A kutya mintha látványosabban nőne, mint Juli, de ez csak látszólag van így (ugye, látszik, hogy Lola mosolyog a képen?).
Vasárnap hatot lépet, nagyon büszkén. Hétfő reggel tizenkettőt, este huszonkettőt, kedden délután már nem számoltuk, csak jött-ment, persze, ha valami nagyon sürgős, halaszthatatlan dolga akad (pl. megszerezni egy játékot, vagy ellenőrizni, hogy még mindig nem lehet-e leszakítani a kutya farkát), azt még négykézláb intézi.Ali szerint semmi szomorúság nincs benne, hogy már a negyedik is önállóan lépeget, én még nem döntöttem el, hogy az öröm mellett nem sajnálom-e egy ici-picit:).
El ne felejtsem elmondani azt is, hogy szakszerűen tereget, alaposan kiráz mindent, mielőtt a rácsra tenné és persze ha jártában-keltében koszt vagy szöszt lát a földön, akkor lehajol és felveszi. Igazán nagy segítség a háztartásban egy ilyen 11 és fél hónapos nagylány!

RUBIKON

Az első 3 iskolai év a nagy változás ellenére nyugodt periódus a gyerekek életében, utána jön a pubertást megelőző (ugyancsak küzdelmes) időszak 9-10 éves kor körül, amit a waldorf pedagógiában Rubikon korszaknak neveznek, erről régebben írtam tömören, illetve linkeltem pár sort az egyik w-iskola honlapjáról. Azért írok róla megint (azon túl, hogy engem érdekel, hiszen Bori éppen ezt a fejlődési szakaszt éli meg), mert tegnap az osztálytanító erről beszélt a szülői esten és bár nem én voltam, hanem Ali, számomra is kicsit egyértelműbb lett ennek az időszaknak a lényege, hátha másnak is olyan aha-élménye lesz a harmadikos gyereke kapcsán, mint nekem. Abban meg csak bízom, hogy nekem sikerül sokkal türelmesebbnek lennem a lányommal, ha megértem a benne végbemenő változásokat...

A 9-10 évesek kilépnek a gyermeki paradicsomból, a helyüket keresik: "honnan jöttem, miért jöttem, ki vagyok?", próbálnak beilleszkedni az őket körülvevő világba, szembesülnek a magány érzésével (kilenc éves koruk előtt a gyerekek nem képesek tudatosan függetlenedni a környezteüktől), igyekeznek felmérni a határaikat. A tanító ebben segíti őket, szó szerint és képletesen is: ez a mérések időszaka a tanításban. Mindent mérnek, mértékegységeket tanulnak, osztanak, szoroznak, összeadnak, kivonnak és mindezt persze nagyon élvezik. Először megtanulják, hogyan határozták meg régen a hosszmértékeket az emberi test segítségével (könyök, láb, öl stb.) és csak utána tanulnak a ma használt, elvont mértékegységekről. Nyílván nagyon szórakoztató könyökkel lemérni pl. az osztálytermet...
A tanító párhuzamba vonta ezt az útkeresést a paradicsomból való kiűzetéssel: a környezetével eddig tökéletes összhangban élő gyermek hirtelen tele lesz kérdéssel, titkokkal, ellentmondásokkal, valami végleg megtört az életében: vége a gondtalan kisgyermekkornak. Egyre tudatosabban kell felelősséget vállalni a döntéseiért, tetteiért. Ez a gyermek "lelki születése".

Ugyanakkor ennyire nem sötét a világ:), ez a tanév hihetetlenül izgalmasnak ígérkezik, sok új dolog vár rájuk: most például még ceruzával írnak de hamarosan kapnak majd lúdtollat tintával, azután gyönyörű, igazi töltőtollat és gót betűket tanulnak.
Egyre több bennük a kérdés az őket körülvevő világgal kapcsolatban, nagyon nyitottak, hihetetlenül rácsodálkoznak mindenre.

Fontos a természettel való intenzív kapcsolat, ezért járnak kisebb gazdaságokba, hogy lássák, régen hogyan éltek az emberek sokkal nagyobb harmóniában az őket körülvevő világgal, mint manapság, ezért vetnek, aratnak, a vetéshez pedig ők maguk készítik elő a földet, komoly munkával. Ezért forog az egész év tematikája a régi szakmák körül: kilépnek a mesék birodalmából, megismerik az életben is az eddig mesékben látott/hallott foglalkozásokat, így észrevétlenül csúsznak át a mesék világából a környező valóságba. Kíváncsiak, hogy mi hogyan készül, mennek majd pékségbe, hogy lássák, mi történik a búzaszemekkel de megnéznek egy csomó más mesterséget, mesterembert is.
Aztán majd házat is építenek az ovi udvarára, ők éppen vályogból, ez is biztosan nagyon izgalmas feladat lesz, amihez sok mérésre, fegyelemre és közös munkára lesz szükség...

Közben pedig lassan "nagy gyerekekké" válnak, egyre kritikusabbak a felnőtetkkel szemben, nem fogadják már el fenntartás nélkül, amit tesznek, mondanak: hirtelen vége lesz a feltétel nélküli tiszteletnek. Gyakran pimaszok, nehezen kezelhetőek lesznek, ami gondolom, igencsak próbára teszi a tanárokat. Frau W. mesélte, hogy tele van bandákkal az osztály, dúlnak a bandaháborúk, ami sokszor könnyekkel, sérelmekkel jár, de szerencsére soha nem szorul ki egy gyerek se úgy, hogy ne vígasztalják azonnal néhányan - nagyon erős, jó közösségben élnek. Folyton csere-berélgetnek, előfordul, hogy kiközösítenek, kigúnyolnak, kinevetnek.

Ebben az életkorban a tanító az Ószövetségből mesél történeteket, nem éppen könnyű feldolgozniuk Kain, vagy éppen Jákob történetét, Bori legalábbis napokig kérdezgetett Jákobról, miért csapja be a testvérét, az apját stb, aztán néhány nap után már nem foglalkoztatta, eltette magának. A tanév egyébként a teremtéstörténettel kezdődött. Napról napra: meghallgatták, megbeszélték, lefestették.
Nem unalmas ez az év, sem az életben, sem az iskolában - már csak egy kis türelem kellene hozzá:).

Egyébként az interneten olvasgatva egy waldorf iskola honlapján találtam egy számomra nagyon vicces (természetesen nem annak szánt), rövid összefoglalót arról, hogy mik a kritikus időszakok a gyermekek fejlődésében - háát, az a tanulság, hogy a gyermekkor nem gondtalan, szülőnek lenni pedig komoly próbatétel:))

„Kritische“ Phasen der Kindheitsentwicklung
um 2 ½ Jahre: „Trotzalter“, Ich-Bewusstsein erwacht
um 5 Jahre: Streckung, schöpferische Fantasie im Spiel, Märchenzeit
etwas 7 Jahre: Schulreife, Zahnwechsel, Lebenskräfte werden frei zum Lernen

ca. 9 ½ Jahre: „Rubikon“, vehementes Ich-Erleben, Angst, Distanzierung und Einsamkeit
um 12 Jahre: Vorpubertät, körperliche Streckung beginnt
bei 14 Jahren: Pubertät, Gefühlswelt erwacht voll, Tagebuchalter, Streckung

bis 16 ½ Jahre: Nachpubertät, Ich- und Sinnsuche, körperliche „Füllung“
um 19 Jahre: Ich-Verwirklichung beginnt
bei 21 Jahren: Volljährigkeit, Körper, Seele und Geist (Ich) ausgereift

