péntek, július 20, 2007

Megint itt vagyunk Bécsben és megint nagyon kalandosan sikerült elindulnunk. Szerda reggelre terveztük, de egyrészt nem tudtuk kipakolni a házat, másrészt kedd este egy szerencsétlen parkolás miatt (a jobb hátsó kerék belecsúszott egy kicsi gödörbe) megsérült az autó lengéscsillapítója. A "baleset" Kiskunhalason történt, amikor az unokatestvérem kisfiának, Olivérnek a pici kutyáját szerették volna megnézni a lányok. Az úton hazafelé néha egy-egy koppanást hallotunk, majd Szegedre érve már igen nagyon kopogott a lengéscsillapító, ezért másnap reggel Ali szerelőhöz vitte. Nem vagyok babonás, de amikor mentük Olivérékhez, egy fekete macska átszaladt előttünk az úton:-) Úgy gondoltuk, legalább nyertünk egy napot, Nagyi is eljött Szőregre, mert a gyerekek, a pakolás és a takarítás túl nagy feladatot jelentett volna nélküle a számunkra. Csütörtök hajnalban kivittem a buszhoz, akkor azt hittem, mi is hamarosan elindulunk, de mielőtt hazaértem volna, az úton megint fekete macskával találkoztam, ezúttal gondoltam, nem lehet nagy a baj, mert nem szaladt át előttem, csak szembe jött velem az úttesten (azt hiszem, ez enyhítő körülmény). A baj pedig az volt, hogy egy csavar volt az első kerékben. Még szerencse, hogy észrevettük időben, indulás előtt, így Ali csütörtökön a gumijavítóhoz ment....
Végül szerencsésen megérkeztünk, de most a pakolás sokkal nagyobb kihívás, mint akkor, amikor üres szekrények vártak ránk!
A mai nap elviselhetetlenül meleg volt, sajnálom a jó hűvös szőregi házat, ez egy nagyon meleg lakás, mert körben ablakok vannak, nincs is olyan napszak, amikor nem süt be a nap. Persze, Alinak még nem volt ideje felfúrni a karnisokat, hogy függönyöket tegyünk, majd a hétvégén, az talán segíteni fog.
Napközben nem is voltunk sehol, este az udvarban hintáztak egy ici-picit a lányok, aztán pedig elmentünk bevásárolni, Szonja megint elesett, most mindkét térdén van seb (és az egyik lábujja is nagyon csúnya, mert valahogy belerúgott az asztalba). Panna egészen jól sétált hazafelé, bár általában rossz irányba akart menni és sokszor megpihent.
Itthon megevett egy hatalmas gyümölcsjoghurtot (igazából nem is joghurt, hanem aludttej és nagyon szeretik mindhárman).
Bori pedig olvasott, vagyis egy német mesekönyvet nézegetett, ő nagyon szeretne megtanulni németül, Szonja sajnos makacsul állítja, hogy ő bizony nem. Remélem, nem lesz nehéz az óvodakezdés:-)...

Nincsenek megjegyzések: