljuk, hogy legközelebb időben el kell indulni:-) A soproni kórház nem csak szép, de állítólag jó is, Ági szerint mindenki sokkal kedvesebb, mint Szegeden. A kaja jó csak kevés. Tegnap nem mentek a csajok, csak Nagyi+Panka meg én, mert a két nagy inkább az iskolát választotta, még arra a kompromisszumra sem voltak hajlandóak, hogy előbb eljönnek az iskolából. Juli épp napozott, szóval nem láttuk. Ma megyünk este. Ha valaki aggódik a szép autónk szép ülése miatt azt már tegnap kitisztíttattam 2000 Ft volt és jobb, mint újkorában.

csütörtök, november 20, 2008

Ma éjszaka 0 óra 47 kor megszületett Juli. 2770 g 47 cm 32 cm fejkörfogat (vagy mi), ha jól emlékszem. Így ő az eddigi legkisebb babánk, de meglehetősen aranyos.
Amúgy pedig, amitől tartottunk, illetve csak Ági, mert én nem hittem, hogy ilyen a valóságban megeshet velünk, bekövetkezett. Juli a kocsiban született. Viszont teljesen kár volt ettől tartani, szerintem nem olyan rossz kocsiban szülni, legalábbis nem az apáknak, de Ági is elégedett volt a szüléssel, csak a tolófájások visszatartását viselte gondolom nehezen.

Valószínűleg el sem kellett volna Bécsből már indulnunk, mert amire fölébredtünk már 3 perces fájásai voltak Áginak, sőt ő állította, hogy ezek a tolófájások, csak én nem akartam elhinni. Mindenesetre már az IKEÁ-nál (3 km mondjuk) mondta, hogy most álljunk meg, utána meg 3 percenként. Végül a Sopron tábla után az első parkolóban született meg Juli, szerintem nagyon könnyen, Ági is minden sérülés nélkül megúszta és számomra az volt a meglepő az egészben, hogy a koponya csontjai is alig voltak egymásra csúszva, nem úgy, mint pl Pankának annak idején. Ági hihetetlen ügyes volt (gátvédelem stb.) hiába az interten sokat lehet tanulni:-)
Minden a legnagyobb rendban volt, a kórházban is csak az ügyeletes orvos volt enyhén köcsög, de én is csak rövid ideig próbáltam meggyőzni arról, hogy az élet egy kicsit komplexebb annál, mint ahogy ő elképzeli. Szerinte mindenki a kórházban legyen default-ból, és csak, ha épp ráér akkor csináljon mást.

szerda, november 19, 2008

Tegnap elment a nyákcsap. Éjjel 1-kor arra ébredtem, hogy megőrülök a fájdalomtól, aztán csak feküdtem, számoltam, megijedtem. Ali felébredt, mérte az időt és azt gondoltuk, menni kell hamarosan. Én csak feküdtem és vártam, hogy teljen az idő. Reggel időpontom volt nst-re, vagyis mindenképp kellett ma Sopronba mennünk. Azt akartam, hogy reggelig kibírjam, mert elképzeltem, hogy Panka nem örül, ha hirtelen nem talál minket, amikor felébred. Borika hisztizni fog, hogy PONT ma nem vagyunk itthon, hogy elvigyük iskolába (minden nap "pont ma" lenne:). Szonja volna az egyetlen, aki örülne, hogy lóghat egy napot, bár ha utána számol és kiderül, hogy Frau B. szerdánként velük villamosozna, lehet, hogy ő sem örülne.
Elképzeltem, hogy reggel milyen egyszerrű lenne minden, gyorsan elvisszük a csajokat a suliba, aztán megyünk Sopronba, én mindenesetre csomaggal, aztán kiderül. Visszaaludtam, felébredtem, fájtam, visszaaludtam. 5-kor felkeltem.
Az orvosommal összefutottam a folyosón, mondtam neki, hogy nem vagyok jól, fogalmam sincs, mikor kell majd indulnom, ha itt az idő. Mivel az nst is mutatott 3 durva fájást, azt mondta, ha szeretném, megvizsgál, ha nagyon nyitva van a méhszáj, maradnom kell, főleg, mivel nem Sopronban lakom.

Örültem, hogy megvizsgál, mert tudni akartam, mire számíthatok. méhnyak "eltűnőben", tágulás bő két ujjnyi (a lelet 1222), a magzatvíz valamivel kevesebb az átlagnál, egyedül a lepény néz ki úgy, mintha még messze lenne a szülés, mert az tökéletes.
Azt mondta, maradhatnék, de ha menni akarok, hazamehetek.
Ha szeretném, ilyenkor már simán lehet indítani is (?), minden készen áll rá, de mondtam, hogy ezt az egyet nem szeretném, inkább hazajövök és amint úgy érzem, elindulok újra. Minél kevesebbet akarok ott lenni.
Hát így áll most a dolog. Nagyon szeretném, hogy időben odaérjünk, hogy meg tudjam különböztetni a jósló és a valódi fájásokat. Hogy minden rendben legyen.

kedd, november 18, 2008

Őszi manók...Teszek ide képeket három pici manóról, a napokban készültek. Írtam, hogy Boriék osztályában a szülők manókat varrnak a bazárra. A szülői esten hozott valaki apró filcmanócskákat, megkérdeztem, hogy készült és mi is kipróbáltuk itthon. Hátha más is kedvet kap hozzá: egy egyszerű pici kuglit nemezeltem fehér gyapjúból vízzel, a csajok kérésére piros réteget nemezeltem rá körbe, majd egy kis fehér körből tűvel arcot nemezeltem neki és az arc köré szintén tűvel a szakállat. Gyorsan készen van, ha még csinálok, akkor azért kicsit rövidebb lesz a sipka és pocakosabb a manó.
A díszletet:) vagyis a mohát, kérget, tobozt a hétvégi erdei sétánk során szereztük.A második manó ma készült. Tulajdonképpen nem tudtam, kinek varrom, amikor készen lett, mindhárman nagyon szerették volna. Az akaratosságának és a nagyok rendességének köszönhetően Panka nyert. Kb. olyan, mint a nagy manók, szemmértékre varrtam, a végén mértem le: a feje búbjától a lábáig 17 cm. Emmának hívják:).A harmadik manó a még meg nem született kislányunknak készült, nagyjából úgy, mint a honlapon szereplő szabásminta szerinti álommanó, csak sokkal egyszerűbb, mert nem látszik ki kéz a hálózsákból, plüssből varrtam.

hétfő, november 17, 2008

Nagyon jól esik a sok-sok kedves érdeklődő levél, ezért itt válaszolok mindenkinek egyszerre: a csend nem jelent semmit, KisKaktusz még várat magára. A sok jókívánság közül pedig a gyors szülést inkább passzolnám, szeretnék odaérni Sopronba:D.
Vannak nagyon rossz éjszakáink, hosszan tartó jóslófájásokkal, már többször pakoltam gyorsan fejben össze, de egyébként ha azok nem jönnek, akkor nagyon jól alszom, még pisilni sem szoktam felkelni, ami azt hiszem, nagy kegy így a kilencedik hónapban. Derekam sem fáj, sőt, most néztem meg, hogy van-e még visszerem, mert nem is szoktam érezni - van, de nem fáj soha. Szóval még csak panaszkodni sem tudok:).
Készülünk az adventi bazárra, az elsős szülők koszorúkat készítenek, a másodikosok manókat, vagyis mi mindkettőt. Csütörtökön este fél 11-ig gyertyákat drótoztunk az iskolában, pénteken ugyaneddig tartott a szülői est a másodikban, ma este megyünk koszorút kötni, gondolom, az is lesz pár óra. Mindezt persze úgy, hogy Nagyi itt van a csajokkal, ami megnyugtató, mert így nem kell majd húzni-vonni őket, ha a kishúguk hirtelen kíváncsi lesz erre a világra.

Egyébként tegnap kimostam az összes babaruhát, pénteken megérkezett az utolsó adag textilpelenka, amit rendeltem, holnap talán azokat is kimosom, hogy teszteljem a száradásukat. Szerencsére Ali is elégedetten állapította meg, hogy igazán jónak tűnnek, remélem, beválnak majd. Varrtam egy pici manót is a babának, azt hiszem, minden készen áll a fogadására. Én tulajdonképpen egészen türelmes lettem az utóbbi napokban, nem sürgetem az időt, még azt sem bánnám, ha megvárná a bazárt, mert oda nagyon szeretnék elmenni. Majd megpróbálom betenni megint a meghívót a blogba, mint tavaly, hátha valaki erre jár a következő hétvégén;).

péntek, november 14, 2008

Amikor 9 éve vártuk Borit, először azt mondta az orvos, hogy még ne örüljek, egyelőre nem biztos, hogy jól megtapad, majd ráérek örülni a 12. hét után. Akkor jöttek a ciszták, amikről írtam régebben és amit úgy kommunikált, hogy azért tulajdonképpen előfordulhat, hogy egészséges lesz a baba. Mire felszívódtak ("Ágnes, én borítékoltam volna magának ezt az eredményt, de tudja, jobb félni, mint megijedni..."), megállapította, hogy bizony baj van, még félidőnél is épp' hogy tartok, de a méhnyak rövid, nyílik a méhszáj. Innentől szigorú fekvés, mondta. Először megijedtem, elhittem, persze, miért ne hittem volna, aztán pár nap után rájöttem, hogy nagy bajom nem lehet, ha nem vérzek, nem görcsölök, nem fáj semmim, ezért elmentem egy másik orvoshoz, aki nevetett egyet és azt mondta, hogy bizony, lehet végig feküdni, de akkor nehéz lesz a szülés -a méhnyak valóban rövidebb alapból egy picit, de ezzel semmi baj.
Bori 37. hétre született, valóban kicsit korábban, mint vártuk, de érett, egészséges baba volt, 2790 grammal. Szonja 2990-nel született, ezután az orvos (a másodszorra választott, aki mind a három lányunk születésénél jelen volt) levonta a bölcs következtetését, miszerint a méhem 3 kg-ig van kalibrálva, nagyobb babát nem bír, akkor már végleg kinyílik (...). Erre Panka persze bőven rácáfolt. Vele is hamar kezdett nyílni a méhszáj, a doki azt mondta, hogy csak március közepéig maradjon, majd, hogy jaj de jó lenne kihúzni áprilisig. Április 23-án született... A nyíló méhszáj (és a durva jóslófájások) miatt én úgy éreztem, mintha már régen meg kellett volna születnie, pedig az volt a kiírás napja.

Most december 1. a terminus. Még több, mint két hét és én máris úgy érzem, hogy bőven itt az idő, hiszen 9 éve elhitették velem, hogy én "koraszülős" típus vagyok, bár erre mind a négy várandósságom tökéletesen rácáfolt (az az első orvos pedig biztos, hogy továbbra is minden anyukával el akarja hitetni, hogy nélküle egy gyerek sem születne, és aki ugyanúgy szocializálódott, mint én, hogy a fehér köpeny előtt fejet hajt, az el is hiszi, jó esetben előbb-utóbb vált).

Bízom benne, hogy ezúttal jó orvost találtam, nem vizsgálgat, nem rémisztget, de bennem azért most is sokszor felmerült, hogy a negyedik lányunk idő előtt jön. És megint eljutottam oda, ahová két és fél évvel ezelőtt: már-már sürgetném az érkezését, aztán azt gondolom, hogy nem szép dolog "siettetni", de tény, hogy nehezen viselem ezeket az utolsó napokat (hehe), heteket. Fáradt vagyok. és én sosem 40 hétre készülök:). Azért persze tudom, hogy akkor jön, amikor akar, nem érdekli igazán sem a telihold sem a hidegfront, sem a nyűgjeim, sem a türelmetlenségem. És ez jól is van így.

hétfő, november 10, 2008

Georgenbergnél találkoztunk este 5-kor a Wotruba templom előtt, hogy fényt vigyünk a sötétségbe: elsősök és másodikosok, osztálytanítók, testvérek és szülők.
Egy erdei úton haladtunk énekelve egy tisztásra, ahol valóban csak a lámpásaink adták a fényt (illetve az a néhány mécses, amit a tanítók előtte a fák mellé helyeztek és amik mutatták az utat). A tisztáson a "nagyok" életre keltették Márton legendáját, közösen énekeltünk, majd visszamentünk a templomhoz, ahol az osztálytanítók a maguk sütötte kaláccsal megkínáltak és arra kértek mindenkit, hogy felezzék meg valakivel.
(Nekem sokat fájt a hasam és a dagadó holdat figyelve azon gondolkodtam, hogy vajon igaz-e, hogy a telihold sok babát csalogat a világra... meg azon is, hogy miért van az, hogy minél többedik szüléshez közeledek, annál több joslófájásom van. Borinál tényleg egy sem volt, Szonjával csak közvetlenül a szülés előtt, Pankával sok, most rengeteg.)
A templomot mi egy kirándulásunk alkalmával láttuk először és mindenre emlékeztetett, csak épp templomra nem - egy geometrikus betonnégyzetekből álló épület Fritz Wotruba Szentháromság-temploma, a 70-es évek közepén épült.
( itt van róla egy csomó kép).

vasárnap, november 09, 2008

Minden ünnepet nagyon szeretek az iskolában, de talán leginkább szívmelengetőbb a "lámpásfelvonulás", Szent Márton ünnepe.Holnap este lesz Szent-Márton nap az iskolában. Régebben írtam, hogy Bori tanítója sokat segíti az új elsős osztálytanítót, nagy örömünkre még az ünnepet is együtt tartja a két osztály, ami igazán nagy segítség nekünk. Pénteken a csajok kezükben a gyönyörű lámpásokkal szálltak le a villamosról, csináltunk róluk aznap pár képet is. Tavaly annyira borzalmas idő volt, teljesen szétáztak a lámpások, szerettük volna megörökíteni, hátha idén sem lesz szerencsénk. Szonjáéknál mindenki úgy díszítette a lámpását, ahogy akarta, Boriéknál megmondta Frau W., hogy mi legyen rajta.
Nagyon vicces, hogy Szonjáé lett kész előbb és ő is Szent Mártont rajzolta rá, de nem egy koldussal, hanem magát is odarajzolta, ahogy fázósan viszi a hidegben a lámpását és ő tartja a kezét Mártonnak.
Szonja lámpása:Bori lámpása:Panka pedig megörökölte azt, ami tavaly Szonja az oviban készített:A tavalyi Márton-napról ebben a bejegyzésben írt Ali, és ebben én (az övé az érdekes, mert mi a kicsikkel feladtuk).
Az ovisok tavalyi Márton-napja pedig itt van.