ADVENTRE KÉSZÜLŐDÉS

Még bő 3 hét van Advent kezdetéig, de ez a hideg, sötét ősz már a kézimunka ideje, én legalábbis napok óta varrok, kötök amint tudok.
Az iskolában nagy ünnep az adventi bazár, minden osztálynak megvan a feladata, az elsősök rengeteg koszorút kötnek (ez hozza a legtöbb pénzt a sulinak), mi Alival tavaly is, tavalyelőtt is élveztük a koszorúkészítést, idén ez már kimarad, de nem baj, én most is nagyon élvezem az előkészületeket.A másodikosok egy tanteremből manóbirodalmat varázsolnak, a szülők manókat kötnek, varrnak, horgolnak és a bazár alatt gyerekekkel együtt egyszerű manókat is barkácsolnak.
A harmadikosok feladata nagyon izgalmas: minden család készít 30-40 apróságot, amit harmadikos gyerekek árulnak a többi gyereknek, akik a gyerekbirodalomba egy kis kapun át léphetnek be (amin a felnőttek át sem férnek) és ott nézelődnek, válogatnak, számolgatnak, üzletelnek zsetonokkal:)... Nem kell nagy dolgokra gondolni: pl. sógyurmából fenyő babaházba, babaruha, egyszerű gyöngyékszer, gyertya, celofánba csomagolt sütik, valóban BÁRMI.
Bár írtam, hogy egy anyuka a költözésre való tekintettel magára vállata a mi családunk apróságait, én mégis úgy éreztem, hogy nekem is kell varrnom. Na jó, kedvem volt hozzá, eddig messze vagyok ugyan a 30-tól, de ha nem lesz időm többet varrni, akkor esetleg majd sütök - vagy megelégszem ennyivel:).
Szonjáéknak manókat kötöttem, eredetileg drótos manókat terveztem, mint tavaly, de most nem volt erőm hozzákezdeni, pedig tavaly nagyon örültem, mert az én manóim voltak a legdrágábbak és gyorsan el is tűntek.
Szóval az utóbbi napok eredménye: kötöttem manókat, varrtam maradék plüssből kis manóbabákat és filcből babatáskákat, angyalkákat meg egy fenyőtündért. Nagyon élvezem ezt a sok apróságot. Annyira jó úgy varrni, hogy mindegy, mi készül, csak szeretettel legyen:)...

Hogy mit csinálunk mostanában? Nem, nem tologatok bútorokat, nem ürítgetem a dobozokat, nem varrom meg azokat a fránya függönyöket (pedig hiányoznak) és nem rendszerezem a szekrényeket. Nem tervezgetek, nem álmodozom, nem takarítok, még a monarchia-korabeli gyönyörű vaskályhát sem takarítottam le, amit Ali nyáron vett egy régiségboltban és a héten kérte a szállítást. Szóval elegem lett a turbó költözködésből, rengeteg doboz rekedt a padláson szerintem minimum tavaszig, de hideg van, nem megyek fel értük, jobban elférnek ott, mint itt.
Helyette sétálunk nagyokat délelőtt a kicsikkel meg Lolával, délután mind a hatan (a csajokkal + kutyával). Fantasztikus ez a tiszta levegő, a bécsi erdő, amit naponta meghódítunk. A forrás, amiből Lola minden nap iszik és aminek a vizében boldogan, extázisban fürdik (nem véletlenül van úszóhártya a retrieverek ujjai között:). Mi ebben a hidegben már nem iszunk belőle (a linket érdemes megnézni, szerintem nagyon szép).
Aztán persze főzünk, én varrok, kizárólag a bazárra, csak mert ehhez van kedvem. Jól esik a sok pakolás után a nyugodt varrogatás (már teljesen nyugodt tudok lenni annak ellenére, hogy a pakolással nem végeztem még).
A csajok közben...
Bori olvas, olvas, olvas.
Az iskolával holnap mennek őszi búzát vetni, imádja ezt a gazdaságba-járást.
Szonja megkapta az első olvasókönyvét. Igazi, nyomtatott, nem az osztálytanító szerkesztette, mint annak idején Boriéknak.
Panka ügyes, csakis egyedül öltözik, vetkőzik, hatalmasakat alszik délutánonként és egyre többet rajzol.
Juli... lépked és mászik fel mindenre. folyton a széken áll. Ma reggel lett egy lila folt az arcán, vérzett az orra és pár napja leesett a körme a bal gyűrűs ujjáról - valószínűleg egy fiók lehet benne a ludas, de egyikőnk sem hallott extra sírást, csak azt vettem észre, hogy csúnya a körme. Nem fekete vagy lila volt, hanem fehér és szépen elvált az ujjacskától. Őt egyáltalán nem zavarta.
Szóval ő is jól van, nagyon bátor (vakmerő) és ő is sokat alszik, hogy örüljek. Délelőtt is, délután is 2 órát kint, babakocsiban. Éjjel viszont röbbször ellenőrzi, hogy megvagyok-e még:)...

Bori egyik nap egy dvd-vel jött haza az iskolából, amit egy barátnőjétől kapott. Nem értettem teljesen, miért kapta kölcsön, de meg kellett néznie, úgyhogy meg is nézték: egy lánybandáról szólt a film.
Másnap hazahozott egy titkos naplót, elmondta, hogy bandát alapítottak és a naplóba írják bele a szabályokat (pl. hogy sosem fekhetnek le este 8 óra előtt vagy hogy milyen ételt nem ehetnek stb....). Tesznek bele képeket, mindenféle titkokat és történeteket írnak bele és természetesen senkinek nem mutathatják meg. Nekem sem mondott el semmi többet, ezt is csak úgy magától, mert persze semmit nem kérdeztem.

Bori mostanában egyébként is nagyon "kiskamaszként" viselkedik, mindenbe beleköt, semmi nem elég jó neki és naphosszat csak olvasna, ha tehetné, egyre többször marad ki a húgaival a közös játékokból (nem főz a babakonyhában, nem babázik stb.). Többnyire nem akarja meghallgatni az esti mesét sem, inkább ő olvas magának (most épp a Végtelen történetet).
Mindig is elég önálló volt, de mostanában különösen az lett. Sajnos sokat vitatkozunk is.
Olvasgattam a Rubikon korról (ez lesz a jövő heti szülői est témája), és nagyon jót mosolyogtam magamban: Borival minden a legnagyobb rendben, épp csak a rubikon-korszakát éli:).

"A gyermek átérzi, hogy a korábbi gyermekség aranykorába nem vezet vissza üdvös út. Bátorságra és erőre van szüksége, hogy átléphesse a rubikont, akkor is, ha mindazzal, ami eddig volt szakítania kell, és nem világos, hogy hová vezet ez az út. Az osztályban csoportok alakulnak ki, vitatkoznak és szervezkednek. Leveleket írnak, titkolóznak. A felnőttekkel vitatkozni kezdenek, váratlanul felmerülő, de igen mély kérdéseket fogalmaznak meg az életről, a világról és önmagukról. A mély szomorúság és a fékevesztett jókedv közti hullámzást is tapasztalhatjuk több-kevesebb ideig. Néhány gyereken valóban érzékelhető, hogy úgy viselkedik, mintha nem tudná eldönteni, hová is álljon: legyen kicsi gyermek, aki helyett megoldják a feladatokat, vagy legyen öntudatos, már-már mindentudó, kész "kis felnőtt". A közöny és az élénk érdeklődés váltakozása nagyon jellemző ebben a intenzív időszakban, ami hosszabb-rövidebb ideig eltarthat. Megközelítőleg az ötödik osztály idején nagy változást tapasztalhatunk. Elcsitulnak a kedélyek, a gyerekek vonásai kisimulnak. Sajátos harmónia, mozgékonyság és életöröm jellemzi őket ebben a korban. E korszak egyedülálló sajátossága lelkesedésben, külső és belső aktivitásban jut kifejeződésre. A gyerekek mozgása harmonikussá válik. Túljutottak ekkorra a rubikon krízisén, bátorsággal és biztonsággal tevékenykednek a földi világban. Egyfajta megérkezés ez a gyermek fejlődési útján. A gyerekség csúcspontjának is nevezik ezt a korszakot, melybe az ötödik osztályos lép. Sajátos módon találkozik itt az individuális fejlődésben mindazzal, ami az emberiség történeti fejlődése során, a görögkor idején végbement."

Ezt az írást a Kispesti Waldorf iskola honlapján találtam.

Juli 11 hónapos elmúlt, 4 foga van, egyet-egyet már lép kapaszkodás nélkül is. Keveset, de válogatás nélkül, vagyis nagyon jól eszik és határozottan felismerhetően mond egy-egy szót. Például azt, hogy Lola. Imádja a kutyát, az utóbbi napokban rendre becsücsül pár percre a kutya kosarába, amit Lola nagyon jól tűr (akárcsak a fülhuzogatást) - egyébként Juli az egyetlen, akitől mindent elvisel.
Egy hete le kellett vágnom a haját, mert nagyon a szemébe ért, azért ilyenjól fésült és egyenes a frufruja:).

LÁMPA

Ezt a lámpát egy "rögtönzött bolhapiacon" találtuk kb másfél hónapja, még nem laktuk itt (kabáthoz a gombot). Mentünk az úton és egy ház előtt láttunk néhány idősebb embert mindenféle jó kis kacattal: néhány szomszéd összefogott és kipakoltak egy nagy asztalra mindenfélét, amire már nem volt szükségük. Mi véletlenül mentünk arra, de ilyesmit sosem hagynék ki, úgyhogy kiszálltunk a kocsiból szétnézni... nagy mázli, mert nagyon szeretem ezt a lámpát.

ŐSZI KÉPEK

Ezek a képek október 23-án készültek, gyönyörű őszi időben a ház mögötti játszótéren. Amióta kutya van a háznál, mi is egészségesebben élünk, mert sokat kell vele sétálni, naponta minimum háromszor szoktuk elvinni, amit a gyerekek is ugyanannyira élveznek (egyelőre), mint Lolakutya. Egyébként hihetetlen, milyen tempóban nő, még nincs négy hónapos, de már jön az első csontfoga (3 tejfoga esett ki) és persze hatalmas.

Csak a rend kedvéért teszek ide két olyan képet is, amik két hete, október 12-én készültek. Szép volt a környék a sok piros-sárga-barna falevélbe öltözött fákkal a hóesésben...

Mai képek: a két kicsiről

és a három nagyról:)

Ez a blog teljesen elvesztette az utóbbi időben az eredetileg neki szánt szerepét. A költözködés miatt az átlagosnál jobban szorultunk a családunkra, barátainkra, mindenkivel intenzívebb volt a kapcsolattartás, mint egyébként, így nem volt mit leírnom. Persze, magunknak legalább archiválhattam volna, de mindig győzött a fáradtság... meg aztán néhány napig internetünk sem volt (nem is hiányzott, mostanában is csak annyi időre kapcsolom be a gépet, hogy a leveleimet elolvassam).
A költözködésen túl vagyunk, nagyon erős túlzás volna azt állítani, hogy minden simán ment, sőt!
Szeptember utolsó napjának reggelén szerettünk volna jönni, de végül egy idegőrlő, fáradt egész napos pakolás/takarítás után is csak úgy sikerült este későn átadnunk a kulcsokat a főbérlőnek, hogy a gyerekeinket ott hagytuk - megkértük az alsó szomszédokat, hogy vigyázzanak rájuk, mert az utolsó körrel sem férnek be az autóba. Ők szerencsére annyira átérezték a helyzetünket, hogy még palacsintát is sütöttek nekik vacsorára, jól tartották őket, mire Ali egyet fordult és visszament értük, én legalább szivacsokat tehettem le a földre, hogy legyen hol aludnunk.
Készen még nem vagyunk, sokáig nem is leszünk szerintem, de most már sokkal nyugodtabb napokat élünk, ami az elmúlt hetek után igazán nagy szó. A gyerekek Mihály-napi bátorságpróbája az iskolában semmi nem volt ahhoz képest, amit itthon kellett teljesíteniük két fáradt, ideges, kialvatlan szülővel a rengeteg doboz között (még mindig nincsen kipakolva a dobozokból), de tényleg remekül helyt álltak.

Mindennel együtt megérte persze, egyszer nagyon szép lesz ez a 120 éves ház itt az erdő szélén, az biztos. Fantasztikus a levegő, a környék, az (egyelőre csak kívülről áradó) nyugalom.
Furcsa Bécs után, hogy ebben a 3000-es lélekszámú kis faluban mindenki mindenkinek köszön (még az iskolából hazatartó gyerekek is). A legnagyobb meglepetés és öröm, hogy a csajok suli után nem utaznak hosszabban idefelé sem, mint amoda, sőt pár perccel hamarabb itthon is vannak, mint az előző lakásban. Villamos + távolsági busszal jönnek, Bori minden nap 12.50-kor végez, Szonja 11.50-kor és az udvaron megvárja a nővérét, mert szívesebben jön vele, mint egyedül (addig is fára mászik, hogy minden nap legyen mit kimosnom:).

Hát így vagyunk, Boriék voltak egy biogazdaságban szüretelni, majd egész évben minden munkát végigkísérnek ugyanabban a gazdaságban, de sajnos nem (heti) rendszerességgel. Kapnak új furulyát, bár még (igen, ez a vesszőparipám) a pentatont sem tudják "használni"...
És hogy mennyire fantasztikus közösség ez a waldorfia: a költözködés alatt telefonált egy anyuka, hogy nekem most annyi bajom van, hogy megcsinálta helyettem az adventi bazárra szükséges apróságokat: a harmadikosoknál ez 40 (!) darab kézzel készült akármit jelent, pl. nemezelt kis hajbavaló, ilyesmi..., a másodikosoknál pedig 3-5 kicsi kötött, varrott vagy nemezelt manó. Ennél nagyobb segítséget, kedvességet hirtelen el sem tudok képzelni, persze, megfogadtam, hogy amint rend lesz, kötök azért öt pici manócskát a bazárra...

Juli egy hét múlva 11 hónapos lesz, nagyon édes, ügyes, keveset, de jól (=mindent, amit kap) eszik. Lolakutya már nagyobb, nehezebb nála és tualjdonképpen ő is nagyon rendes, hihetetlenül szeretik egymást. Azért is jó ez a falu, mert a nagyok (néha Pankával együtt) egyedül is járhatnak kutyát sétáltatni - amit nagyon élviznek ők is és a kutya is.
Lola jól viselte a költözködést, amint kiürül egy doboz, máris alszik benne egy jót:).

Először is nagyon jól esik a sok aggódó levél (élünk-e még?:), amikor olvasok, legalább ülök nyugalomban. Hosszabb írásokra meg úgysem jut az időmből, szóval hálás vagyok érte meg a sok kedves felajánlásért a festő- és takarítójelölteknek (nézzétek el, hogy nem, vagy csak lassan tudok válaszolni!). Múlt héten anyukám hazament, de sajnos nem tudott visszajönni. Jöttek viszont Panka keresztszülei, Attila glettelt Alival, Erika játszótérre ment a gyerekekkel, kicsit kibillentünk ezekből a mostanában ránk nehezedő feszült napokból és talán egy kicsit a munkakedv is visszajött, bár nálam győzött hétfőn a reménytelen fáradtság, tegnap viszont már majdnem rózsaszínben láttam a világot: el tudtam képzelni, hogy valamikor majd nagyon jó lesz ez a ház, a mi kezünk munkájától (is), azt azért még nem, hogy a jövő héten, de majd egyszer.... Ma megint nehezen megy, várjuk Juli ötödik-hatodik fogait, éjjel is sokat virrasztunk miatta (Juli meg én) és csak várjuk, várjuk, remélem, hamarosan meglátjuk őket és alhatunk nyugodtan. Én visszaszoktam a kávéra is, pedig nagyon jól megvoltam nélküle...
Ali anyukája jött el hozzánk vasárnap, ő vigyáz a gyerekekre, amíg én pakolni igyekszem, de az sem megy, ide-oda kapkodok, nem tudok több fronton alvatlanul helyt állni, egyszerűen nem is tudom, mit pakoljak, hová pakoljak, utálatos kapkodással telnek a napok.

Az autónk múlt hét csütörtökön elkészült, Gyöngyi barátnőnk írt egy kedves levelet a Renault Ausztriának szerdán, hogy volt-e hozzá köze vagy sem, nem tudjuk, mindenesetre válaszoltak, hogy másnap délben leszállítják az alkatrészt az adott szervízbe, ahonnan koradélután már telefonáltak is, hogy vihetjük. végre. Nagyjából ez volt az utóbbi idők egyetlen jó híre.

Sokan kérdezték mostanában, hogy biztos jókor hoztunk-e kutyát a házhoz, hát erre válaszolok itt: igen. Határozottan. Először is, nem tudtuk, hogy ilyen sokára sikerül (???) elköltöznünk, másrészt ez a kicsi kutya volt Boriék legboldogabb nyári élménye. A nálunk töltött negyedik hét elteltével már teljesen szobatiszta lett (annak ellenére, hogy sosem vágytunk szobakutyára, sőt!!!), kb másfél hete már éjjel sem akar lemenni (addig hajnal 3-kor rendszeresen pisilnie kellett), szóval rendes egy jószág, nagyon okos is, bár azt, hogy a szobákba nem szabad bemennie, képtelen megérteni, vagy csak hülyének tetteti magát.

Bori a hétvégén a pénzét szorongatva megkért, hogy menjünk el egy állatboltba. (nem kapnak zsebpénzt, de összeszednek minden apró centet, illetve, ha papírboltba kell menniük ceruzáért vagy krétáért, akkor azt nélkülünk, egyedül intézik hazafelé az iskolából; adunk nekik egy-két eurot és a visszajárót bennehagyhatják a pénztárcájukban).
Kerek 60 centért vett két nagy felnőttmaréknyi kutyakekszet, mert azt olvasta a Nagyitól kapott kutyáskönyvben, hogy a kölyökkutyák remekül taníthatók a jutalomfalatokkal. A könyvben leírtak alapján el is kezdték az oktatást, fejenkét két-három pici keksszel délutánonként (nagyon effektív módon!). Tegnap délután Panka legjobb kérdése ez volt:
"Adhatunk majd délután Lolának olyan lábhozételt?":)